A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)

Ifj. Lele József: Népi gyógyítás Mórahalmon

Főként az időseket gyakran bántották az ízületi megbetegedések. Voltak, akik csalánlevest ettek, mások a paradicsom szárát főzték föl, s annak gőzével gyógyítgatták ajájós részeket. Hatásosnak mondták a méhcsípést is. A kelevény, a gilva - ritkán: támadás - (bőrbetegségek népi neve) kezelését csak kevesen, és csak akkor bízták orvosra, ha más gyógyítási lehetőség nem volt. Kevesen tudják, hogy a gilva a kelevény egyik mérges fajtája, amely, ha elfertőződik, igen veszélyes lehet. Legtöbben sült vöröshagymát raktak rá, ami kellőképpen kiérlelte, majd kifakadt. Érlelték enyhén zúzott káposztalevéllel, érett paradicsommal, áztatott bodzalevéllel, szappanos kovásszal - ami kiszívta a vőggyit - és alaposan kitisztította, fertőtlenítette a sebet. Emlegetik, hogy a babonásabbak kocsikenőccsel borogatták, és csodálkoztak, ha komoly baj keletkezett, amin már az orvos sem tudott segíteni. Hasonló bajt okozhatott a sós avas szalonna alkalmazása is. „Az éles késnek a néphit bajelhárító szerepet tulajdonít. (...) A támadásra, kelevényre hideg kést tesznek, olykor meg is keresztezik vele."

8 Itt nyilván arról a késről lehet szó, amelyiket szentestén odatesznek a Jézuska ágyára. Egy régi, kelésre való imát Polner Zoltán gyűjtéséből

9 vettünk át: „Uram Jézus, áldd meg a kelést, vagy a véres részt, vagy a fájdalmas részt, melyben sohasem volt Jobb óra, mint amelyben Boldogságos Szűz Mária az ő Szent méhibe fogadta. " Ezt követően egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet kellett elmondani, és elmúlt a kelés. Kis megfázás, vagy lég csőérzékenység elegendő volt ahhoz, hogy valaki köhécseljen, köhögjön. Csillapítására legtöbben akácvirág-teát, bodzavirág-teát, ahol volt, ott hársfavirág-teát ittak, vagy mézet eszegettek. Emlékeznek, hogy a krónikusan köhögőkkel fiasló tejét itatták, vagy édesfa gyökerét rágatták. Ugyanakkor általánosan ismerték a vöröshagyma levének Jó hatását. „Mink, ha köhögtünk, fehérgyömbért törtünk össze, és azt rágogattuk." (LF) Az asszonyok betegségei közül az egyik legveszedelmesebb volt a mellfájás. Fájhatott ütéstől, nyomódástól, de belső rendellenességtől is. „Mellfájós asszonnyal mézes pálinkát vagy tormalevet itattak. "

10 Idős asszonyoktól ma is lehet hallani, hogy a mellfájós asszonnyal avas szalonnát kell etetni. Belső indíttatású, daganatos megbetegedéssel ki hamar, mások később - sajnos, sokan már igencsak későn - orvoshoz mentek, mennek. „Nemi betegség is előfordul - írja Bokor István.

11 A tanyai élet szabadsága különösen elősegíti a fertőzés lehetőségének széles körű elter8 Bálint Sándor 1977. 193. 9 Polner Zoltán 1978. 107. 10 Juhász Antal 1966. 92. 11 Bokor István 1936. 33. (Ennél az idézetnél a kiemelés nem a szerzőtől származik.) 89