A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Fodor Ferenc: A fa és az ember a Duna–Tisza közi homokhátságon

Ereje akkora volt, hogy nyomában több ezer hold újabb sivány keletkezett. Lesodorta a háztetőket, betemette juhnyájakat" - írja Bálint Sándor.

32 1. kép. Akáccal körbeültetett tanya (A felvételt készítette Fodor Ferenc, Csólyospálos 1986.) Az akác - népünk nyelvén ágácfa - kiváló tűzifa, mely gyorsan nő. Keveset árnyékol, a kevés földdel rendelkezők is könnyen találtak helyet az ültetéshez. Minden évben kora tavasszal meg lehetett metszeni, két-három évenként pedig megnyesték. Erős tüskéi miatt metszése kényelmetlen volt. Az akácfagallyat külön rakták, csak kenyérvagy kalácssütéskor fűtöttek vele. Szaporítása is egyszerű volt. Az akácsor mellett ástak két-három ásónyom mély árkot, ahol a következő évben a gyökerekről új csemeték hajtottak. A porta, illetve a telek elrendezésétől függően szívesen ültették közvetlenül a ház végéhez, vagy a ház mögé egy sorba, egymástól egy-két méterre. Nagyobb földdel rendelkezők néhány szögöl akácerdőt is telepítettek. Ültették még dűlőutak, bejárók mellé, a tanyához közelebb eső mezsgyékre. A méhészek legkedveltebb fája volt, maguk is gyakran ültették. A gyerekek tavaszi virágzáskor a virágját ették. A kertészek előszeretettel használják az akácerdő talaját a magas humusztartalma miatt. Ma már ritka az összefüggő akácos. Az eperfának két fajtája ismert: a fehér (Morus alba L.) és a fekete (Moms nigra L.). Már az 1800-as évek elején ültették, „...utakat szegélyeztek eperfákkal, az udvarokba azt ültették, epreskerteket csináltak" - írja Szűts Mihály.

JJ Az eperfa telepítést a selyemhernyó tenyésztés is elősegítette. Már Mária Terézia idejében országos intézkedések születtek a selyemhernyó tenyésztésére, de a központilag remélt eredményt nem érték el. 12 BálintS. 1976. 124. * SzütsM. 1914. 198. 52