Lőrinczy Gábor szerk.: Pusztaszertől Algyőig. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monumenta Archeologica 2. (Szeged, 2010)
BENEDEK András - POPITY Dániel: Árpád-kori teleprészlet Kiskundorozsma-Daruhalom dűlőben
240 BENEDEK András - POPITY Dániel legtovább élő típusoknak tartja. Használatuk a 12-14. század között általános (TAKÁCS 1993,478). 2. A mindkét irányba megvastagodó típus gyakoriságban a második helyen áll a leletanyagban. A leggyakoribb ezeknél a lekerekített peremszél (13. kép 1, 4-5), de a vízszintes peremkiképzés is előfordul köztük (13. kép 6; 9. kép 2). Hasonlók kerültek elő Kajárpéc-Pokolfa-domb 12-13. századra datált telepén (TAKÁCS 1993a, 212, 9. ábra 12). 3. Befelé erőteljesen megvastagodó forma a legritkább peremtípus (13. kép 2-3). A belső peremszél általában lekerekített szélű. Akárcsak az előző csoportban, itt is vannak egyenes tetejű példányok, amelyeknél a külső szél egyenesen levágott. Igen fontos ezek között egy T peremű típus (13. kép 3) előkerülése, amely az Árpád-kor kései időszakára, a 13-14. századra keltezhető. Párhuzamai kerültek elő Budapesten, a Hadtörténeti Múzeum udvarán érmékkel az 1250-es évekre datált Árpád-kori telepen (BENCZE 1992, 135-137, 140, 1-3. kép, 5. kép 1), valamint Dunaújváros-Öreghegy 12-13 századi telepén (BÓNA 1973, 15, 2. t. 34, 3. t.). Az üstszerű cserépbográcsok általános, peremkiképzéstől független jellemzői a következők: a furatok egy kivételével (9. kép 1) közel vannak egymáshoz. A függesztő lyukak zöme hengeres, csak egy kifelé megvastagodó peremnél találkozunk szögletes furatpárral (10. kép 2). Arra is akadt példa, amikor a furat nem ütötte át teljesen a függesztőful testét. Utóbbinál a fül csupán díszként szolgálhatott. Az ilyen „rontott" fülű edényeket csak parázsra téve használhatták. Az oldalfalak kiképzésében az enyhén domború kialakítás uralkodik, de vannak egyenes és csaknem függőleges oldalfalak is. Pár oldaltöredék az alj és az oldalrész találkozásából származik. A töredékek alapján a két rész íves találkozása gyakoribb (8. kép 1; 10. kép 1; 11. kép 1), az éles hastörés ritkább volt (10. kép 2; 12. kép 1). Az alj az értékelhető daraboknál mindig ívesen zárult (8. kép 1; 9. kép 1). A cserépbográcsok külső oldalának díszítésére csak egy esetben találunk példát. A 43. objektumból előkerült példány nyakát, közvetlenül a perem alatt beszurkált vonalszakaszokkal díszítették. Ez a perem alatt kialakított benyomott díszítősor általában az Árpád-kor kései, 12-13. századi periódusában fordul elő. Hasonló díszítésű cserépüst perem került elő Tiszasziget 12-13. század fordulójára keltezett boronaházából (FODOR 1994,424). Fazekak: A kemencében való főzés konyhai eszközeire, a fazekakra 18 objektumban bukkantunk. 8 A fazekak színe barna és téglaszínű, néha fekete foltokkal. A peremek általában a széles szájú fazekakhoz tartoztak, köztük domináltak az egyszerű formák. Meghatározó alapforma a szimplán kihajló, lekerekített (8. kép 2; 14. kép 1-2, 10), vagy ritkán ferdén levágott szélű peremtípus (14. kép 3, 8-9). Kisebb számban a perem vízszintesen kihajlik (14. kép 7). Fedőhornyos kialakításra két esetben találunk csak példát (14. kép 3, 5). Általánosan jellemző, hogy a peremszélek kevésbé tagoltak. Nincs adat a peremek szögfej szerű, vagy galléros kialakítására. A fazekak méretére vonatkozóan kevés adatunk van, mivel a leletanyag igen töredékes. A mérhető példányok peremátmérője 30^10 cm között mozgott. A kézikorongon készült fazekak egyik ismérvére, a fenékbélyegre az ásatáson nem találtunk példát. A mintakincs egyszerűsödése a 13. század eleji kerámia egyik jellemző vonása, ami a leletanyagban is érezhető. Hat esetben háromféle díszítést figyeltünk meg. A vékony és mély vonalak vagy keskeny és mély árkolásokból kialakított ún. csigavonalas díszítés több töredéken felbukkant (14. kép 11). A vonalak ezeknél széles közökben körbefutva képezték a díszítést. A vonalak lazább elhelyezése all. század végén már megjelenik (MESTERHÁZY 1983, 154), de leggyakoribb az 13. századi edényeken (PARÁDI 1959, 43). A csigavonal mellett a második leggyakoribb elem az egymástól térközzel elválasztott vízszintes, ékszerű benyomkodásokkal történő díszítés (8. kép 2; 14. kép 1-2, 9). Ezek néha összeértek, és füzérszerűen futottak körbe az edény vállán (14. kép 6). Egy esetben volt csak példa több sorban elhelyezett ferde benyomkodásokra (14. kép 9). A szimpla hullámvonalas díszítésre egy esetben találtunk példát (14. kép 4). Az Árpád-kor korai időszakára, a 11. század közepéig jellemző befésült vízszintes vagy hullámos vonalkötegre nem találtunk példát. Az általános, vörösesbarna színű fazekak között egy darab szürkésfehér színű, kihajló fazékperem is előkerült. Az 5. objektumból származó peremtöredék a telep datálásában játszik fontos szerepet. A típus részletes elemzését Holl Imre végezte el, aki szerint ezek az edények a 12. és 13. század fordulóján terjedtek el (HOLL 1963,336). Tálak: Az ásatáson a 39. és a 43. objektumból kerültek elő tálakhoz köthető töredékek. Mindkettő azonos típushoz tartozhatott. A 39. objektumból származó töredékek alapján a tál teljes profilját is ismetjük (7. kép 3, 5). A kónikus oldalfal egyenes állású, ívesen lekerekített peremszélben végződik, amelyet ferde irdalásokkal díszítettek (rajzon nincs jelölve). A tölcséres oldalfal az edény alsó részén lépcsősen megtörve csatlakozik a lapos aljrészhez. A tálak az Árpád-korban meglehetősen ritka formának számítanak. A behúzott peremű talpgyűrűvel ellátott 8 Az 5-6., 11., 16., 19., 24., 26-27., 34., 38., 41-43., 47., 51., 58., 60. és 67. objektum.
