Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Művészettörténet
Két szegedi grafikus, Buday György és Vadász Endre kapcsolata Nátyi Róbert A huszadik század első felének két legjelentősebb, Szegedről indult modern grafikusművésze, Buday György (1907-1990) és Vadász Endre (1901-1944) közötti szakmai kapcsolat nem a városban töltött ifjúságuk időszaka alatt köttetett. Ez későbbre, a harmincas évek elejére datálható, amikor mindketten a hazai sokszorosító-, illetve korszerű könyvművészeti törekvések élvonalához tartoztak. Igaz, hogy kiérlelt stílusuk, helyesebben az illusztrációról vallott elképzeléseik számos ponton különböztek, ennek ellenére a távolból figyelemmel követték a másik munkásságát, kollegiálisán megküldték újabb lapjaikat, olvasták egymás cikkeit, tanulmányait. Hiszen a metszővésőn vagy karcoló tűn túl, szívesen ragadtak írótollat kezükbe, ha a sokszorosító eljárások propagálásáról, egy-egy technika ismertetéséről volt szó. Vadász csakúgy, mint Buday saját körükben iskolateremtő mesterként léptek fel, önálló, egyéni stílusuk szűkebb környezetükben vezető helyet biztosított művészetüknek. A dinamikus, katalizátor szerepet betöltő egyéniségek között létrejött szellemi kapcsolat, több mint inspiráló lehetett. Következetes alkotói programjuk, választott technikájukban magas fokú mesterségbeli jártasságuk, aktív művészetszervezői és társadalmi szerepvállalásuk szintén összekötötte a két Szegedről induló grafikust. Amikor az idősebb, Vadász 1921-ben tanulmányai miatt elhagyta a várost, a Buday família még Kolozsváron élt, amelyet csak 1924-ben, a családfő, a régész professzor Buday Árpád (1879-1937) Szegedre helyezésével cseréltek fel. Buday már a Tisza-parti városban, jogászhallgatóként, 1929-1930 körül kezdett a fametszéssel foglalkozni, felismervén a technikában rejlő aktív társadalmi célú lehetőségeket, miközben a szegedi egyetemisták Bethlen Gábor Körének vezetője volt (1927-1932). Programszerűvé ez a tevékenység 1930-tól vált, amikortól évente jelentek meg a Szeged; Kis Kalendárium füzetecskéi (1938-ig), melyekben stílusának érlelődési folyamatát is nyomon követhetjük. Az első kötetben még a fehér alapot érvényre juttató, dekoratív, erősen illusztratív vonalas rajz jellemzi metódusát, amit a későbbi lapjainál csaknem teljes mértékben mellőzött. Ez a módszer a következő edíciókban látványosan átalakult, bár a kiadvány funkciójánál és rendeltetésénél fogva sohasem közelítette meg az alkotó más köteteinek tömör, erőteljes konstrukciókra épülő fogalmazásmódját. Buday meglepően gyorsan, egy-két év alatt rátalált sajátos, egyéni útjára, hiszen a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának első kiadványaként megjelent Boldogasszony búcsúján (1931) már grafikusi arzenáljának teljes vértezetében jelentkezett (Nátyi 2017). Még abban az esztendőben A Magyar Bibliophil Társaság az év legszebb könyve kitüntető díjjal ismerte el a füzetet. Innentől kezdve a következő félévszázadban - 1936-tól egészen haláláig külföldi emigrációban - Buday az európai sokszorosított grafika és könyvművészet nemzetközileg is jelentős, elismert mesterének számított. A modern magyar grafikai törekvések két meghatározó, egyéni stílusú alkotója a köztük lévő alig hat esztendő ellenére teljes mértékben eltérő életpályát futottak be. Ez a különbség nemcsak választott művészi technikájukban tért el markánsan, hiszen a fiatalkorától következetesen művészi hivatására készülő Vadász az elsősorban gyakorolt rézkarc mellett, fa- és linóleummetszeteket is készített, de emellett elismert festő volt, miközben az autodidakta Buday jóformán, kizárólag a fametszésben fejezte ki magát. Míg 413
