Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)

Régészet - Keresztes Noémi Ninetta - Litauszki Zoltán: Egy különleges késő bronzkori objektutípus: a halotti máglya és környezete Tar-Sztúpa alatti rész lelőhelyről (Nógrád megye)

Keresztes Noémi Ninetta - Litauszki Zoltán

Egy különleges késő bronzkori objektumtípus

az objektum aljára, valószínűleg szándékosan csak a vázrészek és nem teljes egyének.94 Ezt támaszthatja alá, hogy a 6. objektum (SNR 23) jelű lábszár kivételével minden csoport tartalmazott koponyát, vagy koponyatöredékeket, amelynek mindig kiemelt szerepe van. A koponyák deponálása a késő bronzkori Európa más részein is megfigyelhető szokás, Írországban felhagyott telepeken tűnnek fel, elsősorban folyók közelében - a tari esethez feltűnően hasonlóan, ahol a máglya a Zagyva közelében helyezkedett el.95 A Ludas-Varjú dűlői késő bronzkori, szintén a Kyjatice-kultúrához tartozó temető egyik sírjában emberi koponya került elő mellékletként. Az antropológiai vizsgálat alapján valószínűsíthető, hogy a koponyát hosszabb ideig szabad ég alatt tartották. Ez egyaránt jelenthet koponyavadászatot és a megölt ellenség fejének közszemlére tételét, de az ősök iránti tisztelet jeleként is értelmezhető, amennyiben a köztiszteletben álló felmenők koponyáját őrizték nyilvános helyen.96 A két elmélet bármelyike elképzelhető a tari máglya aljában talált koponyák esetében is.

A máglya felső rétegében talált nagyobb mennyiségű kalcinált csontszilánk és a hamvak jelenléte szintén többféleképpen magyarázható. Egyrészt természetesen meg kell említenünk a legegyszerűbb megoldást, miszerint az emberi maradványokat hanyagul gyűjtötték össze. Ezt tulajdonképpen rögtön el is vethetjük, mert a jól kivitelezett hamvasztás igen bonyolult és időigényes folyamat, megfelelő szaktudás, alapanyag és előkészület szükséges hozzá.97 Ha pedig már ennyi energiát fektettek bele, miért pont az utolsó mozzanattal ne foglalkoztak volna ugyanolyan minőségben?98

94 Az antropológiai vizsgálat nem mutatott ki vágásokat a csontokon, ami a hús esetleges eltávolítására utalna.

95 Lynch - O’Donnell 2007,110,115,124.

96 A koponyadeponálás még a vaskorban is előfordul, a jánosházi halomsír feltárásánál például az egyikkutatóárok falában is találtak egy alsó állkapocs nélküli koponyát (Fekete 2004,163; K. Zoffmann 2008, 27).

97 Az eljárás sikerességét sokféle tényező befolyásolhatja kedvezőtlenül. Rossz minőségű, vagy elégtelen mennyiségű faanyag, a máglya szerkezeti problémái, az építők szaktudásának hiánya, vagy hirtelen támadt szél, eső, esetleg hó is eredményezhet elégtelen hamvasztást (McKinley 2008,180-181).

98 Fülöp Kristóf kísérletei azt mutatták, hogy a hamvak - sőt bizonyos mellékletként elhelyezett tárgyak

Mindebből az következik, hogy az urnákba tették a hamvakat, de tudatosan csak részlegesen. A tari temető legjobb állapotban megmaradt urnasírjában 22. objektum (SNR 25) alig 0,5 kg a hamvak tömege, a többiben még kevesebb, akár alig néhány grammnyi. Az egyén életkora, neme, testsúlya és egészségi állapota is befolyásolja a hamvak összsúlyát, azonban egy felnőttnél a fentieknél jóval több, 2-2,5 kg a várható mennyiség. A több szempontból is jó párhuzamként hozható Jobbágyi-Hosszú-dűlő késő bronzkori temetőben az urnákban talált hamvak mennyisége szintén igen változatos, 5-10 grammtól egészen 2000-2500 grammig terjedt, ami egyértelműen jelzi a fizikai testtel végzett tudatos manipulációt. Ez történhet akár olyan formában, hogy az urna fölé szórják a maradványok részét, mint jobbágyiban, vagy pedig a vaskeresztesi halomsírok adatai, illetve egyes írországi analógiák alapján akár felmerülhet az is, hogy több urnába is kerülhetnek egy-egy egyén hamvai.99 Úgy tűnik tehát, hogy a bronzkori hitvilág szerint nincs feltétlen szükség az egész testre az elhunyt reprezentálásához, vagyis alkalmazták a pars pro toto elvet.100 Ez utóbbinak sajátságos formája lehetne, hogy nem az egész testet hamvasztják el, de ezt jelenleg sem hazai, sem külföldi megfigyelések nem támasztják alá a korszakból. Nagyon óvatosan kezelve, de felmerülhet az ún. endokannibalizmus a temetés során, amely egyes amazónai törzseknél, de a vaskori Európában a vikingek körében is ismert szokás volt. A hamvakat kisebb kupacokra osztották és csak egy részüket temették el, a többit szétküldték a tágabb közösségben, majd a halotti toron a rokonok ezt, vagy a csontokról lehántott húst elfogyasztották.101 A hamvasztás- maradéktalan összegyűjtése szinte lehetetlen vállalkozás, több óra gondos gyűjtés után is találtak a kísérleti máglyában további darabokat. Ezért bizonyos mennyiségben természetes, hogy jelen vannak a máglyában, viszont a tari máglya maradványában túlságosan sok volt ahhoz, hogy az egészet ennek a jelenségnek tudhassuk be (Fülöp 2018, 307).

99 Fekete 1981,140; Lynch - O’Donnell 2007,110; Fülöp- Váczi 2014, 413; Fülöp - Váczi 2016,1-6.

100 Sorensen - Rebay 2005,168; Lynch - O’Donnell 2007, 108-113; К. Zoffmann 2008,18; Hoilund Nielsen 2009, 86; Rebay 2010, 67.

101 Oestigaard 2000, 43; Rebay-Salisbury 2015, 23-24.

53