B. Nagy Katalin: A székkutas-kápolnadűlői avar temető. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monographia Archeologica 1. (Szeged, 2003)

BENDE Lívia: Temetkezési szokások a székkutas-kápolnadűlői avar kori temetőben

Az egészben, de nem anatómiai rendben a sírba helyezett áldozati állatokra jó példát szolgáltatnak az Orosháza-Béke Tsz lelőhelyen előkerült sírok (86., 97., 102., 109., 114., 138., 142., 150. sír — JUHÁSZ 1995, Abb. 20-24, Taf. XL. 2, Taf. XLII-XIV), amelyekről az illusztrációk alapján már Vörös István megállapította, hogy az ásató meghatározásával szemben nem lovak, hanem marhák maradványai.

19 Véleményünk szerint azonban ezek nem egyfajta brutális temetési szertartás nyomát őrzik — ahogy Vörös István értékeli —, csupán a leletmentés feszített tempója miatt nem volt mód az aprólékosabb feltárásra és dokumentálásra. A sírfotókon egyébként látszik, hogy az állatokat jóval a csontvázak fektetési szintje fölött, valószínűleg a padkákon keresztbe fektetett deszkákon helyezték el. Az Orosháza-Bónum-téglagyár 66. sír csak részben anatómiai rendben fekvő két egész marhája szintén az állatáldozat szép példája (JUHÁSZ 1995, Taf. XXXVI. l). Egyébként a Körös-Tisza-Maros közéről összegyűjtött közel 4000 késő avar kori sír között egyetlen olyan ló sincs, amelyet ne felszerszámozva temettek volna el. Ugyancsak nincs egyetlen részlegesen eltemetett ló sem. A lószerszám nélkül előkerülő nagytestű egész vagy részleges állatok mind szarvasmarhák.

20 Részlegesen eltemetett juh vagy marha ismert például a pitvarosi avar temető 33 sírjából, pl. 147. sír (BENDE 2000, 244-245, 9-12. kép); további példák a publikált anyagból: Szarvas-Rózsás 19. sír (MRT 8, 431), Szarvas-68. lelőhely 405. sír (JUHÁSZ 1995a, 424. 21. kép 7-10), Magyarcsanád-Belezi-dülő 2. sír (LŐRINCZY-SZALONTAI 1993, 287, V. t. 5), Nagykamarás 17. SÍr (BANNER 1927, 152, 5. kép 2-3, 7. kép 3-8, 8. kép), Apátfalva-Vámház 3., 7. sír (LŐRINCZY-SZALONTAI 1996, 271, 272, 8. kép 4-6, 8-9). Az egész vagy részleges áldozati állatok sírba helyezése sok hasonlóságot, de számos különbséget is mutat a Tiszántúlon jellemző kora avar kori gyakorlattal. A kora avar korral összehasonlítva csökken a mennyisége, és nagyságrendje már soha nem éri el a kora avar korszakét. A lóáldozat fajtái közül eltűnik a részleges változat, illetve általában is megváltozik a részleges áldozat mikéntje: a lábak csonkolását (LŐRINCZY 1992a, 110) — némi időbeli hiátus után a fejtett forma váltja fel.

21 Új fejlemény, hogy a test nem maradéktalanul anatómiai rendben kerül a sírba. Ezek a különbségek, bár fontosak, de eltörpülnek ahhoz a tényhez viszonyítva, hogy a Kárpát-medence más tájain a késő avar korban az állatáldozat gyökeresen eltérő példáit találjuk. Tiszafüreden pl. 70 önálló lósír került elő, ezen kívül mindössze 9 sírban volt egyáltalán állatcsont (GARAM 1995, 171, 173). A váci avar temetőben a marhatérdkalács és -sarokcsont a legjellemzőbb állatattribútum. A részleges állatok elvétve fordultak elő, de számos egész szárnyas került a sírokba.

22 A halimbai temetőben nem túl gyakran marha lábszára és boka/sarokcsontja volt a sírokban (VÖRÖS 1999, 52,54). A Körös-Tisza-Maros közén — még ha a kora avar korhoz képest csökkenő mértékben is, de — a temetkezési rítus meghatározó részének kell tekintenünk az áldozati állatok sírba helyezésének szokását, méghozzá nem jelzésértékűen egy-két csontot, hanem az állat egész vagy részlegesen eltemetett testét, illetve nagyobb darabjait. Ezeknek az állatoknak szarvasmarha és juh — a jelenléte a temetkezési rítusban, közvetve a nagyállattartó életmód meglétének bizonyítéka még az avar kor második felében is. Etelmellékletként egyre növekvő szerephez jutnak ezen a területen is — a juh mellett — a különböző szárnyasfélék. Tehát például a Duna-Tisza köze Szeged környéki részéhez viszonyítva, nem csupán abban látjuk a különbséget, hogy ott a szárnyascsontok dominanciája a meghatározó — amelyeket gyakoriságban a sertéscsontok előfordulása követ, a marha és különösen a juh kevéssé jellemző — (KÜRdalán, ami elég nagy különbség a többi sírral összehasonlítva, ahol az egyetlen fülkesír kivételével aló a halott jobb oldala mellett, ellentétes tájolással, egyszer pedig a bal oldala mellett azonos tájolással feküdt. A másik lényeges mozzanat, hogy lószerszám nem került elő (MADARAS 1991, 29-30). A sírban feltehetően szarvasmarha — valószínűleg nem is teljes — csontváza lehetett. 19 Vörös I.: A váci avar temető archaeozoológiai vizsgálata, Budapest 2000, kézirat. 20 Juhász Irén az általa feltárt temetőkből — az alapközléshez (JUHÁSZ 1995) hasonlóan lovassírként — újraközli Orosháza-Bónum-téglagyár és -Béke Tsz lelőhelyek következő sírjait az alábbi csoportosításban (JUHÁSZ 2000, 66-67, 73-74, 5-6. tábla. 10. tábla 1. 11. tábla 3, 12-13. tábla): egész ló és emberi váz egy sírban, egymás mellett: Orosháza-Bónum-téglagyár 33., 48. sír (bolygatott sírok, amelyekben nem volt lószerszám), 212. sír (bolygatatlan, lószerszám nélkül), valamennyi illusztráció nélkül szerepel; egész ló és emberi váz egy sírban, egymás alatt: Orosháza-Bónum-téglagyár 66. sír (lószerszám nélkül, a fotó alapján két marha); részlegesiótemetés: Orosháza-Béke Tsz 77., 97., 102., 109., 114., 138., 142., 150. sír (valamennyi lószerszám nélkül, az illusztrációk alapján valamennyi marha). Utóbbiak nem is klasszikus értelemben vett részleges állatok, mivel nemcsak a koponya és a lábvégcsontok, de más csontok is előkerültek. A részleges lovas sírok kategóriája így teljesen megszűnik. A döntő szót mindenesetre csak az állatcsont anyag szakszerű meghatározása után mondhatjuk ki. 21 Az előbbi esetben az ujjpercek, a lábközép- és lábtőcsontokfelett a lábszárat elhasítják, az utóbbi esetben csak a lábszártól lejjebb lévő csontok maradnak a bőrben. 22 Vörös I: A váci avar temető archaeozoológiai vizsgálata. Budapest 2000. Kézirat.