Lőrinczy Gábor szerk.: Pusztaszertől Algyőig. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monumenta Archeologica 2. (Szeged, 2010)

BENEDEK András - POPITY Dániel: Árpád-kori teleprészlet Kiskundorozsma-Daruhalom dűlőben

Árpád-kori teleprészlet Kiskundorozsma-Daruhalom dűlőben 241 forma már 10-11. században megjelenik (TAKÁCS 1993, 450). A tálak formája az Árpád-kor folyamán folyamatosan változik és fejlődik. A mi töredékünk pontos analógiáját az általunk áttekintett szakirodalomban nem találtuk, de formája alapján egy késői típusnak tekintjük. A tál legközelebbi párhuzamaként egy lépcsősen tagolt oldalfalú fehér tál említhető a budai Szent György térről. A tálat érme alapján az ásató a 13. század 2 felére datálta (TÓTH 2004,8. kép 12). Palackok és korsók: Az ásatáson két peremtöredéket kötöttünk palackokhoz. A 27. objektumból egy tölcséresen kihajló, besimított fürészfogmintával díszített kisebb perem köthető egy szük, tölcséres szájú palackhoz (7. kép 2). A díszítést egy körbefutó bordaszerü, lépcsős tagolás alatt helyezték el. Hasonló korsóperem töredék került elő a Hadtörténeti Múzeum udvarán egy, a 13. század közepére keltezett gödörből (BENCZE 1998, 6. kép 7) valamint Balatonfenyvesről, amelyet a lelet közlője szintén a 13. századra datál (PARÁDI 1955, 35. t. l). A 34. objektum betöltéséből származó töredék egy másik palackforma jelenlétére hívja fel a figyelmet. Ezt ugyanis egy bordás nyakú palack töredékének tarthatjuk (7. kép 7). Hasonló palackperem töredékek kerültek elő Győr-Moson-Sopron megyéből, Kajárpéc-Pokolfadomb 12-13. század fordulójára, a 13. század elejére keltezett telepéről (TAKÁCS 1993a, 11. kép 2). A töredékek méretüknél fogva nem alkalmasak az edény alakjának meghatározására. Feltehetően mindkét töredék a Magyarországon leggyakoribb, tojásdad alakú palackokhoz köthetőek. A korsók telepen való jelenlétét biztosan csak egyetlen fülcsonkos oldaltöredék jelezte (7. kép 6). Mindez csak annyit árul el az edény egész alakjából, hogy a fül alsó része a vállra támaszkodott. Mivel az Árpád-kori telepeken all. századtól számíthatunk füllel ellátott edényekre (PARÁDI 1959, 25), így jelenléte nem meglepő a telepanyagban. Ennek ellenére a ritkább edények közé tartozik. Hasonló fülcsonkos töredéket ismerünk a 12-13. századi KajárpécPokolfadomb lelőhelyről (TAKÁCS 1993a, 11. kép 9). A fém leletek jellemzői Az Árpád-kori faluásatásokra jellemző módon Daruhalmon is csak csekély számban bukkantunk fémtárgyakra. Az ásatás egymástól távoli pontjairól összesen 3 darab fémtárgy került elő. Ezekből egy bronzból kettő pedig vasból készült. Csüngő: A Maty-ér közelében található 5. objektum legaljából előkerült érme alakú, bronzból öntött tárgyat csüngőnek tartjuk (6. kép 5-6; 15. kép la-b, 2). Egyértelműen erre utal a peremrészén megmaradt kicsi fülcsonk. A csüngő mindkét oldalát véséssel és beütögetéssel kialakított minta díszíti. A lap egyik oldalán bő ruhát viselő emberalak (15. kép la), másik oldalán egy állat alakja látható (15. kép lb). Az állat feje előtt egy téglalap alakú mélyedés található. A körlapon elhelyezett alakokat a peremen körbefutó, beütögetett vonalakból álló keret veszi körbe. Az ékszer egyedülállónak tűnik a hazai Árpád-kori leletanyagban. Az általunk áttekintett szakirodalomban hasonló tárgyat nem találtunk, így annak vizsgálatánál csak a leletkörülményekre és a technikai jegyekre hagyatkozhattunk. Ha csak a zárt rétegtani helyzetet, valamint a kísérőleleteket (pl. bográcsfazék) vizsgáljuk, akkor a csüngő korát a 12-13. századra tehetjük. A figurák vizsgálata némileg pontosabb korhatározást tesz lehetővé. Ezek megformálása ugyanis egyértelműen a tatárjárás korából származó, hasonló méretű, kerek fejű pecsétgyűrűkön megfigyelt alakokéhoz hasonlít. Az első jegy, a központi alakok vonalas keretelése a 13-15. századi pecsétgyűrűkön igen gyakori jelenség. Második támpont a csüngő mérete (Átm.: 1,4 cm). Az 1-1,5 cm átmérőjű pecsétlőlapok ugyanis a tatárjárással lezáruló emlékanyagban általánosak. A nagyobb átmérőjű (1,5-2 cm) fejlapok a 13. század másik felében jellemzőek (LOVAG 1980, 222). Az emberalak legjobb párhuzamát az 1240 körül elrejtett Akasztó-Pusztaszentimréről származó kincslelet három gyűrűjének egyikén (15. kép 4) találjuk meg (LOVAG 1980, l. ábra 4). Lovag Zsuzsa a liliomszerű ábrázolással díszített gyűrűk közé sorolta ezeket, miközben felhívta a figyelmet a rajzolatok antropomorf vonásaira. Ahogy a csüngőn is, úgy a pusztaszentimrei gyűrűn is megfigyelhető az emberalak kör alakú beütéssel jelzett feje, és jellegzetesek a lefelé tartott, test felé ívelten behajló karok is. Egyértelmű egyezés figyelhető meg a test szögletes megformálásában is, valamint közös vonás, hogy a mellkast több esetben két beütött vonallal jelezték. Hasonló figyelhető meg a mi alakunk esetében is, ahol két további függőleges beütést a nyak alatt helyezték el. Ezek feltehetőleg a ruha redőit jelezhették. A kifelé néző lábfejek legjobb párhuzamát a Szabadbattyánon előkerült liliomos gyűrűk (15. kép 6-7) egyikén fedezhetjük fel, ahol az antropomorf vonások már jóval gyengébbek (15. kép 7), a növényszerü stilizálás pedig hangsúlyosabbá vált (LOVAG 1980, l. ábra 7). Lovag Zsuzsa a tisztán növényi eredetű liliomos ábrázolások kialakulását a 13. század második felére teszi. Ha a mi emberalakunkat összevetjük a párhuzamba hozható liliomos gyűrűk legkorábbi példányaival, azt látjuk, hogy a csüngőn látható alak egyfajta előképe ezeknek. Itt még nem fedezhető fel az emberalak átalakulása, amely így mentes mindenfajta torzítástól, stilizálástól. A csüngő másik oldalán található állatalak megítélése már sokkal nehezebb. Talán nem követünk el