B. Nagy Katalin: A székkutas-kápolnadűlői avar temető. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monographia Archeologica 1. (Szeged, 2003)

BENDE Lívia: Temetkezési szokások a székkutas-kápolnadűlői avar kori temetőben

ÖSSZEGZÉS Székkutas-Kápolnadűlő a Körös-Tisza-Maros köze, de egyben a Dél-Alföld egyetlen teljesen feltárt, legnagyobb sírszámú, hosszú ideig használt késő avar kori temetője. A temetőelemzés tanulságai a szűkebb terület késő avar korának megítélése szempontjából is alapvető fontosságúak. A Körös-Tisza-Maros közén ismertté vált többi nagy sírszámú, bár nem teljesen feltárt temetőhöz hasonlóan az avar kor második felére keltezhető székkutasi temető használata a közép és késő avar kor idején folyamatos volt. E temető tanúsága is megerősíti azt a tényt, hogy a területen egyetlen olyan temető sincs, amelybe a kora és késő avar korban egyaránt hosszú ideig, megszakítás nélkül temetkeztek volna, annak ellenére, hogy az avar kor második felében nyitott temetőkben a temetkezési szokások bizonyos korábban elemzett részleteiben — főként bizonyos sírformák, áldozati és ételmellékletek terén — felfedezhetőek a kora avar korral rokon vonások. Hasonlóképpen elmozdulás figyelhető meg a kora és késő avar korra keltezhető temetők területi elhelyezkedésében, amennyiben az avar kor második felében fokozódik a nagy folyóvölgyektől távolabbi területek benépesedése. Nehéz pontosan megítélni, hogy a kora avar kori temetők használatával pontosan mikor és milyen okokra visszavezethetően hagytak fel, és a 7. század második felében mikor indult meg a nagy késői temetők betelepítése. A publikált leletanyag alapján ez a váltás nem esik pontosan egybe a közép avar kori leletanyag megjelenésével, vagy pedig a közép avar kori átalakulás kezdetét nem csupán a leletanyagban bekövetkező markáns változáshoz kell kötnünk. Mindenesetre a 7. század második felében, utolsó harmadában, bizonyos időbeli eltolódással több nagy temetőt nyitottak a Csongrádi-sík (Pitvaros, Székkutas-Kápolnadülő), a Békési-hát (Nagykamarás, Orosháza-Béke Tsz, Orosháza-Bónum-téglagyár) és a Békési-sík (Szarvas-68. lh, Szarvas-Rózsás), a Körös-szög (Szentes-Kaján, Öcsöd) területén. A temetők, illetve az eltemettek számából következően a késő avar korban bekövetkező népességnövekedés forrásai minden bizonnyal a viszonylag egy tömbben élő, felbomló kora avar kori közösségek mellett a hagyományosan a 670-es évszámhoz kötött új bevándorlók lehettek, illetve a Kárpát-medencei avar szállásterület más részeiről esetleg betelepülők. Van példa a közép avar korban nyitott és csak akkor, viszonylag rövid ideig használt temetőre, ilyen Szegvár-Szőlőkalja. Az ide temetkező közösség mindvégig megőrizte különállását a korábban itt élőktől, temetkezési szokásai gyökeresen különböznek a kora avar kori hagyományoktól. A székkutasi temetőt nyitó közösség korábbi sírjai, így a fülkesírok is, kevés kivételtől eltekintve szegényesek voltak, a még meglévő kora avar jellegű tárgyak mellett kevés a közép avar korra jellemző lelet, ez is mutatja, hogy e tárgyi kultúra kezdetben nem volt sajátjuk. A temető korai részét a kora avar korral rokonítható temetkezési szokások, a fülkesírok dominanciája mellett a kis számú egészben eltemetett áldozati állat, a lószerszámos temetkezési szokás megjelenése, a juhkeresztcsontok és -csigolyák ételmellékletként adása, az edénymellékletek koponya mellé helyezése jellemzi. A 8. század elejétől a fülkesírok szerepét egyre inkább a cölöpös sírépítményre utaló, illetve a padkás sírok veszik át, illetve az egészben vagy nagyobb darabokban eltemetett áldozati állatokhoz képest megnövekszik a részlegesen eltemetett áldozati állatok száma. A lábakkal ellátott koporsóforma a sírok mellékletei alapján a 8. század folyamán lehetett használatban, alkalmazása azt követően indulhatott meg, hogy a közösség feladta a fülkesírba való temetés szokását, azonban használata nem vált kizárólagossá. Ugyancsak a 8. század folyamán növekszik meg a szárnyascsontok szerepe az ételmellékletadásban, illetve egyre több tojásmellékletet találunk a sírokban. A temetőt használó, vélhetően többféle eredetű népesség összeolvadásával párhuzamosan egyben elszegényedésének is tanúi lehetünk, mind a viseleti elemek, mind a mellékletek száma csökken, illetve a temetkezési szokások korábbi sokszínűsége is elvész, a népesség anyagi kultúrája elveszíti egyedi vonásait, és a Kárpát-medencei nagy átlaghoz válik hasonlatossá.