A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)

Markos Gyöngyi: Gyermekélet Makón és környékén a XX. század első felében

összecsavarta anyám, ha kakál a gyerek vagy valami, a ruhát ne piszkolja össze. Ugye mentünk, másztunk/' (Vízhányó Mihály, Földeák}. Fiúk-lányok téli ruházata volt a lábközt nyitott, hátul gombolódó kezes-lábas bugyi. (Innen a korosztály „hátulgombolós" elnevezése. Ezt a ruhadarabot Csanádpalotán „gyorstüzelőnek" is nevezték. (Testhez simuló, hosszú kezű és lábú gyári termék. Tanyai gyerekek még iskolás korukban is használták. Ülepén való nyitottsága segített a gyereknek a „dolga" elvégzésében. Alatta inget hordtak. Előfordult, hogy kilógott az ing vége (néha a többi gyerek húzott is rajta). Ilyenkor csúfolták a gyereket:, farkad van, farkad van". A gyerekeknek két-három éves korukig télen-nyáron volt valami a fejükön. Amíg a csecsemőkori főkötő (kissapka) Jó volt a fejükre, addig azt hordták. Később a kislányoknak kendőt kötöttek, aßuknak meg sapkát vettek. Télen a gyerekek helye a szobában a kuckóban volt. Házon kívülre a karonülő gyermeket nagykendőbe csomagolták, úgy vitték ki. A nagyobbak testvérük cipőjébe és kabátjába bújtak, ha ki kellett menniük. Az első igazi lábbelit a falvakban szinte mindenütt iskolás korban kapta a gyerek. Apátfalván pacsni, Csanádpalotán csuszi, Makón mamusz vagy manó volt a neve annak a kis vékony cipőnek, amit a szülő maga készített a gyermeknek téli, szobai használatra. Posztóból, rossz kalapból, vászonból volt a talpa, amit vagy pertlivel vagy felső résszel ellátva adtak a gyermek lábára. Szintén mamusz volt a neve Makón a kötött vagy horgolt kiscipőcskének is, amit szintén az anya vagy a nagyanya készített. Csanádpalotán patentkötésű harisnyát, trintßit húztak a gyerek lábára, amit a kezeslábasra fölhúztak. Ezt térden felül vászonból hasított ún. trimflikötővel, az I. világháború után ujjnyi széles gumival, strupántlival kötöttek meg. Makón már a két világháború között vettek vagy csináltattak iskolás kor előtt is fűzős cipőt vagy szandált, esetleg a fiúknak csizmát. Amelyik kisfiúnak csizmája volt, az már nagyon büszke volt magára. A csizmához kalap illett. A gyermekek, mint a felnőttek tavasztól őszig mezítláb jártak. Bálint Sándortól tudjuk: „Népünk valamikor kora tavasztól késő őszig hétköznap, munkaközben alig hordott lábbelit... Amikor a fagy márciusban enged, és a napnak már kezd ereje lenni, a gyerekek mindjárt mezítláb szaladoznak. A mezítlábaskodás mégis Szent György napja után válik általánossá. Eleinte még a hűvös reggeleken, hideg harmatbanfelhúzzák a lábbelit, de alig várják, hogy levessék. így Járnak egész nyáron, sőt tovább Szent Mihály ig, gyerekek még októberben is... Őszre fordulván az idő, a reggelek már hűvösek, a hideg dér csípi a lábat. A pásztorgyerekek, de felnőttek is lábbelit húznak. Amikor azonban az idő kissé fölmelegedik, a szép őszi napsütésben mindjárt mezítláb kíván76