A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Fodor Ferenc: A fa és az ember a Duna–Tisza közi homokhátságon

II. József 1788-ban beszüntette a selyemegyedáruságot, aminek következtében a tenyésztés jócskán visszaesett. A szabadságharc után próbálkoztak országosan a selyemhernyó tenyésztés fellendítésével. Számba vették az eperfákat, elrendelték a faiskolák helyreállítását, az országutak mentén eperfákat ültettek. 1860-ban Félegyházának két eprese volt, az egyik a Csanyi út, a másik a Szegedi út mellett. 1860. március 2-án a félegyházi tanács eleget tett Csernyei Ferenc helybeli tanító kérésének, és az alsó eprest (Csanyi útit) három évre átadta „...azon kötelezettséggel, hogy a tanuló növendékeket a selyembogár körülti bánásmódban oktatni leend köteles...".

34 Ezekről a helyekről került azután a kialakuló tanyavilág udvaraiba az eperfa. Az udvaron kívül epreskerteket telepítettek, melyet bekerítettek. Nyáron, eperéréskor a disznókat ide hajtották ki, ahol az epren följavultak. Az epret minden reggel lerázták. Ez általában a fiatal férfiak dolga volt. Idősebbek hosszabb ricaszárral, vagy bottal verték le. A fehérepret sok helyen ponyvára rázták, így gyűjtötték össze, hogy pálinkát főzzenek belőle. Az eperfa szaporítása egyszerű volt. Az összegyűjtött epret elásták 15-20 cm mélyre, olyan helyen ahol a jószág nem jár. Legtöbb helyen azonban az epres kutyaürüléket gyűjtötték össze, ezt tartották a legbiztosabbnak. Az így keletkezett „iskolát" két-három évig gondozták, majd a megerősödött csemetéket a helyükre ültették. Hasonló módon kerítést is készítettek belőle. A két-három éves fákat - susnyót - minden évben megmetszették, így sűrű kerítés lett belőle. Ha barkás lett a fa - nem termett - beszemezték. Ma is sok helyen az elhagyott, összedőlt tanya udvarán még mindig teremnek a hatalmas fák, mintha abban reménykednének, hogy valaha még szükség lehet rájuk. 2. kép. Elhagyott tanya eperfákkal (A felvételt készítette Fodor Ferenc, Csólyospálos 1986.) Iványosi-Szabó T. 1985.221. 53