Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Történettudomány - Medgyesi Konstantin: Bibó István koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezéseinek recepciója
Medgyesi Konstantin Bibó István koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezéseinek recepciója a demokrácia és a függetlenség tiszta elveit lobogtatják. Nemhogy elzárkózott volna az engedmények elől, még azt sem tartotta szükségesnek, hogy meghatározzon egy szilárd pontot, amelyen túl már semmiképpen nem szabad engedni" - mond szigorúnak tűnő ítéletet a két filozófus a nem hivatalos fórumnak számító Bibó-emlékkönyvben (Bence-Kis 1991, 393]. Kis és Bence megpróbálják megéretni Bibó demokráciaeszményét és az ahhoz képest tett engedményeit. A szerzőpáros arra emlékeztet 1979-ben, hogy ne feledjük, Bibó maga is szocialista volt, s - ahogy fogalmaznak: „hasonlóan a majdani revizionista kommunistákhoz, abból indult ki, hogy a gazdaság szocialista berendezkedése és a politikai demokrácia intézményei nem taszítják, hanem vonzzák egymást" (Bence-Kis 1991, 395]. Kis és Bence tehát azt állítják, mivel Bibóban ott lakozott a társadalom-átalakító szocialista, ezérta társadalmi változások radikális igenlése miatt volt hajlandó engedményeket tenni a demokrácia polgári ethoszából. A kommunista diktatúra bukása után megtörtént Bibó István történelmi rehabilitációja. Perecz László megfogalmazását idézhetjük e helyütt; Perecz szerint A magyar demokrácia válsága a „magyar nyelvű értekező próza-hagyomány kiemelkedő darabjának számít" (Perecz 2012,103]. Az elemző arról ír, hogy a tanulmányt „feszes, pontos, sodró lendületű mondatok” határozzák meg. Perecz László úgy ítéli meg, hogy a bibói demokráciafogalom a demokráciát olyan összetett jelenségként határozza meg, amely nem pusztán a politikai rendszert jelenti, hanem egy sokkal „bonyolultabb” struktúrát, amelynek működtetéséhez szükséges egy „bizonyos szociálpszichológiai" feltétel. „Bibó vitacikke a magyar gondolati próza klasszikus darabja: egymást követő értelmezői számára szükségképp új és új jelentésrétegei csillannak meg. Bibó és Lukács vitája pedig, ahogy távolodunk tőle, fokozatosan a demokrácia vagy diktatúra, szabadság vagy zsarnokság alternatívájának szimbolikus megfogalmazásaként rögzül a történelmi emlékezetben - időről időre el kell gondolkodnunk a tanulságain” - írja Perecz (Perecz 2012,114]. E. Fehér Pál 1979-ben még gúnyosan beszélt a Bibó-legendáról; a rendszerváltozást követően Bibó az új magyar demokrácia igazi legendájává vált. A legendáriumtól függetlenül a Bibó interpretációtörténet újabb és újabb tanulmányokat és kutatási irányokat mutatott fel. Főként az ezredfordulótól kezdődően a bibói demokrácia-felfogás szempontjából mérvadó jelenséggé vált, hogy többen is továbbvitték Bence György és Kis János felvetését, dilemmáját, hogy mi állhat Bibó koalíciós évekbeli úgymond naivitása mögött. Az 1945 és 1947 közötti Bibó publicisztikákban megnyilvánuló naivitás-tematika, mint keret önálló kutatói véleményalkotási tereppé vált. Ungváry Krisztián 2000-ben Gyötrő illúziók. Bibó és 1945eseményei címmel publikált esszéjében arról szól, hogy Bibó 1945 és 1947 közötti publicisztikájában „naiv és anakronisztikus" megállapítások találhatók. Ungváry úgy véli, Bibó számára is egyértelmű kellett, hogy legyen: „a kommunista doktrínától idegen a demokrácia" (Ungváry 2000]. A történész azt feltételezi, Bibó a „saját megnyugtatására” írta le a kommunista elképzeléseket toleráló sorokat, mert „hinni szeretett volna egy megváltó jobb jövőben" (Ungváry 2000], Ungváry meggyőződése, Bibó olyan szinten csömörlött meg a saját társadalmi osztályától, a keresztény középosztálytól, hogy ebből fakadóan nem akarta meghallani ennek a középosztálynak a félelmét a közelgő proletárdiktatúrát illetően. Ungváry szerint Bibót „a jobboldali propaganda tette a kommunistákkal szemben sokszor kritikátlanná, hiszen a diszkreditált jobboldal szájából semmi sem volt számára hiteles" (Ungváry 2000].5 Ungváry értékítélete egészen radikális hangvételű Bibó nézőpontját illetően: „A mindennapi jelszavakban a kommunista párt óvakodott proletárdiktatúráról, kolhozokról, egypártrendszerről beszélni, sőt kifejezetten tagadta, hogy ezen intézmények bevezetését tervezné, de már a kortársak közül is többen felismerték, hogy távolabbi politikai céljaikban ezek megvalósítása 5 Kovács Gábor, Bibó monografikusa 2004-ben „pszichologizáló érvelésnek" nevezi Ungváry álláspontját, ami olyan „leegyszerűsítő” magyarázat, ami „egyetlen tényezővel” operál és „nem bizonyítható” (Kovács 2004,289). 182
