A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Bónis György és társai jogi népszokásgyűjtése Tápén (Forrásközlés) II.

árnyalja az a körülmény, hogy Tápén a sajátos történeti fejlődés és birtokviszonyok miatt igen gyakori volt a földbérlet. „Annak van joga a földhöz, akinek a tulajdona, akkor is, ha megfizeti azt, aki dolgozik benne. ... Nemcsak annak vánjoga a földhöz, aki dolgozik benne. " A tulajdonszerzési módok közül az ingóságok tulajdonszerzésére vonatkozó adatok megegyeznek az országos gyűjtések eredményeivel (pl. az állat - ló, marha - tulajdonjogát a kötőfék kézbevételével szerzi meg a vevő). Az ingatlan tulajdonának megszerzése nem feltétlen kötődik a vételár megfizetéséhez. Személyes tudomást közvetítenek az adatközlők, amikor úgy tartják, a szerződés, a „kézírás" a meghatározó, vagy a foglaló kifizetése, esetleg sürgős esetben (pl. a föld terméssel együtt történő eladása során) elegendő, ha szóbeli egyezség születik. A szomszédjogokról gyűjtött 14 kérdőpontra 4 adatközlő által adott 10 válasz a széles körben jellemző erkölcsi értékelések mellett („Sok esetben egy jó szomszéd többet ér, mint egy messzire való testvér. ") néhány sajátos és figyelemre méltó adatot is tartalmaz. Tápén még a két világháború között is helyet hagytak építkezés során a csurgónak, mert a gyékényt a ház háta mögé, a csurgó alá tették száradni: saját területre, de már a szomszéd udvarára. Amikor az asszony hátrament a száraz gyékényért, át kellett lépnie a szomszéd udvarára. Később, amikor jogszabály szerint a telekhatárra kellett építeni, s nem hagyhatták el a csurgót, a gyékényt ténylegesen már a szomszéd telkére, a ház mögé tették száradni - továbbra is ragaszkodva a régi szokáshoz. A kötelmi jog területén igen gazdag szokásanyaggal találkozhatunk. A gyűjtött adatok szerint a foglaló az általános gyakorlatnak megfelelően, ha az eladó hibájából hiúsult meg az ügylet „megpároztatva" járt vissza a vevőnek „becsület szerint". Az ígéretnek a tanúk előtt szóbeli megállapodással azonos jelentőséget tulajdonítottak. Bár erre külön nem tért ki a gyűjtés, az egyes cédulák vonatkozó adatai alapján tudni lehet, hogy az ingatlan adásvételi szerződéseket a vizsgált időszakban már - ha a jogszabály megkövetelte alakiságokat nem is tartották meg - többnyire írásban kötötték, két tanú jelenlétében. Az idősek azonban - bár a gyűjtés idején ők is azt mondták, hogy „az írás fontosabb a szónál" - még úgy tartották, hogy a szóbeli egyezség megtartása „becsületbeli ügy". A becsület, a tisztesség kérdése felfogásuk szerint szorosan összefügg a szóbeliség kérdésével. „Régebben inkább szóbelileg szerződtek, ma már nem hisz a nép egymásnak. " Ennek ellenére - főként kevésbé jelentős ügyekben - még a gyűjtés idején is gyakori a szóbeli megállapodás, mely során különösen komoly szerep jut a tanúnak. Fontos adásvételi ügyekben, továbbá végrendelkezésnél két-két tanút, kisebb ügyekben (pl. birkalegeltetésre megbízás, ház bérbe adása) egy-egy tanút hívtak a felek. A tanúzási képesség tekintetében különbséget tettek nemek szerint - visszterhes szerződésnél, de gyakran végrendelkezés esetén is elsősorban férfiakat hívtak tanúnak -, s az életkor is befolyásoló tényező lehetett. A kötelmi jog körében közölt adatok közül az egyik legérdekesebb Kószó András törvénybírónak a szegedi vásár rendjéről, a lóvásár lebonyolításának szabályairól adott részletes leírása. (Például azon jogi adalék, mely szerint végleges szerzés csak a gazdától lehetséges, az asszony és a gyerek nem adhatja el az ingóságot, vagy hogy a falubelinek, a szomszédnak a vásárban nincs vételi előjoga.) A föld eladása Tápén is szégyennek számított, helyi sajátosság volt a még lábon álló gyékény „ átallyában ", „ csak úgy szemre" történő vétele. A pénzkölcsönnek földhasználattal, illetve igahasználatnak kétkezi 230