Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Történettudomány - Medgyesi Konstantin: Bibó István koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezéseinek recepciója
Medgyesi Konstantin Bibó István koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezéseinek recepciója és a korszak jellemzőit. Donáth szerint a „félbemaradt forradalmi átalakulás" miatt alakult ki a bibói értelemben vett demokrácia-válság 1945 végére. „Ez volt és maradt Bibó István legfőbb gondja. 1945-48 között írt politikai tanulmányainak középponti gondolata: hogyan lehetne a demokratikus átalakulás félbeszakadt folyamatát újból lendületbe hozni és sikerre vinni? [...] Félbeszakadtnak a társadalmi átalakulást pedig azért látta, mert az ő számára a demokrácia több volt, mint népképviselet, amelyet a demokratikus pártok - akár a legtisztább választásokkal - hatalomra jutott, mégoly jó szándékú, népbarát vezetői valósítanak meg”- írja Donáth (Donáth 1992]. Donáth Ferenc véleménye szerinte Bibó szemében mindennél fontosabb, hogy az emberek tudatában legyenek annak, hogy a vezetők hatalma a nép beleegyezésén nyugszik. „Nem a jogszabály, az ünnepélyesen kihirdetett alkotmány a demokrácia igazi biztosítéka, hanem a milliók benső magatartása, amely a mindennapok viselkedését megformálja, és képessé teszi a népet, hogy ha kell, elkergesse azokat, akik a demokráciát fenyegetik” - olvashatjuk Donáth (Donáth 1992] elemzését, amihez talán azt érdemes hozzátennünk: ez az okfejtés - noha formailag Bibó demokrácia-felfogásáról szól- inkább magának a kommunista indíttatású Donáth Ferencnek a demokrácia koncepcióját mutatja fel. Bibó maga a jogállami formuláknak, a formális szabályzóknak jóval hangsúlyosabb szerepet akart volna biztosítani, mint Donáth leírja. A tanulmányban az egykori politikus így próbálja felfejteni Bibó gondolatmenetének a lényegét: „A forradalmi átalakulás érdekében fenn kell tartani a koalíciót, ki kell szélesíteni a demokrácia táborát, ha kell, annak árán is, hogy a fejlődés üteme meglassul. Mert az adott viszonyok között ez az egyedüli lehetőség a demokrácia megmentésére. Ez Bibó gondolatmenetének lényege” (Donáth 1992] - vallja Donáth Ferenc 1979-ben, akinek végső összegzése a következő: „Bibó forradalmár demokrata. Az ő forradalmának középpontjában az ember áll, az átlagember szabadsága és méltósága, s ennek garanciája: a nép uralma. A kisebbség forradalma, különösen a törpe kisebbségé, távol áll tőle, mert diktatúrára vezet, félelmet és közönyt szül, tönkreteszi a nép karakterét” (Donáth 1992]. Bibó demokrata személyiségének „forradalmi demokrataként" való meghatározása Donáth részéről mindenképpen nóvum a bibói recepcióban. Szintén a Bibó-emlékkönyv számára írta meg tanulmányát Bence György és Kis János Határolt forradalom, megszorított többpártrendszer, feltételes szuverenitás (Bence-Kis 1991] címmel 1979-ben. Ebben az esszében a szerzőpáros a bibói demokráciakoncepciót is igyekezett körbejárni. Ahogy Donáth számára a koalíciós évekbeli Bibó megértése kapcsán a kulcsszó a „félbeszakadt forradalom” - úgy Bence és Kis a Bibó által használt „határolt forradalom" kifejezést tekinti súlyponti fogalomnak. A szerzők Bibó 1945 és 1947 közötti publicisztikáját elemezve arra a lényegi következtetésre jutnak, hogy Bibó bizonyos területeken a demokrácia konszolidációját szeretette volna látni, míg máshol továbbvitte volna a forradalmi vonalat. Ez a kettősség, mint gondolati bázis hidat teremt Donáth és a Bence-Kis szerzőpáros látásmódja között. Amit Donáth úgy ír körül, hogy Bibó a „félbeszakadt forradalmat” kívánta volna tovább lendíteni, arra a léthelyzetre Bence és Kis a „határolt forradalom” bibói fogalmát használják. „Egy területet adjanak át a radikális változtatásoknak, egy másikat meg a konszolidációnak. Világosan határolják el a kettőt, és más-más eljárásmódot alkalmazzanak rájuk. Ezt a sajátos kompromisszumot nevezte Bibó »határolt forradalomnak«" - elemzik a bibói nézőpontot a szerzők (Bence-Kis 1991, 391]. A nem-kommunista narratívát képviselő elemzők részéről a bibói interpretációtörténetben Bence és Kis publikációja az első olyan próbálkozás, ahol Bibót, pontosabban a koalíciós évekbeli, publicista Bibót a polgári demokrácia ethoszának védelme szempontjából kritizálják, ahol Bibónak a kommunista elképzelésekkel, kommunista demokrácia-korlátozó cselekményeivel szembeni engedékenységét veszik górcső alá. „Határolt forradalom, megszorított többpártrendszer, feltételes szuverenitás: ha Bibó politikai ábrándozó volt, semmiképpen sem azoknak a módján, akik bármilyen helyzetben 181
