A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Bónis György és társai jogi népszokásgyűjtése Tápén (Forrásközlés) II.

helyi földmértékek tárgyában), de önmagában semmiképp sem alkalmas a dologi joghoz kapcsolódó jogismeretük összegzésre e jogág tekintetében. További gondot jelent, hogy a gyűjtők ugyan tekintélyes létszámú adatközlőt sorolnak fel, de ha alaposabban megvizsgáljuk ezek körét, látható, hogy csak a legritkább esetben fordul elő, hogy egy kérdéskör ugyanazon részletéről, tényéről, jelenségéről többen is szólnának. A fentiekben részletesen elemzett dologi jog tekintetében már szó esett az adatközlők válaszainak esetéjben a koherencia és a kontroll hiányáról. így az egyes közlésekből az sem derülhet ki, általános községbeli gyakorlatról, illetve sajátos csoport-, vagy egyéni viszonyulásról van-e szó. (Például abban az esetben sem, amikor a dologi jog körében maradva - a tulajdon, birtok kérdéskörében a 62. pont a birtok fogalmára rákérdezve az egyetlen válaszadó a birtokon nem a birtoklást, hanem a „birtokot", a „földbirtokot" értette.) Megállapítható tehát, hogy egyrészről fontos a megkérdezettek - a község homogenitásától illetve differenciáltságától függő - száma, de legalább ilyen lényeges jogismeretük, jogtudatuk reprezentatív jellege, s a közölt adatok kontrollálhatósága. Mivel a tápéi jogi népszokásgyűjtés adatait a szakirodalomban többen is használták, egy rövid tartalmi áttekintése során elsősorban az egyes területek jogi szempontból sajátos jegyeit emeltük ki. A jogi népszokások ismertetését egy földrajzi, igazgatási helymeghatározás, rendszerezett, csupán a fontosabb csomópontokra utaló történeti áttekintés, a további kérdőpontnak megfelelően adatokkal alátámasztott demográfiai összefoglalás, és a birtokviszonyok alakulásának részletezése előzi meg. A tápéi lakosság életmódját, jogtudatát meghatározó tényeket, körülményeket kiemelő összegzés nem tér ki a község településformájára, az igazgatási viszonyokat csupán megemlíti, a település hagyománykarakteréből is csak a jogi vonatkozású elemeket emeli ki. Ezt követi a gyűjtés egyik legértékesebb része, a jogszokások általános jellemzése. Szerzője a Papp László-féle kérdőívben szereplő, a vizsgált falu jogtudatának alapos szemügyre vételét célul tűző részhez kapcsolódóan - bár születik néhány válasz erre vonatkozóan is (törvény fogalma, törvényismeret) - nem elsősorban a kérdőív pontjaira válaszol (a nép jogi tudásának forrása, jogszokás kialakulása, egyén szerepe, a szokás szembenállása a törvénnyel, a jogi szokástól való eltérés következményei, a szokás elhalványulása, a vallás szerepe a jogi magatartásnál, a gazdasági politikai eszmék szerepe stb.), hanem a népi jogtudat, jogismeret alakulásának dinamizmusát, változását igyekszik érzékeltetni. Nagyon pontosan rögzítve az okokat egyrészt az első világháború utáni évtizedek szemléletváltozását követően a korábban zárt közösségek felbomlására, másrészt a civilizáció, az írásbeli kultúra erőteljes térhódítására hívja fel a figyelmet. A gyűjtött anyagban újra és újra felbukkan a szóbeliség-írásbeliség kérdése. Az összegzést készítő Bónis György rámutat arra, hogy a Tápén az adott időszakban e kérdésben tetten érhető bizonytalanság egy éppen zajló szemléletváltás megnyilvánulása. A jogszokás-változás másik jellemzőjének, az individualizálódásnak említése akár névjegynek is tekinthető. E kérdéssel - miként a családszervezet változásával és az apai 228