B. Nagy Katalin: A székkutas-kápolnadűlői avar temető. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monographia Archeologica 1. (Szeged, 2003)

BENDE Lívia: Temetkezési szokások a székkutas-kápolnadűlői avar kori temetőben

TI 1983, 201-202,296. j.), hanem abban, hogy az áldozati állat mellékelésének aránya eltörpül az ételmellékletadás szokása mellett. 7.2. Etelmellékletek Az ételmellékletek meghatározása korrekt archaeozoológiai vizsgálatok nélkül alig lehetséges, mivel a nem szakember számára az egyes csontok vagy kisebb csontdarabok azonosítása nehézségekbe ütközik. Az ásató, illetve munkatársai által adott, vagy a dokumentáció alapján tehető közelebbi meghatározások között főként juh vagy legalábbis kiskérődző, illetve madárcsontokkal találkozunk, külön-külön és esetenként együtt is. Ahogy korábban említettük, 57 esetben azonosítható szárnyasétel (a pontos testrész sohasem), közöttük férfiakat, nőket, gyermekeket vegyesen találunk. 8 sírnál valószínűsíthető az egész szárnyas, de ahogy fentebb láttuk, korrekt meghatározás híján nem lehetünk biztosak benne, hogy annak maradéktalanul egész vagy „konyhakész" változata. 44 sírban volt juhétel, ebből 24 férfi, közöttük kilenc veretes övvel, 12 nő, egy fiatal, 4 gyermek, két halott neme kérdéses, egy sír férfi-nő kettős temetkezés volt. Az említett sírokban és az ételmellékletadásban is meghatározó a juhkeresztcsont és csigolyák szerepe, ugyanis 37 sírba került ételmellékletként egy vagy több juhcsigolya, és a csigolyákkal együtt, de esetenként önállóan is 19 sírba juhkeresztcsont. A kettő közül valamelyik 43 sírban volt. A keresztcsontok előfordulásának aránya a fülkesírokban különösen magas, a fülkesírok harmadában volt az összes ilyen típusú ételmelléklet közel fele (18 sír). Mindössze három sírban volt lapocka- és egy sírban medencecsont. A juhkeresztcsontok és csigolyák temetőn belüli elhelyezkedése viszonylag egyenletes, főként a temető nagy tömbjének DK-i részén, illetve a két kisebb sírcsoportban fordulnak elő, és nagyobb számban a temető használatának első felében jellemzőek, csak a temetőt indító legészakkeletibb csoportban nem fordulnak elő (9. térkép). Ételmellékletként a marhának nem volt jelentős szerepe, egyszer-egyszer említ az ásató marha-, illetve borjúcsigolyát, -lapockát, marhacsont a közelebbről nem meghatározott csontok között is alig akad. Ételmellékletként a szárnyas, illetve a juh a meghatározó, annak is a hosszú fartőnek nevezett része. A juhkeresztcsont ételmellékletként adása a Körös-Tisza-Maros közén a kora és a késő avar korban egyaránt jellemző. Példaként említhetjük a kora avar korból Szegvár-Oromdülőt (LŐRINCZY 1991, 131; LŐRINCZY 1992, 165), az avar kor második feléből a Szentes-Berekhát, Farkas-tanyai 149. sírt (MADARAS 1999, 317, 10. kép 1), a nagykamarási 17. sírt (BANNER 1927, 152), illetve a pitvarosi avar temetőből 19 temetkezés, pl. a 125. és 199. sírt (BENDE 2000, 244, 245). Székkutason az ételmellékleteket többségében egyértelműen a lábak környékén, s csak kb. harmadannyi esetben a koponya környékén találjuk. 7.3. Tojás 57 sírban került elő tojás, általában egyetlen darab, egy sírban volt 3 db, egy sírban 2 vagy 3 db, három sírban 2 db. Közöttük 19 gyermeket, 1 fiatalt, 21 nőt, 8 férfit, 7 felnőttet és egy férfi-nő kettős sírt találunk. Székkutason a tojásmelléklet túlnyomóan a nőkhöz és a gyermekekhez kötődik, és előfordulása inkább a temető szélei, tehát fiatalabb része felé sűrűsödik (10. térkép). 8. A TEMETŐ SZERKEZETE A temető DNy-ÉK-i irányban több mint 300 m hosszan elnyúlva terült el, ÉK-i, nagyobbik fele 10-15 szabálytalan sírsornyi szélességű volt, e központi területéhez DNy-ról két kisebb sírcsoport csatlakozott a temető horizontális tengelyének tekinthető fülkesíros temetkezések vonalának DNy-i meghosszabbításában. Itt legfeljebb csak 1-3 sírsorról beszélhetünk, és a sírok kb. fele fűlkesír volt. A temető betelepítése a fülkesírok horizontjával jellemezhető széles, középső sáv több, legalább négy pontján indult (nem csak fülkesírokkal), s ezekből bővült tovább egymás, illetve ÉNy és DK felé, de nem a temető területének teljes hosszában, csupán az ÉK-i felén. A két DNy-i sírcsoport nem gyarapodott tovább. Hasonló jelenséget figyelhetünk meg a hasonló korú Szentes-Berekhát, Farkas-tanyai 1. temetőben is (MADARAS 1999, 322, 2. kép; BENDE 2000, 249, 18).