A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Fodor Ferenc: A fa és az ember a Duna–Tisza közi homokhátságon

nában, legelőkben és kiváló dinnyében termékeny föld jutott nekik, de tüzelő- és vízhiányban szenvednek...".

7 Puky Károly 1833-ban a következőket írja: „Szántóföldjei némely homokos részeket kivévén termékenyek, a gabonának minden neme bőséggel termesztetik, dohány és dinnye sok, a tágas legelőin pedig számtalan szarvas marhák, lovak és juh nyájak tenyésznek, a fának nagy szűkét száraz marha ganéjjal, náddal és szalmával pótolják."

8 „Termékeny talajnak örvend azokon a részeken, ahol a homoktakaró hiányzik. Tágas legelői is vannak, melyek igen alkalmasak jószág tartására. Ezért a lakosok főleg állattenyésztéssel foglalkoznak. A jószág itatására leginkább ásott kutak szolgálnak. Ezeket annál nagyobb gonddal kezelik, mivel megposhadnak, és férgektől hemzsegnek, hacsak gyakran ki nem merik vagy ki nem tisztítják azokat. Mindazonáltal tavaszi vagy őszi időben az alkáli sókban gazdag tavakban egészséges vízhozamok keletkeznek. Ez a vidék szegény tűzifában, és ennek hiányát nád vagy szárított trágya, avagy messziről ideszállított tűzifa pótolja" - írja Horváth Péter.

9 Bedekovich Lőrinc szerint „erdőkből is szűkölködik ezen Kerület, azért a lakosok tűzi, és épületre való fát máshonnan szerezni kenteIítetnek, sőt a szegényebbek a tüzelésre itt sem vetik meg a tőzeket, e mellett náddal, vagy gazzal segítik magokat."

10 A helyzetet csak nehezítette egy-egy szárazabb időszak. Kiskunhalas város történetében olvashatjuk, hogy 1797-ben a nagy szárazság miatt „...minden rétek, úgymint idehaza a város alatt lévő nagy nádas rét, Balotán, Eresztőn, Pirtón, Kisteleken, Rekettyén és Bodogláron egészen kiszáradtak, Fejértóban is igen csekély víz maradott, a kutak kiapadtak a víznek leszállása miatt ...a tavakból a halak és a hal-csíkok végkép kivesztek, a vízi szárnyas állatok is kevesen mutatták magokat".

11 A jelentős nagyállattartás sem kedvezett a laza talajú pusztáknak. Vedres István így írt a futóhomok pusztításáról: „Azt csak futólag említem meg, hogy a mai Tsorda és Barom homokos Járásaink a szaporodó sivány homok áradásaitól Arábiának forró homokos pusztáira hasonlítanak. A mai Öttömösi, Engi, Csorvai homokjainkon, amelyek valóban, ha fürkésző szemmel megtekintetnek, nem mutatnak egyebet, hanem azt, hogy minden esztendőben számos holdnyi jó földeket az Tsorda és Barom Járásokból elfoglalnak, beborítanak és haszontalanná tesznek. Az olyan helyeken, mint Szegeden és a környékén, ahol ti. nemcsak hogy semmi erdők nincsenek, hanem ahol több mérföldekre el lehet menni, mégsem lát csak egyetlen fát is az ember, úgy köll tekinteni az újonnan ültetett erdőt, mint egy ma született első Gyermekét az Édes Anyának."

12 Az erdők az ország más területein is veszélybe kerültek. Védelmükről II. Lipót 1791. LVII. törvényben rendelkezett: „...akár pazarlás okából, akár mivel a birtokjog kétes per vagy határjárási vita alatt áll, akár végül azért, mivel a közbirtoklás nincs szabályozva, bárkitől eredjen az erdők pusztítása: a vármegyék a dolog törvényszerű és hathatós megvizsgálása után a pusztító ellen indított ügyészi kereszt terhe alatt, a szükséghez képest zárlatot is alkalmazván, akadályozzák meg a pusztítást...".

|j A Jászkun 7 Nagy L. 1828. 467-468. In.: Iványosi-Szabó T. 1982. 154. 8 Puky K. 1833. 368-369. In.: Iványosi-Szabó T. 1982. 152. 9 Horváth P. 1801. 232-254. In.: Iványosi-Szabó T. 1982. 158. 10 Bedekovich L. 1799. 3. In.: Tóth J. 1976. 26. 11 ToóthJ. 1861.44. 12 BálintS. 1974/75-2. 123. 13 Magyar Törvénytár 1740-1835. évi tc-ek. Budapest 1901. 199. 48