A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)
Kakucs Lajos: Adatok a bánsági néprajzkutatás történetéhez
meretek bővítése érdekes lehet az interetnikai kölcsönhatások szempontjából is. Közismert tény, hogy ezen a vidéken a török uralom utáni első évszázadban a román és szerb lakosság mellett németek, magyarok, bolgárok, csehek, szlovákok, olaszok, spanyolok és franciák telepedtek le. Sehol az akkori monarchiában, de talán Európaszerte sem létezett az etnikumok ilyen színpompája, mint a 18. és 19. századi Bánságban. Néprajzkutatók számára sehol sem adatott ehhez hasonló lehetőség a különböző kultúrák kölcsönhatását a maga valóságában tanulmányozni. Ezt az egyedül álló lehetőséget a múlt század végi bánsági népélet kutatói közül talán Czirbusz Géza és Berkeszi István ismerték fel a legjobban, és igyekeztek a temesvári múzeumtársulatok szerény anyagi lehetőségeit felhasználva a kor igényeit kielégítő néprajzi múzeumot létrehozni. Ez irányú tevékenységüknek elismerésével a román és a magyar szakirodalom egyaránt rendkívül szűkmarkúan bánt, munkájuk rövid vázolása hozzájárulhat a bánsági néprajzi kutatás történetének jobb megismeréséhez. A bánsági néprajzi kutatás történetét vizsgálva két különálló szakaszt különböztethetünk meg. Az első időszak a bécsi udvar hatalmának megszilárdulásától a 19. század második feléig tart, és a külföldi utazók leírásai mellett magában foglalja a császári adminisztráció megbízásából készített leírásoknak és jelentéseknek a népélettel és a népi hagyományokkal foglalkozó fejezeteit. Ide sorolhatjuk az 1848-as forradalom előtti időszakban megerősödő román nemzeti mozgalom bánsági képviselőinek több írását is. E viszonylag hosszú időszak kutatói, valamint a népi hagyományok feljegyzői — kevés kivétellel — csak a néphagyományok, szokások és a népköltészet leírásával foglalkoztak. A népi eszközök és a viseleti tárgyak tudományos, tervszerű gyűjtésének problémáit a kutatások második szakasza, a 19. század végétől napjainkig tartó időszak tartalmazza. A Bánságban az osztrák uralom kezdete előtt is mutatkozott érdeklődés a népélet kutatására. Ilyen tevékenységet fejtett ki a 17. század második felében a román humanizmus nagy képviselője, a karánsebesi születésű Mihai Halics (1643-1712), aki a népdalgyűjtés mellett 2 , mint azt egy 1674-ből származó hagyatéki leirat is bizonyítja , valószínű, hogy néprajzi tárgyak gyűjtésével is foglalkozott. A 18. század első felétől egyre gyakoribbak azok a források, melyekben utalásokat és adatokat találunk a Bánságban lakó népek életéről. A változást az évszázados török fennhatóságot felváltó osztrák uralom hozta magával. A tartomány 1718 után osztrák fennhatóság alá került és nyitottabb lett az érdeklődők számára. Az ebben az időszakban keletkezett útleírások mellett az adminisztráció hivatalnokainak gazdasági, politikai és katonai jellegű beszámolói is igen gyakran tartalmaznak néprajzi jellegű utalásokat. Marsigli, Bél Mátyás és Hamilton munkáiban még csak hézagosan, a vidék gazdasági és politikai jellemzésének mintegy kiegészítéseként találunk néprajzi jellegű utalásokat. Ebben az évszázadban két olyan jelentős munka született, melyeknek szerzői saját megfigyelésük alapján igen értékes adatokat közvetítettek a helyi lakosság, főleg a románok és szerbek életmódjáról és szokásairól. 2 I.B. Muresjanu: Din trecutul cercetärilor privind crea^ia populara literarä ín Bánatul românesc. Radovi simpozijuma о jugoslavenska-ruminskim uza jamnostima u oblati narodne kujuzevnosti. Pancevo 1971. 391. 3 Muzsnai László — Dani János si Engel Károly: Date noi privitoare la Mihai Halici. Studii de istorie literarä si folclor. 1964. 105-106. 30
