B. Nagy Katalin: A székkutas-kápolnadűlői avar temető. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monographia Archeologica 1. (Szeged, 2003)

SZALONTA1 Csaba: A székkutas-kápolnadűlői avar kori temető öveinek elemzése

hogy konkrét, a viselő életéből vett esemény van ábrázolva, de elképzelhető, hogy valamilyen monda, legenda, őstörténet van megörökítve a szíjvégen. A szíjvég összességében leginkább a késő római vagy bizánci hatást mutató, ún. cirkuszjelenetet ábrázoló leletkörbe sorolható be (KISS 1995, 100). Szintén két övet hordott a 191. sír férfija is, akinek az egyszerűbb övét egy pajzsos testű csat zárta össze (B. NAGY 2003, 69. kép). Noha a sírból a medence és a lábszárak környékéről is kerültek elő bronzveretek, nem lehet különválasztani a két öv elemeit, de nem zárható ki az sem, hogy mindkét öve díszöv lehetett. Némiképpen ezt valószínűsíti a sírból előkerült veretek anyaga, technikája és stílusa is, azaz a kétféle technikával készített övveretek minden valószínűség szerint két külön öv részei voltak. Az egyik lehetséges díszövet lemezes szíjszorítós bronzcsat fogta össze, a bőr felületét pedig 3 nagyméretű szegeccsel felerősített lyukvédő, illetve 6 db préselt bronzlemezből készült rozetta díszítette. Ennek az övnek lehetett része továbbá egy kisebb lemezes veret. Stílusuk, anyaguk és kivitelük tekintetében (később látni fogjuk, hogy korukat tekintve is) eltérnek az alábbi veretek, így azt feltételezzük, hogy ezek egy másik díszöv részeit képezték. A kisméretű, lant alakú csattal záródó övön 5 db lyukvédő, 4 db laposindás kisszíjvég volt, melyek eredetileg talán kettőslapú szíjvégek lehettek, de a kettészedett lapok hátlapját bronzlemezzel lezárva önálló szíjvégeket kapott használójuk. Egy nagyobb méretű, stilizált madárfejes rögzítőfüles kisszíjvég és egy stilizált állatfejes rögzítőfúles, szintén laposindás nagyszíjvég volt még a része. Ha elfogadjuk a kétféle verettípus fenti szétválasztását, és azt állítjuk, hogy a lemezes díszek az egyik, míg az öntött bronzveretek pedig a másik öv részei voltak, akkor is fel kell tennünk azt, hogy a két öv egyidős lehetett. Nem tudjuk megválaszolni ugyanis azt, hogy a két veretes övet egymás után hordta-e gazdája vagy felváltva, vagy éppenséggel egyszerre. Az előbbi esetben azt kellene feltennünk, hogy ez a férfi élete egy szakaszában lecserélte a lemezes övét egy más technikával és motívumkinccsel készült új övre. A régi övét esetleg eltette, majd a temetéskor, hozzátartozói — mint a tulajdonos egykori övét — a halott mellé helyezték. Természetesen ezzel azonos a valószínűsége annak a feltevésnek is, hogy a lemezes övet viselő férfi élete egy pillanatában egy másik övet is kapott, vett, és ettől kezdve egyszerre hordta mindkét veretes övét. Az a feltevés, amely a díszövek cserélgetését veti fel, kevés valószínűséggel bír. Akárhogyan is legyen, azt leszögezhetjük, hogy régészeti értelemben a 2 öv egykorúnak számít. Hiszen egy adott ember mellett találták, a temetéskor egyszerre tették a férfi mellé, azaz ebben az értelemben a két öv biztosan egykorúnak számít. így van ez még akkor is, ha látható, hogy a két öv eltérő díszeiről tudjuk, hogy nem egy horizontot képviselnek. A préselt lemezes technikájú rozetták és a nagyfejű szegecsekkel rögzített lemezveretek, a keskeny, téglalap alakú bronzlemez veretek, illetve a lemezes szíjszorítós övcsat korábbi időszakot képviselnek, mint az öntött bronzveretek. Érvényes ez a temetőre és az avar kori régészetre egyaránt. Ezek a veretek mind Székkutason, mind a Kárpát-medencei avar temetőkben számos alkalommal jelennek meg öntött bronz övdíszekkel együtt. Azonban az esetek többségében az egylapú, tokos rögzítésű nagyszíjvégek, a téglalap alakú griffes övveretek azok, amelyek ezt az öntött bronzveretes kört elsősorban jellemzik. Az öntött bronzveretek későbbi szakaszaiban már sokkal ritkábban vannak jelen e veretek, és különösen ritka abban a leletkörben, amelyet pl. a 191. sír másik öve is képvisel: a kétlapú, laposindás, stilizált állatfejjel díszített rögzítőfúles nagyszíjvég és a hasonló kivitelű kisszíjvégek csak elvétve fordulnak elő ezekkel a lemezes övveretekkel. Mindebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy nagy valószínűség szerint a két öv készítése időben eltér egymástól, de egyidejű viseletük és a sírba kerülésük azonos pillanata miatt régészeti, viseleti értelemben mégis egykorúnak kell tartanunk ezeket. A 191. sír öve kapcsán még egy elemre érdemes felhívni a figyelmet. A kettőslapú, laposindás, stilizált állatfejes rögzítőfüllel ellátott nagyszíjvégekkel jellemezhető övek szerkezete általában jelentősen eltér ezen öv szerkezetétől. E körre ugyanis elsősorban az jellemző, hogy nemcsak szíjvégek zárják le a mellékszíjak végét, de magukat a mellékszíjakat is sok pici mellékszíj verettél díszítik. Az övön a lyukvédők mellett a pajzs alakú csüngős vagy csüngő nélküli övveretek, illetve egy későbbi fázisban a pici, hármas csoportosítású övveretek használata a jellemző. Ez ennél az övnél nem mondható el: az öv és a mellékszíjak végét ugyan szíjvégek zárják le, de hiányoznak az egyéb övveretek. A felnőtt férfi sírgödrét északnyugatnak tájolták, azt a temető szélső soraiban ásták meg. Éppen a 191. sírnál elmondottakra jó bizonyíték a 236. sír, amelyet Ny-K tájolással ástak meg (B. NAGY 2003, 81. kép). A benne nyugvó férfi életében egy kettős jellegű, egyszerű összetételű övet hordott. Az övdíszei között egyaránt találunk lemezes, nagyfejű szegecsekkel rögzített övvereteket és öntött bronz övdíszeket. Vagyis éppen a két csoport közötti átmenet egyik ékes bizonyítéka ez az öv. Az övveretek ónozott felületűek, anyaguk öntött bronz. A trapéz alakú csat széles lemezzel szorította össze a bőr végét, a lyukakat 7 db lyukvédő védte a sérüléstől. A halott háta alatt kerültek elő a téglalap alakú grif-