B. Nagy Katalin: A székkutas-kápolnadűlői avar temető. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monographia Archeologica 1. (Szeged, 2003)
SZALONTA1 Csaba: A székkutas-kápolnadűlői avar kori temető öveinek elemzése
2000) jelentős részét teszi ki a hohenbergi és az időközben előkerült bolzanói veret beható elemzése. Daim a leletek stílustörténeti és régészeti elemzését végezte el. Munkája során arra a következtetésre jutott (DAIM 2000), hogy a hohenbergi öv minden bizonnyal az avar érdekszférán kívül élő alpi karantánok díszöve lehetett. Formailag a késő avar fémművesség motívumrendszeréből eredeztette a hohenbergi övet, azonban a veretek technikai vizsgálata alapján arra a következtetésre jutott, hogy minden valószínűség szerint nem a Kaganátusban, hanem azon kívül, és valószínűleg bizánci képzettségű ötvösmester.műhelyében készülhettek. A bolzanói darabbal mutatott azonosságok alapján a horizont példányait Hohenberg-Bozen/Bolzano-típusnak nevezte el. Eredetét tekintve úgy vélte, hogy a hohenbergi és a bolzanói darab megfelelő bizonyítéka lehet annak a feltevésének, hogy a késő avar anyagban jelentős bizánci vagy italo-bizánci tárgyaknak is rejlenié kell, amelyek az avar kézművesek, műhelyek és művészek előtt példaképként szolgálhattak (DAIM 2000, 85). A bizánci eredetű példányok egyik közös jellemzője az, hogy a késő avar bronzokkal ellentétben számos meglepő ötvöstechnikai fogást találunk köztük, többségüket több darabból forrasztották össze (DAIM 2000, 85). Ezt az egyedi kivitelt elemzi behatóan Ulrike Neuhäuser restaurátor is (NEUHÄUSER 2000), illetve a Manfred Schreiner nevével fémjelzett kutatócsoport (SCHREINER-SCHAFFER-SPINDLER-DOLEZEL-DAIM 2000), mely elsősorban az anyagokkal, technikákkal és technológiákkal foglalkozott. Eredményeik alapján a hohenbergi darabokat nem az avar ötvösségből, hanem a bizánci hagyományú fémművességből vezették le. Érdemes ugyanakkor arra az eredményükre is felhívni a figyelmet, ami éppen a hohenbergi és a bolzanói leletek különbözőségét és eltérő eredetét hangsúlyozza: míg ugyanis a hohenbergi darabok több részből vannak összeforrasztva, addig a bolzanói szíjvégek mind egy-egy részből vannak kiöntve. Ha ehhez hozzávesszük azt a számos technikai különbséget, amelyet a két leleten megfigyelhettek, sokkal hangsúlyosabbá válnak a látható különbségek is. Érdemes ezt különösen hangsúlyoznunk annak érdekében, hogy behatóbban tudjuk értékelni a tényeket. Átnézve a Kárpát-medencei Hohenberg-típusú veretek többségét, megállapíthatjuk, hogy a veretek mindegyike egybeöntött példány. Azaz pontosan úgy készültek, mint a bolzanói példányok, de nem úgy, mint a hohenbergi darabok. Ebből arra következtethetünk, hogy e leletkörben egyedi típust képvisel a hohenbergi öv. Továbbmenve azt is feltehetjük, hogy a bolzanói szíjvégek nem arra bizonyítékok, hogy a Kaganátuson kívül létezett egy bizánci, bizanco-italo előkép, amelyet aztán az avar ötvösök a maguk eszközeivel és technikájával utánoztak. Hiszen, ha a bolzanói példányok nem a hohenbergi, hanem a Kárpát-medencei darabokkal mutatnak technikai rokonságot, akkor eredetüket tekintve is inkább a Kárpát-medencéből kell levezetnünk azokat. Ezért inkább — megfordítva Daim következtetéseit — azt tartjuk valószínűnek, hogy a hohenbergi példányok lehetnek utángyártott példányok, melyeket a Kaganátusban meglévőkről másoltak le a karantán vagy más származású mesterek, akik azonban minden bizonnyal a korabeli Európa legjobb és leghaladóbb ötvöshagyományain nőttek fel. Ezért továbbra is nehezen tudjuk elfogadni azt az érvelést, amely egy — mégoly hiteles és tanulságos — példa alapján próbál olyan következtéseket levonni, mely szerint a késő avar kori fémművesség olyan erős bizánci, italo-bizánci hatás alatt állott, ami rányomta a bélyegét az avar fémművességre is. Falko Daim véleménye szerint a Hohenberg-Záhony/Hohenberg-Bolzano-kör bizánci előképeit valószínűsíti a római Santa Maria Antiqua-templom 6-8. századi freskóján ábrázolt kaftános fiúcska rajza is, aki derekán egy négy elemből álló övet visel (RETTNER 2000, 275). A római viseletű emberek közötti gyermek nemcsak a keleties jellegű ruházatával hívta fel magára Arno Rettner figyelmét, hanem azzal is, hogy az övének nagy szíj vége a hohenbergi véretekre emlékeztet (RETTNER 2000, 277, Abb. 7). A meglehetősen kopott és hiányosan megmaradt freskó alapján nem lehet teljes bizonyossággal azt állítani, hogy az ábrázolt öv valóban a Hohenberg-típusra emlékezető példány lenne. Tény, hogy a szíjvég nagyméretű gyöngysorkerete éppen e típusnál is számos esetben megjelenik, de ez korántsem tekinthető kizárólagosnak. A nagyméretű gyöngysorkeret vagy a nagyméretű félgömbökkel keretezett nagyszíjvég és más övveretek igen gyakorinak mondhatók a késő avar kor utolsó fázisában. Ez megjelenik a már említett Hohenberg-típusú véreteken, a liliomos véreteken, a felbomló pálcikaindás és más típusokon is. Éppen ezért nem lehet kizárólag a Hohenberg-típust párhuzamként figyelembe venni. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy nemcsak az említett gyöngysorkeret mutat erre az időszakra, hanem az is, hogy az ábrázolás szerint az övnek minimum 3 mellékszíja és ezen kívül egy nagy szíj vége volt. A mellékszíjak nagyobb száma alapján pedig minden valószínűség szerint olyan övtípust kell feltételeznünk, amely ebben a fázisban volt elterjedt. E tekintetben — még néhány más típus mellett — valóban szóba jöhet akár a Hohenberg-típus is mint értelmezési lehetőség. Ez azonban nem kizárólagos, éppen ezért a római ábrázolást csak fenntartásokkal kezelhetjük az italo-bizánci stílus létének ikonográfiái bizonyítékaként.
