B. Nagy Katalin: A székkutas-kápolnadűlői avar temető. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monographia Archeologica 1. (Szeged, 2003)
BENDE Lívia: Temetkezési szokások a székkutas-kápolnadűlői avar kori temetőben
temetők tanúsága. Általában az ásató és munkatársai is törekedtek arra, hogy az általános állatcsont megnevezés helyett, már a helyszínen, az elsődleges besoroláskor viszonylag pontosabb meghatározásokat tegyenek. 14 Igen gyakran nem tudtuk egyértelműen eldönteni, hogy milyen állatfaj mely csontja volt a sírban, így ezeket az eseteket nem sorolhattuk be egyértelműen sem az étel, sem az áldozat kategóriába. A fenti esetszámból 35 alkalommal juhcsontot említ az ásató a publikációban, illetve a dokumentációban (ebből 19 esetben láb- vagy hosszúcsontot), 57 sírnál szárnyascsontot, 5 sírnál marhacsontot (ebből kétszer hosszúcsontot), egy esetben sertést (állkapocs), 12 alkalommal pedig megmaradt az általános állatcsont meghatározásnál. Ezek az állatcsontok főként kisebb csontdarabok, sokszor a koporsón belül kerülnek elő, így valószínűbbnek tartjuk, hogy nagyobb részben az ételmelléklet kategóriába tartoznak, főként, ami a szárnyascsontokat illeti. Az előzetes közlemény (B. NAGY 1993) sírszám nélkül említett adatai, illetve a sírok katalógusa (B. NAGY 2003) és dokumentációja között vannak ugyan kisebb eltérések, ezek azonban az állatcsont mellékletek általános megítélését nem befolyásolják. 7. /. Allatáldozat A székkutasi avar közösség körében gyakorolt és dokumentálható temetkezési szokások egyik markáns jellemzője, hogy a halottak mellé számos alkalommal adták kísérőül leölt állataik egészben vagy részlegesen eltemetett testét. A temetőben 73 sír esetében azonosíthatjuk ezt a temetkezési szokást. A temetőben fellelhető áldozati állatok: a ló, a juh és a bárány, esetleg a kecske, a marha és a borjú. Az állatáldozat lehet egész, anatómiai rendben vagy részleges (koponya és fejtett lábvégcsontok), csak koponya, illetve a teljes állat feldarabolva vagy csak egyes nagyobb részei. Az állatáldozat fontos jellemzője, hogy az állat egészben vagy részlegesen eltemetett testét minden esetben elválasztják a halottól (LŐRINCZY 1994, 319), erre a sírgödör speciális kialakításával vagy a koporsóhasználattal teremtettek alkalmat. A fülkés sírforma esetében pl. az akna az áldozati állat helye. Míg az egyéb mellékleteket, akár az ételt vagy az edényt is általában a koporsóba helyezik, addig az áldozati állatok a koporsón kívül, fölötte, mellette, nem ritkán alatta kapnak helyet. A temetőben a lóval közös sírgödörbe temetésnek egyetlen példája vált ismertté. A 129., — egyébként az antropológiai meghatározás szerint maturus korú - nő fülkesírjában egy ellentétes tájolással bal oldalán fekvő ló került elő a fülkesír aknarészében. A lószerszámra a csikózabla és a hevedercsat utal. A halott mellékletei egyébként inkább férfias jellegűek: egy vascsat, egy vaskarika, két kés. A lábszárain keresztben egy közel egyenes pengéjű sarló feküdt. Ugyancsak egyetlen önálló lósír került elő a temetőben, a 375., tájolása K-Ny, mellékletei hurkos fülű kengyelpár, a kantáron és a farhámon is összesen kb. 40 db — téglalap alakú, préselt ezüstveret díszítette a lószerszám szíjazatát. A lóhoz tartozó lovas — lemez- és korai öntött véretekkel — minden bizonnyal a közvetlenül mellette lévő 329. sírban nyugodott. Jelképes tartalmat hordozhat a 134., fiatal nő fülkesírjában egy lófog a fülke földjében. Sem a nőnek nem volt egyéb melléklete, sem a lóra nem utalt más jel, szemben a pitvarosi 125. fülkesírral, ahol a sír aknájába helyezett lószerszám mellett került elő egy lófog (BENDE 2000, 243, 254, 36. j.). Szarvas-Kákapuszta-Kettőshalom 39. sírjában — ahol a nő hason feküdt — ugyancsak volt egy lófog (SZALONTAI 1992, 317,4. kép; MRT 8, 442). A két említett lóáldozaton kívül további 12 sírban találunk egész vagy feltételesen egésznek meghatározható állatokat (marhát és juhot, esetenként fiatal állatokat is, együtt és külön-külön egyaránt). 15 Ezek az egész állatok (1-3 db) azonban általában nem maradéktalanul anatómiai rendben kerülnek elő (94., 100., 110., 120., 138., 200., 219., 238., 250., 311., 338., 398. sír). A sírok közül három fülkesír, kettő padkás, hét pedig aknasír, amelyekben általában volt koporsóra utaló nyom. Közöttük egy fiatal, két gyerek, három férfi-, hat női sír van, illetve egy közelebbről nem meghatározható nemű felnőtt. Több esetben találunk egy sírban együtt egészben és részlegesen eltemetett állatot. Az egész állat főként marha, a részleges többségében juh (245., 265., 337., 359., 458. sír). A sírokba temetett halottak közül három férfi, egy nő és egy gyermek. Ezekben az esetekben az állatokat a koporsó egyik vagy mindkét oldalán, esetleg részben alatta (lábbal ellátott koporsó esetében, pl. 337. sír), illetve fölötte találjuk. Mint korábban már említettük, fülkesírban az aknában, padkás sírok esetében a padkákon és a rajtuk keresztbe fektetett deszkákon vagy a padkák között kerülnek elő, utóbbi esetben a koporsó kerül a padkákra, az állat fölé (359. sír). A temetőben 41 sírban határozhatunk meg önállóan előkerülő részleges állattemetkezést, ebből 4 sírban mindjárt kettő: juh és marha (369., 447. sír), 14 Az ásatásnak rendszeres vendége volt Matolcsi János, akitől az állatcsont-meghatározások egy része származik, s akinek halála után a tőle tanultak alapján határozták meg az allatcsont mellékleteket (B. NAGY 1993, 5.j.). 15 Az előzetes közleményben B. Nagy Katalin 18 esetet említ (B. NAGY 1993, 152).
