A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Kakucs Lajos: Adatok a bánsági néprajzkutatás történetéhez

kellő időt fordítani a terepjárásra. Berkeszi ezt a gondot úgy próbálta áthidalni, hogy a kutatás folytatására Hermann Antalnak, a kolozsvári egyetem néprajztanárának segítségét kérte.

34 Berkeszi valószínűleg azért fordult a nemzetközileg is jól ismert kolozsvári tanárhoz, mert az már 1904 márciusában előadást tartott a bánsági néprajzi anyag gyűjtésének fontosságáról. A kutatást hátráltató másik fontos tényező a temesvári múzeumban akkor már évek óta érzékelhető helyhiány volt, mely mind a meglévő anyag kiállításánál, mind a szakszerű raktározásnál akadályt jelentett. Feltételezésünket támasztja alá a múzeumtársulat 1913. évi közgyűlésén elhangzott főtitkári jelentés, melyben Berkeszi hangsúlyozta, hogy: „Bírjuk Hermann Antal ígéretét, hogy a nagy szünidőben megyénk területén kivált sokácz néprajzi tárgyakat fog számunkra gyűjteni. A megszerzendő tárgyakat, ha addig ideiglenesen nem kapunk más helyiséget, a padláson fogjuk elhelyezni. Mihelyt csak némileg is megfelelő ideiglenes helyiségünk lesz, azonnal nagy arányokban fog megindulni a néprajzi gyűjtés is." Századunk elején a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeumtársulat, Temesvár városa és a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége közös erőfeszítéseket tettek a város főterére, az Operával szemközti helyre tervezett múzeumpalota felépítésére. A központi szervek támogatása és a helyi összefogás eredményeként, a balkáni háborúk kitörésének előestéjén, e célra már 700000 koronát takarítottak meg. A múzeum vezetősége már az 1902. évi júliusi választmányi gyűlésen úgy határozott, hogy az új múzeumpalota felépítése után önálló néprajzi részleget hoznak létre. Ebben külön-külön termet töltöttek volna meg a Bánságban élő nemzetiségek, és a népviselet mellett tervbe vették az illető népcsoport jellegzetes házi eszközeinek és háziipari termékeinek bemutatását is. A terv végrehajtását még abban az évben megkezdték, a Versec környéki szerb és román néprajzi anyag gyűjtésével.

36 A munka folytatódott a következő években is, így a társulat főtitkára, Berkeszi István az 1908. évi államsegélyből a Románbogsa környéki román ruhadarabok mellett nagyszentmiklósi szerb néprajzi tárgyakat, valamint Torontál megyei halász- és pásztoreszközöket vásárolt. A következő évben Berkeszi Partoson és Ligeten gyűjtött néprajzi anyagot. A több éves gyűjtés ellenére 1911-ben, amikor Semayer Vilibáld a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelőségétől meglátogatta a temesvári múzeumot, a néprajzi gyűjtemény csak 587 tárgyat foglalt magában. Sajnos, az első világháború romba döntötte a temesvári múzeumpalota felépítéséhez fűzött reményeket. A világégés után az újraszervezett államhatárok mögött igen gyorsan megkezdte tevékenységét a Temesvári Múzeum. Az 1922. január 6-án tartott szervező gyűlésen Temesvár város vezetősége nevében Gheorghe Ungureanu nagyra értékelte az elődök, Ormos Zsigmond és Berkeszi István tevékenységét.

37 Ebben az értékelésben természetesen komoly szerepet kapott a volt múzeumtársulat néprajzi tevékenysége is, egy önálló néprajzi részleg létrehozásáig azonban még hosszú volt az út. Erre csak a második világháború után kerülhetett sor. A 19. század végén és századunk első évtizedeiben Temesvár mellett más bánFőtitkári jelentés, TRÉT. IV/1913. 28. Uo. AIB.1902. AIB.1922. 37