A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Kakucs Lajos: Adatok a bánsági néprajzkutatás történetéhez

Adatok a bánsági néprajzi kutatás történetéhez KAKUCS LAJOS (Rüsselsheim) Az utóbbi években nagy megelégedéssel vehetjük számba, hogy örvendetesen szaporodnak az erdélyi és bánsági magyar vonatkozású néprajzi tanulmányok. Legyen szó önálló kötetekről, vagy a Népismereti Dolgozatok sorozatában eddig megjelent szaktanulmányokról, a kutatók erőfeszítései minden esetben kedvező fogadtatásban részesültek az olvasóközönség részéről. Ez természetes is, hiszen a ma embere soha nem tapasztalt mértékben fordul a História, a történelem felé, ismerni akarja elődeinek cselekedeteit, életmódját és mindazt, ami ehhez kapcsolódik. Másrészt a felgyorsult idő, a sosem látott méretű urbanizáció rövid idő alatt eltünteti az előző generációk életéről tanúskodó tárgyi emlékeket. így történik meg, hogy az általunk és szüleink által mindennap használt tárgyak sora már csak elvont fogalommá válik gyerekeink és unokáink számára. Ezért is annyira fontos a mai nemzedék számára népéletünk eszközeinek, tárgyainak megmentése. Ebben a munkában, mely napjainkban átlépi a szervezett múzeumi kereteket, segítségünkre lehet elődeink példája, akik már a 19. század második felében sokat tettek a népi hagyományok megmentése érdekében. A néprajzi kutatások kezdetei, a néprajzi tárgyú gyűjtemények létrehozása és ezeknek a gyűjteményeknek az intézményesítése Erdélyben és a Bánságban is — kevés kivétellel — a 19. század utolsó évtizedeiben történik, egy időben a történelmi és múzeumtársulatok alakításával. A gyűjtemények kialakításának első időszakában rendszerint nem lehet különbséget tenni a történelmi-régészeti, valamint a néprajzi tárgyú gyűjtés között. Ennek tulajdonítható, hogy a 19. század második felében jelentkező tudományos társaságok gyűjteményeiben a domináló régészeti tárgyú emlékek mellett alkalmanként ott találjuk a a néprajzi jellegű anyagot is. Az is igaz, hogy a Kolozsvár, Szeben, Gyulafehérvár és Temesvár központokkal kialakult történelmi és régészeti társulatok munkájában a 19. század második felében, a régészet fellendülésének hullámában rövid időre háttérbe kerül a néprajzi kutatás és a néprajzi tárgyak gyűjtése. Természetes, hogy ez a viszonylagos megtorpanás elsősorban a régészeti és múzeumegyletek tevékenységére vonatkozik, hisz ebben az időszakban sok minden történt a népköltészet és a néphagyományok gyűjtése terén. Irodalomtörténetünkben jól ismert ez az időszak, sajnálatos azonban, hogy kutatóink eddig kevesebbet foglalkoztak múzeumegyleteink kialakulásának és tevékenységének történeti feldolgozásával. Pedig éppen ezen a területen a századvégi közös próbálkozásokban különösen fontos szerepet játszottak mind az erdélyi, mind a bánsági magyar értelmiségiek legjobbjai. A bánsági néprajzi kutatások hagyományainak rövid áttekintése és az eddigi is1 Az utóbbi két évben: Bodor András: Erdély ókori történetének kutatása a XIX. század közepéig. Erdélyi Múzeum 1995. 3-4. sz. Uő.: Erdély ókori történetének kutatása a XIX. század közepétől az első világháború végéig. Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár 1996. 29