Balogh Csilla – P. Fischl Klára: Felgyő, Ürmös-tanya. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monumenta Archeologica 1. (Szeged, 2010)
BALOGH Csilla: A Felgyő, Ürmös-tanyai avar kori temető
A Felgyő, Ünnös-tanyai avar kori temető 231 4. A HALOTTAK NEME ÉS AZ EMBERTANI ADATOK A feltárt 216 sirból 219 egyén csontváza került elő. Mindössze azonban csak 160 egyén csontvázanyaga van meg. Ezek életkorcsoportok szerinti megoszlása a kővetkező: gyermek (Inf. I. és II., illetve juvenis) 58 (35,4%) és felnőtt 108 (64,6%). A felnőttek között 59 egyén férfi (55%) és 49 egyén nő (49%). A terepi megfigyelések és a régészeti leletek alapján viszont 62 sírba (28,8%) gyermeket (Inf. I. és II., illetve juvenis) és 154 sírba (71,3%) felnőttet temettek. Ez utóbbiak közül 24 egyén (11%) neme a leletanyag alapján nem dönthető el, 78 férfi (35,6%) és 54 nő (24,6%) lehetett. A temető embertani anyagában az europidok vannak többségben, azonban 6 mongolid (153., 174— 175., 197., 203. és 204. sír) és három europo-mongolid (131., 195. és 215. sír) csontváz is volt (ld. MARCSIK 2010,4-5. táblázat). Közülük a 174., 197. és a 215. sírok leletanyaguk (kis- és nagylemezgömbös fülbevaló, préselt, pajzs alakú veretek, Alpi-típusú szíjvég, Fönlak-típusú övveretek) alapján az avar kor első felére keltezhetők. A többi sírból szegényes, keltezésre alkalmatlan leletanyag származik. Mongoloid taxonómiai jellemzőkkel bírt a temető egyik, zsugorított helyzetben eltemetett halottja (195. sír) is. Közismert a Kárpát-medence avar kori népességében jelenlévő mongolid és mongoloid komponens. Nemeskéri János — elsősorban a Bartucz Lajos által említett mongolid és europo-mongolid temetőket (BARTUCZ 1934) újabbakkal (Kiskőrös-Vágóhíd és Budapest-Csepel) kiegészítve — megállapította, hogy a mongolid taxonómiai típussal jellemezhető temetőknek négy centruma van: az Északnyugat-Dunántúlon, Budapest és környékén, Kiskőrös és Bócsa környékén és Debrecen környékén, a mongoloid típus pedig csak az Északkelet-Dunántúl és a DunaTisza köze temetőire jellemző (NEMESKÉRI 1955, 209-210, Fig. 59). Később Kiss Attila a kunbábonyi sír kapcsán vizsgálta és gyűjtötte össze — elsősorban Lipták Pál munkája alapján (LIPTÁK 1983) — azokat a lelőhelyeket, ahol kora és közép avar kori kísérőleletekkel mongolid vagy mongoloid típusú antropológiai anyag fordult elő (KISS 1995, 139). Az akkor rendelkezésre álló adatok alapján állapította meg, hogy az avar kor első felében a mongolidok és mongoloidok csak a Duna-Tisza közén fordultak elö. Azóta újabb feldolgozások és újabb anyagok feltárása nyújt lehetőséget e problémakör pontosításához: ma már nem csak a Duna-Tisza közéről tudunk kor avar kori mongolid és mongoloid típusú csontanyag előfordulásáról — bár kétségtelen, hogy a legtöbb lelőhely erre a területre esik 5 5 —, de a Tiszántúlról is van adat a szegvár-oromdülői kora avar temetőből (FÓTHI-LŐRINCZY MARCSIK 2000, 192). 5. A HALOTTAK SÍRBA HELYEZÉSÉNEK MÓDJA 5.1. Koporsóhasználat, hecsavarás magasabban feküdt. Ugyancsak koporsóra utal a 230. sír gödrének egyik sarkában megfigyelt téglalap alakú Az Ürmös-tanyai temetőben 63 (29%) sír esetében fi- kis gödör is (vö. TOMKA 1979, 53; WICKER 1990, 50). 5 6 gyeitek meg az ásatok koporsóra utaló nyomokat: az Ha azonban egyes csontok elmozdulását (pl. vállak, esetek többségében a talaj elszíneződése, a 62. sírban karok, lábak összeszorított helyzete), illetve bizonyos összefüggő felületen dokumentált famaradvány, a leletek kimozdulását is a koporsó egykori létével hoz201. és 204. sírban koporsókapcsok jelezték a kopor- zuk összefüggésbe (vö. TOMKA 1979. 48-52), akkor bisót. Ezeken kívül koporsós temetkezés lehetett a 21. zony az Ürmös-tanyánál feltárt avar sírok többségénél sír, melyben a csontváz a sírfenék felett 20-30 cm-rel koporsós temetést valószínűsíthetünk. Ez megfelel az 55 Kiss Attila gyűjtései az alábbiakkal egészíthetjük ki: Fajsz-Garadomb (BALOGH KŐHEGYI 2001), Felgyő-Kettőshalmi dűlő (MÉSZÁROS et at 2007), Petőfiszállás (WICKER 2000), Szabadka-Szandpálya (Srb) (ADAM 2002. 331). 56 Ezekre a mélyedésekre már Móra Ferenc is felfigyelt a fehértói temetőben, azokat a talajvíz elleni védekezéssel hozta összefüggésbe (Móra 1932. 56). Nézete hosszabb időre általánosan elfogadottá vált. melyet Z. Cilinská (C/LINSKÁ 1970. 31) és Tomka Péter (TOMKA 1975. 52. 74) cáfolta azzal, hogy a sírok végeinek lemélyítése sekély, vagv magasan a talajvíz szintje felett fekvő síroknál is megfigyelhető. Tomka a beásásokat a temetés technikájával kapcsolta össze, véleménye szerint azok a koporsót leeresztő kötél kihúzására szolgáltak, s később egyszerűen szokáselemmé vált kialakításuk akkor is, amikor esetleg nem is volt rájuk szükség (TOMKA 1979. 53). Ez legfeljebb a rövidebb oldalaknál jelentkező árkok esetéhen fogadható el. a cölöplyuk szerű beásásoknál azok nemhogy megkönnyítették, de akadályozták volna a kötél kihúzását. Kiss Gábor a vasasszonyfai temetőben azt dokumentálta, liog}' a hosszúkás mélyedések a koporsó túlnyúló végeinek befogadására szolgáltuk (KISS 1990. 414 415). Wicker Erika a csólyospálosi temetőben megfigyelt, a sírfenéken jelentkező lyukakat és árkokat a koporsó lesüllyedt lábainak, illetve az oldalkeret vagy az oldaldeszka sírfenékbe nyomódásának tartotta (Ii ICKER 1990. 34 35). Ennek a megállapításnak egyértelműen ellent mondanak azok az esetek, amikor ezeknek a beásásoknak az aljában kisebb, általában téglalap alakú foltok is előkerültek, amelyek valóban a koporsóláb nyomaiként értékelhetők.
