Paluch Tibor: Egy középső neolitikus lelőhely a kultúrák határvidékén. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monographia Archeologica 2. (Szeged, 2011)
PALUCH Tibor: Maroslele-Pana: Egy középső neolitikus lelőhely a kultúrák határvidékén
54 PALUCH Tibor *M AROSLELE-PANA: EGY KÖZÉPSŐ NEOLITIKUS LELŐHELY A KUL TÚRÁK HA TÁR VIDÉKÉN 54 Kultikus tárgyak A neolitikus közösségek elsősorban paraszti társadalmakként foghatók fel, amelyeknek kortól és tértől független jellegzetességeik vannak. Ezek közül a legfontosabb a hagyománytisztelet, a közösségi elvek tiszteletben tartása. A hagyomány a közösségi magatartásformák nem örökletes programja, a megtanulás-elsajátítás folyamatában válik a közösség tagjainak birtokává. A hagyományhoz való ragaszkodás a paraszti közösségek legszembetűnőbb jellegzetessége. Azt eredményezi, hogy a paraszti kultúra szerkezeti felépítését, a megjelenési formáját tekintve lassan változik (ORTUTAY 1981,184). A lelőhelyen nagy számban kerültek elő az egykori népesség vallási, kultikus életéhez kapcsolódó emlékanyag kiemelkedő darabjai — oltárok, mécsesek, kisplasztikák és egy nő alakú szobor —, melyek a hagyománytisztelet megtestesülései. Anthropomorph, nő alakú edény: A feltárási teriilet északi felében, a szelvényfal alá benyúló 73. objektumból került elő egy nagyméretű, üreges testű, álló, anthropomorph edény töredéke (53. kép). Szürkésbarna színű, foltokban feketére égett, kopott felületü, pelyvával soványított töredék. A szobornak csak az alsó, deréktól lefelé eső része került elő. A szobor két, viszonylag rövid (kb. 8 cm), robusztus, szemből nézve kifelé ívelődő, a boka irányába enyhén szükülő láb(ak)on állt. A láb ovális átmetszetü. A bal láb és a jobb lábfej letört, hiányzik. A lábfej tömör, míg a láb bokától felfelé lévő része üreges. A jobb láb bokájának belső felét utólag rátett agyagdarabbal javították. A talp egyenes, a sarok kissé profilált, felfelé ívelődik. Megmunkálása sematikus, egyszerű. Egyik része sincs részleteiben kidolgozva, ezért szerepe az edény funkcióját illetően másodlagos lehetett. A láb nem testben, hanem egy üreges - az emberi testet nézve —, elől és hátul két-két, belülről kinyomott dudort mintázó bütyökkel hangsúlyozott, feneket és női nemi szervet mintázó „edényben" folytatódik. A női nemi szerv egy, a két elülső dudor közötti, V-alakú bevágással is kiemelt. E rész felett az edény szükülni kezd. Az edény hossza 17,7 cm. Az antropomorph tárgy felső részéről nincs információink. Mint ismeretes, a magyarországi kora neolitikumból három lelőhelyről — HódmezővásárhelyGorzsa (GAZDAPUSZTAI 1957, 11; TROGMAYER-KONCZ -PALUCH 2006, 1. t. 1), Öcsöd (KUTZIÁN 1944, Tab. 12, 10), Rákóczifalva (KALICZ 1970. 4. kép) — ismeretes olyan teljesen ép, ember alakú edény, amelyeknek a funkciója egyelőre ismeretlen a kutatók előtt. Ezeken kívül mindössze négy lábtöredéket ismerünk a mai Magyarország területéről a következő lelőhelyekről: Hódmezővásárhely-Kotacpart-Vata-tanya (BANNER 1935, 18. kép 19; TROGMAYER-KONCZ-PALUCH 2006, 14, 3), Rákócziújfalu-Cseber-ér (RACZKY 1980, 10. kép 7a-c), Kistőke-Karácsonytelke (FOGAS 2003, 3. kép 2a-c) — valamint már a Starcevo-kultúra utáni időszakból, de a DVK legkorábbi fázisából a Dunántúlról — Szentgyörgyvölgy-Pityerdomb (BÁNFFY 2003, Abb. 3; BÁNFFY 2004, 270). Bánffy Eszter a pityerdombi példány közlése kapcsán összegyűjtötte az ember alakú edények hasonló lábtöredékeit kitekintéssel a délkelet-európai kapcsolatokra (BÁNFFY 2004, 271-272). Makkay János az anthropomorph edényeket a Balkánon át az Egeikumig mutatta ki (MAKKAY 1974, 150). Bizonyára fontos szerepet játszhattak ezek az edények a korai neolitikum szertartásaiban, erre utal az, hogy előfordulásuk nem túl gyakori, megformálásuk igen kötött (RACZKY 1980.19). A két lábon álló, női alakot ábrázoló szobrok már a legkorábbi neolitikum idejétől gyakoriak voltak a Balkánon és így a Kárpát-medence területén is. Elég itt csak a Körös-kultúra steatopyg-típusú szobraira gondolnunk. Egyféle felfogás szerint a különböző funkciójú szobrok között méretbeli különbség van (MAKKAY 2005, 87) és ez alapján a Körös-kultúra szobrai közül csak a Donja Branjevina-i „Vörös fejű Istennő" (KARMANSKI 2005, Pl. l) sorolható a kultuszszobrok közé, amelyek közösségi szertartások szereplői voltak. Másik jellemző vonás, hogy a női alakot formázó edények is általánosan elterjedt típusai a Kárpát-medencei újkőkornak már a korai neolitikum végétől kezdve. Legszebb példányai kétségkívül a középső neolitikum végén és a késői neolitikum elején készültek. 6 2 Érdekes azonban, hogy a lábakon álló, nőalakú edények (és nem szobrok!) száma igen kevés. Az álló szobrok helyett majd a késői neolitikumban jelentős szerepre tesznek szert a nőalakú (esetenként trónuson ülő) edények (MAKKAY 2005, 88). Női kultuszszobor — mondjuk bálványkép vagy istennőkép — tehát volt, de nem (tömör vagy üreges) plasztika formájában, hanem trónusra ültetett edény alakjában (MAKKAY 2005,88). 6 3 Az AVK elterjedési területéről korábban is ismertek voltak szobrok vagy anthropomorph edények lábtöredékei Mád-Galambosdülő (KALICZ-MAKKAY 1977, Taf. 107, 6) és Mezőkövesd (KALICZ-MAKKAY 1977, Taf. 107, 8) lelőhelyekről. Időrendileg ezek a példányok az AVK 2 szakaszához tartoznak. A mai Magyarország területén kívülről a marosleleihez hasonló kiképzésű és méretű anthropomorph edény 62 Röviden utalva a gazdag hazai leletanyagról szóló irodalomra: BANNER 1959; CSALOG 1959; BACHMAYER ETAL. 1972; KALICZRACZKY1987; M. VIRÁG 2000; RACZKY2000; RACZKY-ANDERS 2003; HORVÁTH-H. SIMON 2003, mindenütt további irodalommal. 63 Egy kivétel azért akad. A szegvár-tűzkövesi II. szobor tömör agyagszobor (TROGMAYER-KONCZ-PALUCH 2006, 54-55).
