A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Tóth Ferenc: Hagyományos hagymatermelés Makón

A hagymamagot öt colra vetették, de volt, aki négyre, újabban inkább hatra. A vetögép kerekei állíthatók voltak. Hatcolos sortávolság esetén a csoroszlyától a kerékráf közepéig kellett három colt mérni. Visszafelé a keréknyomon tolták a vetögép kerekét, így kapták meg a kétszer három, vagyis a hat col sortávolságot. Kiss Antal géplakatos kétsoros vetőgépet is forgalomba hozott, így már az 1930-as években ikersoros vetés is előfordult. A két világháború között már igencsak ellenőrizték a mag csíraképességét. Egy kis rongyba beletettek száz szemet, vízzel megszórták és meleg helyen tartották. Mások a forró kályha szélére rakták; ha kipattogott, mint a kukorica, jó volt. A zsidó kereskedőktől olykor kaptak olyan cseréplapot, amelyen tízszer tíz sorban kis mélyedések voltak; a belerakott magot vízzel meghintették. Tapasztalatból tudták, hogy az elsőéves mag 8085, a kétéves 60, a hároméves 25-30 százalékos. A hagymamagot eredetileg nem csávázták, de az 1930-as évektől többen meszeitek, az utóbbi évtizedben némelyek kétszázalékos kíkkűvel, bordói lével csávázták. A vetést is tüsök- vagy kisboronával elboronálták, sőt a pontosabb kertészek hengerelték is, így mögszorult a mag, és egyenletesen kelt. 4. kép. Tüsökborona vásár a makói piacon. (Boross Marietta felvétele) TÖVISBORONA. A tövis- vagy tüsökboronát az 1960-as évekig a hagymaföld boronálására általánosan használták. Kisboronának is hívták, mivel gabonához ló utáni, nagyméretű boronákat is kötöttek. Eredetileg minden kertész magának készítette, majd — ahogy megerősödtek — piacon szerezték be. Az előállítás specialistái szegény nincstelenek lettek. A mai emlékezet szerint utóbb főleg Kiszomboron a halesziek kötöttek jó tüsökboronákat. Tavaszi hónapokban a ma85