A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Grynaeus Tamás: „Lappongva gyógyítgató paraszt orvosok” Szeged környékén a századfordulótól napjainkig

sógor"-t (Farkas József, 1865-1941) aki ficamokat és gilvákat (rurunculus) gyógyított,

47 Kispéter Tamás (Királyhalom) kiment végtagokat tett helyre és ráimádkozott. A zákányszéki határban is élt egy csontrakó (Voneki Pista). A röszkei határban az I. világháború után torok- és lábfájást húzogatással, nyomkodással {a keze olyan volt neki ehörí) és imádsággal gyógyított Papp Rúzsa, a későbbi időkben ugyanezeket özvegy és árva Tanács Imréné, Balla Éva (1870-1963) gyógyította: az áll alatti területet kaszakővel, nagykéssel, vagy keresetlen kötélcsülökkel keresztezte-nyomkodta imádság közben. Leánya, Szekeres (Berta) Mihályné, Tanács Etel szerint „a jó édösanyám még betegökre is imádkozott. Elhítták, ráimádkozott, oszt jobban lőtt. Ha valaki úgy nem bírt mönni: elhítták, hogy imádkozzon rá. Majd akkor möggyógyúlt a lába, ászt akkor birt mönni. " Az ő testvére volt Balla Antal, a Szent Antal tüze specialistája, utóda unokaöccse, szintén Balla Antal.

48 Királyné gilvára. imádkozott, majd disznózsírba kevert 9 pókot köttetett rá, napfeljöttig a kötést nem volt szabad levenni; háromszor egymás után, három naponta ismételte meg. Batki Antalné képzettség nélküli, ún. parasztbába volt, de elléseknél is segített. A többi állatgyógyító férfi volt: Puskás Pista bácsi (embereket is gyógyított), Nacsa Miska bácsi (lábrándulást, pókosodást gyógyított imádsággal is, „nem fogadott el azér'pénzt") és Kószó Tamás bácsi. Róla mondták: „valamikor még csak nem voltak állatorvosok se, ilyen sok vót ...jóindulatúan csinálták eztet, ... nem csináltak uzsoraságot, pénzt nem csináltak belőle. Ez így öröklődött apáról-fiúra. " S még ide kell sorolnunk Mari nénit, a kúdúsasszonyt is, aki tanyáról-tanyára járva imádkozott a ház lakóiért, bizalmas helyeken még kártyát is vetett. A ma kb. 5000 lakosú Tápé községben a helyzet ettől kicsit eltérő. Az öregek emlékezete az elmúlt 2-3 generáció idejéből 46 gyógyító (nő:férfi arány = kb. 3:1; másutt ettől egészen eltérő arányok: Apátfalván 18:1, Kisteleken 2:11, Kiszomborban 6:1 találhatók, ami a gyűjtések esetlegességére, pontatlanságára is utalhat) és 14 rontóboszorkány nevét őrizte meg.

49 Ezek a gyógyítók többnyire ficam, ijedés, szemverés, Szent Antal tüze, stb. gyógyítását végző specialisták. {Csak erről hasznos a kezem, ld. az I. táblázatban!) A gyógyítás még más funkcióval is társulhat: látó (elveszett, ellopott tárgy, állat), halottmosó, koldus, harangozó, búcsúvezető. V. A gyógyítók közös jellemzői: - az alázatosan tudomásul vett hivatás-küldetéstudat: „én az Isten nevibe' dolgozok, nem azért adta neköm azt az Isten, hogy rejtögessem itt bennem "; - önzetlen, ellenszolgáltatást nem váró segítőkészség: „örülök, ha tudok rajta segíteni"; „Jézus se vött el semmit, az is ingyen gyógyított"; „fizetést nem kértünk sose, csak ráimádkoztunk, az nem áll erőből, hogy azért pénzt kérjen valaki" (Enyingi Istvánné, Szatymaz, 1954.) s mindez annak ellenére, hogy hitük szerint a tudós „átvöszi a betegségöt, énrám ragad az a betegség", s ő szenved tovább a beteg helyett; - a gyógyító művelet mély vallásos áhítata: „a'jis imádsággal mén, nem csak úgy akárhogy; úgy köll végezni, mint a rózsafüzért"

50 (Száján); GrynaeusT. 1994. GrynaeusT. 1985. Grynaeus T. 1971. Ferenczil. 1973.286. 146