Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Néprajz - Kulturális antropológia - Fodor Ferenc: Dicső János visszaemlékezése a "nagy háborúban" eltöltött éveiről
Fodor Ferenc Dicső |ános visszaemlékezése a „nagy háborúban" eltöltött éveiről de nem tuttak neki mit csináni. Hátasztán, este mán akkó főhúzódott a lába, a sarka egészen fönt vót a faráná. Rosszá vót az annya, ereggy ё a kártyahányó asszonyhon! Úgy hítták: Pútyi Róza. Gyere ki mondom, éviszlek én, a mi lovaink - vót két lovunk, évitték katonának - az éggyik ötéves, a másik hatéves, azokká émönyünk, majd möglássuk. Émöntünk oda, nem vót otthon, mondom a lányának, hun van?A Zomboriék dűlőjébe, ottan vót neki harmadábú kukorica főggye, mög krumpi, hát ugye részibű vetötte. Főszötte a krumplit, de attúfét, hogy mögfagy, mi úgy is járt az idő, hogy jó kopogott a fagyon a kocsi kereke. Fmöntünk a lányává érte, oszt hazahosztuk a krumpliját, asztán emöntünk a lányává mögin, a tököt hoztuk é. Sajnáta, a hízóknak is adott égy felet, afiasnak is, mögvót az ebéggyük. Bemöntek éhánni a kártyát, ez a Pútyi Róza. Mire űk végesztek, akkorra én mán a tököt is hazahosztam. Mögfogta a kezem, aszongya, gyere be, éhányom a kártyát! Haggyuk Róza néni, nem olyan nagyon hittem én annak a kártyának. Monta asztán énneköm, hogy katona vagy. Hátégondótam, ki nem katona, hát áll a háború, a tizennégyes háború. Aszongya, de aszongya, kimégy a frontra, ászt elég hosszú ideig lösző a fronton, de valami nagy szöröncséd ígérkezik, aszongya, a kártya mutattya, hogy egy olyan helyt lösző, egy úrná lösző alkalmazva. Olyan szöröncséd lössz, hogy az úr befog kovártélyozni. Te ottan jó főtanálod magad, ha égy golyó é nem tanál. Aszongya, nem hászmög. Fogságba kerűsz, majd valamikó húszba gyüsszhaza. Éppen december tizenkettő, Luca előtt való este, akkó értem haza. Húszba. Kint vótunk Taskent, Alma-Atába.1 1915. július 11-én rukkótam be Szegedre, asztán olyan negyvenünket, tartalékú éviitek bennünket Debrecenbe.1 2 Ott képesztek ki éngömet. Kivonútunk a gyakorlótérre, asztán gyakorlatosztunk. Éppen akkó vótam húsz éves. Debrecenbű kikerűtünk a frontra. Kelet-Galíciába vótunk, Tarnopolná, 1916-ba. Asztán Szokolnyiná vótunk, a Sztrypa folyó vágta szét. Bal oldalon volt a Szokolov, a oroszok 1 A témáról részletesen ld. Tóth István: A Magyar Kir. 2. sz. (gyulai) honvéd gyalogezred hadifogoly katonái visszaemlékezései. Meritum, Szeged, 2018. 2 Bővebben: Debreceni honvédek a harcban. Debrecen, 1926. felől mög a Szopolnyic. Ottan vótam én elég hoszszú ideig. Fogságba kerűtem mán akkó. Ottan feküdtem én a kórházba Usztyikamenagorszkon. (Ust-Kamenogorsk, Kazahsztán) Nagy kórház vót a kínai högyláncok alatt az oroszoknak. Vót ott hetven, vagy nyócvan kórház az oroszoknak. Feküttem az oroszokká égyütt. Odagyün égy orvos, olyan daliás embör, mondom ez, bajússza vót neki, huszár százados. Aszongya, van itten hadifogoly? Én akkó mán nagyon beteg vótam. Hastífuszba vótam. Négy hónapot feküttem bent a kórházba. Aszongya, huvá valósi? Mondom, szegedi. Tudom, vótam Szegedön, aszongya. Lehel Gyulának hítták ászt az orvost. Mi a baj? Mondom neki, van itten égy orvosnő, az olyan púpos vót. Mondom neki, hogy égy púpos nő van itten, az orvosol. Aszongya, mit csinának magává? Hát mondom, mindig fő költ kénöm, lévetkölőztetnek mezítelenre, akkó ászt hideg vizes abroszba csavarnak. Mondom, olyan hideg, hogy majd szét ráz. Igen, aszongya, lépakót a tüdőre a slájm és észtét addig kő hidegvízzé rakatni, az rámelegszik, még az fő nem szakad. Majd az főszakad, aszongya, kiköpködi, akkó mög fog gyógyúni. De aszongya, sénkitű é néfogaggyon sémmit, égy falat ennivalót sé. Tarcsa be, amit én mondok, csak ászt ögyön! Hát úgy is vót. Két deci tejet kaptam röggelire, kettőt ebédre, kettőt este. Olyan hat-hét napig. Na, aszongya, mosmán égy kis húslevest szabad önni, aszongya. De, né sokat, aszongya. Keveset, mé szűk a bél, aszongya, össze van ráncosodva. Kenyeret né ögyön, mé olyan vékony a bél, égy morzsa is kihasíttya, akkó pedig vége az életnek. Úgy köllött csináni. De möggyógyútam. Hát ha ez az orvos, ez a Lehel Gyula ott nincs, én ottfekszök a kínai högyláncok alatt Usztyikamanagorszkba. Émöntem a lábadozóba, asztán ottmarattam, gyütt a főorvos. Vót fijákerja, két lova, fölűtünk és möntünk a kórházakhoz végig. Ű bemönt, kigyütt, akkó átmöntünk a másik kórházba, végig vót ott vagy hetven-nyolcvan, az mind kórház vót a högyláncok alatt. Gyönyörű szép hely vót. Högyoldal vót, ritkafenyők vótak, nagyok, nagyon szép hely vót. Nagyon érdekös vót azzá a völgyé. Mindég azon gondókottam, hogy hálájam én annak az embörnek mög osztat, hogy éngömet möggyógyított. Éccő ászt mondom neki: főorvos úr, a pesti huszárhadtest főorvosa vót, mondom, 368
