Lőrinczy Gábor szerk.: Pusztaszertől Algyőig. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monumenta Archeologica 2. (Szeged, 2010)
BENEDEK András - POPITY Dániel: Árpád-kori teleprészlet Kiskundorozsma-Daruhalom dűlőben
Árpád-kori teleprészlet Kiskundorozsma-Daruhalom dűlőben 239 hogy az edények a környékbeli fazekasok munkája. Az edényeket kizárólag kvarcit tartalmú homok és apró kavics különböző arányú keverékével soványított, közepes minőségű, félfinom agyagból formázták meg. Az apró kavicsok néha el is maradhattak, de az esetek döntő részében megtalálhatóak, néha pedig igen nagy számban vannak jelen, ami érdes felületet eredményezett. A főzőedények (bográcsok, fazekak) esetében lényegében nem találtunk összefüggést az agyag minősége és a forma között. Ebben a kategóriában kisebb eltérések inkább esetlegesek, mintsem tudatos döntések eredői. Egyedül a tálak, palackok, azaz az asztali edények esetében érzékeltünkjobb minőséget. Az edények számára előkészített agyagot hurkatechnikával kézikorongon formázták, ez miatt néha ujjnyomokat találunk a külső vagy belső oldalon. A belső fal a fazekaknál sok esetben hullámos, a cserépüstöknél azonban ilyen jelenséget nem tapasztaltunk. A fazekas áru igen nagy részénél megfigyelhetőek olyan sajátosságok, mint pl. a jól elsimított élek, kihúzott élben végződő edényfenekek, vékony falak, amelyek a korong gyors és egyenletes forgására utaltak. Az égetés szinte mindig oxidáló, felületi, ami a téglapirostól a feketéig terjedő színskálát produkált. Ezen kívül vannak oxidált égetésü, szürkés színű töredékek is. Legjellemzőbbek a vörös és barna szín különféle árnyalatai. A jól eldolgozott felület általános. Érdes felület a kavicsszemcsékkel gazdagon soványított edényeknél tapintható csak. Pár esetben a külső oldal fényesre simított. Több cserépüst belsejében figyeltünk meg használatból eredő kopásnyomokat. A töredékek többsége főzőedényekből, azaz cserépüstből és fazekakból származik. Csak pár töredék köthető olyan edényekhez, amelyek az ételek tálalására szolgáltak. Ezek mellett jellemző a nagyméretű tárolóedények hiánya. Az alábbiakban az előkerült kerámiatípusok vizsgálatán keresztül kísérletet teszünk a telep korhatározására. Cserépüstök. Az ásatáson összesen 28 objektumból kerültek elő cserépüstök perem- és oldaltöredékei. 7 Mivel a kerámiatöredékek legalább 80 százaléka ezekhez köthető, úgy gondoljuk, hogy a konyhai edények döntö többsége ilyen edényekből állhatott. Mindez a szabadtűzön való főzés telepen belüli jelentőségére utal. A cserépüstök jelenlétét nemcsak a jellegzetes peremek igazolták, hanem sok esetben az oldaltöredékek is elég jellegzetesek voltak ahhoz, hogy a szóban forgó típushoz kössük őket. Az edénytípus vizsgálatánál Takács Miklós máig a témában meghatározó munkáját vettük alapul (TAKÁCS 1986). Ő 4 alapformát különített el (kézzel formált, vödör- és fazékalakú, valamint fémüstszerü típust). Ebből Daruhalmon a két utóbbira találtunk példát. A fazékalakú cserépüstök telepen való jelenlétére egy töredék utalt (7. kép 1). Az 5. objektum betöltésének felső rétegéből előkerült kavicsos soványítású edény megvastagodó pereme ívelten kihajló, fedő számára enyhén tagolt. Az edény nyakán és vállán több sorban sarkantyúszerű pecsétlővel benyomkodott háromszögsorok húzódnak. Ez a „fogaskerék" dísz vagy más néven sarkantyúminta (TAKÁCS 1993, 450) legkorábban all. század második felétől tűnik föl (MESTERHÁZI 1983, 154), és előszeretettel használják a 13. században is (PARÁDI 1959, 44). Takács Miklós a hosszú ideig történő használatára hívta fel a figyelmet (TAKÁCS 1993, 450). A nyak belső oldalán karéjos szélű, beugró, lapos, átfúrt függesztő fülek találhatóak, a felfüggesztésre szolgáló 2 átfúrt lyukkal. Míg a fazekak köztudomásúan a kemencében való főzés eszközei voltak, addig a cserépbográcsok szabad tűz felett voltak felfüggesztve. A fazék alakú bogrács így mind a szabadtűzi, mind a kemencében való főzésre egyaránt alkalmas konyhai eszköznek tekinthető. A fazék alakú cserépüstök a Kárpát-medencei Árpád-kori telepanyagban ritkán fordulnak elő. Ilyen típusú edények kerültek elő többek között EsztergomSzentkirályról, Siófok-Zsidó temető lelőhelyről, Sárosd-Vonató dűlőről, Nagytétényről, Szőlőskislakról, Kecskemétről, Ócsa-Ómérföldek lelőhelyről (TAKÁCS 1986,95), Tatabányáról (LÁSZLÓ 1999,235,1.1.4,6), valamint Kőérberek-Tóváros-lakópark területéről (TEREI 2005, 47). A mi példányunk legjobb párhuzamát Dunaújváros-Öreghegy (BÓNA 1973, 50, 16. t. 3), valamint Siófok-Zsidó temető lelőhelyről ismerjük (TAKÁCS 1986, Taf. 5. 2). Míg az előbbi lelőhelyen előkerült edény oldalát csigavonalas bekarcolások díszítik, addig a siófoki edényen a miénkhez hasonló sarkantyúmintát látunk. A bogrács alakú fazekak az Árpád-kor kései szakaszában, a 12-13. század fordulóján, a 13. század elején voltak használatban (TAKÁCS 1986,95). A cserépüstök fennmaradó és egyben döntő részét a fémüstszerü típusok közé sorolhatjuk. A peremkiképzések alapján legalább három fajta csoportot különíthetünk el. 1. A telepen a leggyakoribb a kifelé megvastagodó peremkiképzés (10. kép 1-2; 11. kép 1-3; 12. kép 1^4). A peremszél ezeknél lehet lekerekített „P" átmetszetű vagy síkozott szélű. A vízszintes tetejű daraboknál a perem külső széle általában függőlegesen vagy ferdén levágott, a belső pedig lekerekített, ferdén síkozott, esetleg elkeskenyedö (10. kép 1-2; 13. kép 8). A külső, függőleges peremszél gyakran hornyolásokkal tagolt (11. kép). Takács Miklós ezeket a 7 A 2-3., 5., 8., 10., 12-13., 16., 18-19., 24., 26-27., 34., 38-39., 42-45., 47., 52.. 55-56., 58.. 60. és 67. objektum.
