Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Néprajz - Kulturális antropológia - Fodor Ferenc: Dicső János visszaemlékezése a "nagy háborúban" eltöltött éveiről
Fodor Ferenc Dicső |ános visszaemlékezése a „nagy háborúban” eltöltött éveiről hogy hálájam én mög magának, hogy maga éngöm kiemét ebbű a borzasztó nehéz betegségbű? Ó fiam, aszongya ezzé tartozunk a betegöknek. így segítünk rajtuk, mög rajtad is. Szóra hajlottá, ászt ötté, ittá, amit én éröndőtem. Eccő mondom neki, főorvos úr, én éccő mögprópálom, hogyha úgy történik a dolog, hogy szabadulunk, én magát hazaviszöm. Maga, aszongya, hát van magának annyi esze ahhon? Mondom, mé né vóna. Ha az embörgondókodik és lefekteti ászt a tervet, amit mög akar csináni, az sikerűm is fog. Ha én hazamék, én magát hazaviszöm. Kisfiú ahhon maga még, gyerökcipőbe jár még maga ahhon. Nem baj, mondom, főorvos úr. Mikó asztán kezdődött, éccő aszongya neköm a professzor, az orosz főorvos, na János aszongya, damoj pajítye, mégy haza. Mondom, mikó? Aszongya, október nyócadikán. Akkó möntök el innen Szemipalatyinszkba, ott mán lössz vonat, vonatra ütök, ászt visznek haza bennőtöket. Az orvos az rosszú vót, mé ű mán kéccő mögszökött, ez a Lehel Gyula. Azé kűtték oda, büntetésbű, hogy miné messzebb lögyön. Mondom neki, főorvos úr, magának van motorja. Cserez-Irtisnek hítták a városrészt, úgy, mint Újszeged lőtt vóna, az Irtis folyó ketté vágta a várost. Mondom neki, mögpróbákozunk, van magának motorja. A ligetöt körül folyta az Irtis folyó, hosszú fahíd vót, azon jártak be oda. Szép hely volt. Hát kérőm szépen, mondom a Cserez-lrtiszön jöjjön be, én ott várom magát mindön röggé. Ha haza akarunk mönni, akkó most a löhetőségöt hasznájjuk kijöjjön, né törőggyön vele. Akár mi történik, de hazajut. Mindön röggé kimöntünk, a legutolsó napon, október hetedikén, akkó ért oda. Hát akkó asztán, rögtön lévetötte a ruhát, összekötötte dróttá, vót ott égy vízimalom, olyan tizenöt-húsz méter mély vót az a víz ottan, rákötöttem a motorjára, odatoltam és belehajítottam. A motort a ruhájává. Vót égy nagyon rossz nadrágom, mög égy rossz gatyám, ráattam, mög afejire égy palacsintasapkát. Lehel Gyulának hívták, de Tóth Ferenc vót, miskolci fiú. Montom neki, mindig esztmongya. Mondtam, mönnyön be azon az ajtón, ott van égy orosz főhadnagy, az ággyá ki az útlevelet magának. Bemönt, de ez nem beszét oroszú. Kinézötta hadnagy, fiúk, aszonygya, van é kösztetök, aki tud beszéni oroszú? Hát mondom, én tudok. Gyűjjön mán be! Kérdözze mög, hogy mit akar? Mondom, haza akar mönni. Hová valósi? Mondom, hogy tán miskolci. Ez a város, mondom. Hogy hívik? Tóth Ferenc. Aszongya, eriggy ülj lé! Bevót készítve a vonat, hogy indul. Begyüttt égy autó, begyütta második, begyütt a harmadik. Léállították a transzportot. Akkó mán nésztem én is, hogy itt baj lössz. Rettenetöst mög vót ijedve az orvos, aszonták neki, hogy ha még éccő mögszökik, kivégzik. Mondtam neki, hogy né törőggyön vele, mán most benne vagyunk, akármi történik is, csak nagyon óvatosan és miné szerényebben, mint akineksémmi köze ehhön a dologhon. Úgy is lőtt. Mikófölűtünk, léállították a transzportot, ki köllöttgyünni a kocsihoz, négyessévé a pályán fő költött áni. Akkó ásztgyütt a professzor, az orosz főorvos. Utána még hét-vagy nyóc. Hát hájjá, az a Lehel Gyula, úgy didörgötta lábaszárán a nadrág, rettentően mög vót ijedve. Egymás mellett átunk, égy idegön vót kösztünk. Ránézök, látom, hogy borzasztó izgatott, de én magamat is fellázítottam azé. Mondom, ha véletlen, most mögtanálik ismerni, oszt ráfogózkodik, hogy én bisztattam, az lösz a vége, hogy én is ittmaradok. Mikó oszt gyüttek ára, oszt oda akart érni a főorvos, az orosz, a professzor úr, köszönök neki, „zdrasztvujtye gaszpadin professzor", no János, aszongya, damój? Mondom, igen. No, daj bog, harosij doragu! Aggyá isten, aszongya, jó utat. Hogy haza bírjatokjutni. Emönt, ez mán nem üsmerte mög. Gyütt a többi, émönt, de az ki vót véve úgy a formájábú, lényírtam a haját, gyönyörű szép bajusza vót, mé huszár százados vót, szép, pörge bajússza vót. Bajússzát, haját, szömöldökit, pocsékú nézött ki. Rátöttem afejire égy rossz palacsintasapkát. De mikó asztán vége lőtt, mondtam neki, hogy né tárgyajjon maga sénkiv ésé, néhogy mondom émakkancsa magát. Olyan nagyon fájt az oroszoknak, hogy az orvos észökött, hogy valahogy fére állították a transzportot. Eccő ki is köllött vonúni belűlle. Bemöntünk égy nagy bazi helyiségbe, odagyütt égy orosz százados, aszonta, ittenfogtok mögdögleni, hanem aggyátok ki, aszongya az orvost, aki mögszökött. Hát nem tuggyukki az. Mi nem ismerjük. No akkor asztán, mi történt a dologba, ballagunk, égy nap éjjé, ott abba a bazi helyiségbe vótunk, ottan búzát főztek, oszt ászt attak. Képzejjétök, kendörolajat töttek rá! Mög vót főve a búza, azt attak önni. Kendörolajat, olyan vót, olyan ződ színű, 369
