B. Nagy Katalin: A székkutas-kápolnadűlői avar temető. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monographia Archeologica 1. (Szeged, 2003)

SZALONTA1 Csaba: A székkutas-kápolnadűlői avar kori temető öveinek elemzése

12,25 db, pikkelymintás: 10,5 db, vésett-poncolt: 10 db/öv. Ha pedig az övekhez felhasznált anyagmennyiség átlagait vetjük össze, e tekintetben is kimagaslik a 2. sír Hohenberg-típusú öve (333 g/öv) a többi székkutasi öv közül: liliomos: 126,75 g/öv, díszítetlen: 95,95 g/öv, pikkelymintás: 97,06 g/öv, vésett-poncolt: 83,98 g/öv. Kárpát-medencei viszonylatban az egyes veretek számát tekintve már nem ilyen kiemelkedő a Hohenberg-típus dominanciája, de az övekhez felhasznált anyag tekintetében ugyancsak figyelemre méltó a következő adatsor: Hohenberg-típus (201,25 g/öv), liliomos: 132,72 g/öv, díszítetlen: 81,97 g/öv, pikkelymintás: 87,29 g/öv, vésett-poncolt: 94,83 g/öv. Összefoglalva tehát a fenti vizsgálatunk tanulságait, megállapíthatjuk, hogy a székkutasi övek mutatói szinte teljesen azonos képet mutatnak a Kárpát-medencében felgyújtott hasonló övtípusokkal. A vizsgálatba vont övtípusok közül mind Székkutason, mind pedig a Kárpát-medencében kiemelkedik a Hohenberg-típus, a másik 4 elemzett övtípus viszont közel hasonló képet mutat. Némi időbeli fejlődésre utalhat az tény, hogy az időben picit korábbra tehető liliomos és vésett-poncolt jellegű övek méretei nagyobbak, mint a pikkelymintás, a díszítetlen veretes vagy a karéjos öveké. Elmondható ugyanakkor, hogy az utóbbi három öv vereteinek összetétele más és a véreiéinek száma magasabb, mint a másik kettőé. Úgy tűnik tehát, hogy a fenti adatsorral egyértelműen igazolható az a felvetés, hogy késő avar korban idővel egyrészt nő a veretek száma, másrészt pedig azok mérete fokozatosan csökken, és egyúttal csökken a felhasznált anyag mennyisége is. A LEGKÉSŐBBI OVTIPUSOK ELEMZÉSE, IDŐRENDI HELYZETÜK A székkutasi 2. sírban előkerült ún. Hohenberg-Záhony-típusú öv rendkívül ritka és különleges típust képvisel a Kárpát-medencei késő avar kori régészeti hagyatékban. Az első darabok — melyről a típus a nevét kapta — a 19. században a stájerországi Hohenbergben kerültek elő egy olyan temetőben, amelyet jellegzetes alpi-szláv leletek jellemeztek. A típus másik névadó lelete az északkelet-magyarországi Záhonyban került elő. A Hohenberg-típusú övveretek időrendi, stílustörténeti beható elemzése az 1990-es évek végén kezdődött meg a késő avar kutatásban. Ezt megelőzően Erik Száméit a hohenbergi kard elemzése során vizsgálta a sírban előkerült övgarnitúrát. Megállapítása szerint az öv a késő avar kor utolsó fázisának terméke, korban tehát a 8. század legutolsó éveire tehető. Ebből következik egyúttal a kard keltezése is, azaz a Mannheim-típusú kardokat is erre az időre keltezi (SZÁMÉIT 1986,393-394). fÉlsőként jelen sorok szerzője gyűjtötte össze a Hohenberg-típusú késő avar kori övveretek akkor ismert összes példányát (SZALONTAI 1996). Dolgozatában részletesen elemezte a típus sajátosságait, kialakította a típuson belül a fő- és alcsoportokat. Az összegyűjtött példányok két reprezentáns darabja alapján a lelethorizontot Hohenberg-Záhony-típusnak nevezte el. Elvégezte a leletkör stílustörténeti vizsgálatát, a leletkör és a vele egyidős régészeti horizontok kapcsolódási pontjainak elemzését, illetve a teljes leletkör minden leletegyüttesének a szeriációs (leletkombinációs elemzés) vizsgálatát. Mindezek alapján a leletkört a késő avar népesség hagyatékának tartja. Megállapítása szerint a leletkör készítése a késő avar kori fémművesség legutolsó fázisába, azaz a 8. század legutolsó éveire, évtizedére tehető, viselete, használata pedig számos esetben biztosan benyúlt a 9. század első harmadába is. Ez alapján pedig egyik eleme lehet annak a leletkörnek, amelyről az utóbbi évtizedekben mind nagyobb valószínűséggel feltételezik azt, hogy a 9. század első harmadában is biztosan élő avar népesség egyik bizonyítéka lehet. Falko Daim első behatóbb elemzése (DAIM 1996) szintén ezt a keltezést valószínűsítette. A hohenbergi övről szóló első, rövid dolgozata azonban már előrevetítette az öv egy későbbi, alapos technikai, technológia és stílustörténeti elemzését. A leletkör meginduló kutatását egy váratlan és nagy meglepetést szolgáló lelet 1993-as előkerülése és publikálása színezte a 90-es évek végén. Lorenzo Dal Ri a Bolzano közelében fekvő Virgolo San Vigilio-templomának feltárása közben ugyanis az 1. sírban egy Hohenberg-típusú kisszíjvéget talált (DAL RI-BOMBONATO 1999; DAL RI 2000; DE MARCHI 2000). A tárgy teljesen azonos kivitelű és méretű a többi Kárpát-medencei példánnyal, így bármelyik kaganátusi példánnyal összevethető. A legnagyobb meglepetést természetesen az okozta, hogy a típus összes, addig ismert példánya közül ez esik a legtávolabb a Kárpát-medencétől, azaz az avarok Kaganátusától. A lelet korát a feltárója — elsősorban Daim munkássága nyomán — a 8. század utolsó negyedére teszi (DAL RI 2000, 249). Falko Daim és kutatócsoportja 2000-ben megjelentetett tekintélyes tanulmánykötetének (DIE AWAREN