Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Történettudomány - Medgyesi Konstantin: Bibó István koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezéseinek recepciója
Medgyesi Konstantin Bibó István koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezéseinek recepciója 156] fogalmazza meg a véleményét a társadalmi rendszer alapjait illetően, aki a „hatalmi kérdést szinte teljesen negligálja” (Szabó 1974,157) és ezzel párhuzamosan elveti a proletárdiktatúrát, vagyis Szabó szerint Bibó demokrácia-képe a népi demokrácia elméletének koordinátarendszerében „középutasnak” (Szabó 1974,158) nevezhető. Rathmanné Túry Mária 1977-ben a Bibó által felállított demokrácia képletet „hamisnak” (Rathmanné Túry 1977,37) tartja. Mindazonáltal kifejti, hogy Bibó nevéhez fűződik „a magyar demokrácia közvetítőképes »híd-funkciójának« egyik legpregnánsabb" (Rathmanné Túry 1977, 37) megfogalmazása. Rathmanné szerint Bibó demokrácia-felfogást érintő nézetei „és a kisgazdapárti politikusok elképzelései között számos egybeesés van" (Rathmanné Túry 1977, 37). A történész úgy véli, a bibói demokráciaértelmezés „harmadikutas illúzió” (Rathmanné Túry 1977, 37) volt. Szintén 1977-ben Pándi Ilona A haladó magyar értelmiség útja című könyvében hamarjában megállapítja Bibó koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezéséről, hogy azok „eszmei alapállása eleve hibás volt" (Pándi 1977,142). Pándi szerint Bibó kispolgári szocializmustakart, forradalmat osztályharc nélkül1 és lebecsülte a reakció „virulens” erőit. „írásaiban a keleti és a nyugati demokrácia szintézisének a megteremtésére törekedett, s elképzelése szerint parasztdemokráciát kell teremteni, tehát végső soron radikális polgári demokráciát" - írja Pándi Ilona (Pándi 1977,142). Bibó István 1979-ben bekövetkezett halála után nem sokkal jelent meg a Kritikában E. Fehér Pál publicista A Bibó-probléma című írása. Az esszét E. Fehér ezzel a gondolattal nyitja: „Utasítsuk el a Bibó-legendát. Fogadjuk el a Bibó-valóságot" (E. Fehér 1979,25). A Kádár-kor frazeológiájához illeszkedő stílusban fogalmazó szerző arról ír, hogy ő maga nem tartozott Bibó hívei közé, de a „legnagyobb kegyeletsértés a hallgatás.” E. Fehér kiindulópontja a következő: „Bibó István legfontosabb eszménye a demokrácia volt. Sietek hozzátenni: a klasszikus polgári demokrácia. Az, ami soha nem létezett Magyarországon, és 1 A szerző e helyütt, mikor arról szól, hogy Bibó István osztályharc nélküli forradalmat akart, nyilván Bibó „határolt forradalom” kifejezésére utal. amelyen a felszabadulás pillanatában a történelem már túlhaladt. Olykor az a gyanúm, hogy Bibónál a demokrácia nem annyira politikai, mint inkább erkölcsi kategória volt" (E. Fehér 1979,25). E. Fehér nem fogadja el Bibó koalíciós évekbeli hitvallását, miszerint nem szabad a félelem struktúráira építeni a demokrácia napi működését. A publicista még 1979-ben is úgy vélte, hogy 1946-ban volt Dálnoki Veress Lajosféle összeesküvés, amitől a demokráciának igenis tartania kellett és úgymond szintén félni kellett a Mindszenty bíboros fémjelezte „ellenséges” propagandától. „Nem lehetett volna elegendő az elhatározás, hogy nem félünk, mert egyáltalán nem erről volt szó: az erkölcsi mércét sem akkor, sem semmikor, a legfejlettebb demokráciában sem lehet szembeállítani a politikai cselekvés szükségszerűségével” - hangoztatja álláspontját E. Fehér Pál, aki indulatosnak tűnő megfogalmazás keretében jelenti ki: „Bibónál szüntelenül keverednek a valóság tényei és az illúziók óhajai.” Ez az illúzió-tematika azért is figyelemreméltó, mert ahogy majd látjuk, a rendszerváltozás utáni kutatásokban, feldolgozásokban is előjön a „Bibó, a naiv elemző" karakterisztikája, szempontrendszere - csak akkor éppen a másik oldalról, a másik megközelítésben, miszerint Bibó miként nem látta naivitásában a kommunista demokráciaértelmezés és a kommunista párttaktika fonákságait, a diktatúrára törés jellemzőit. E. Fehér egyértelművé teszi, hogy A magyar demokrácia válsága Bibó legnagyobb vitát kiváltó esszéje volt. A szerző szerint Bibónak már a kiindulópontja is „rossz", mert lekicsinyli 1945 decemberében a reakció veszélyét: „A dolog lényegét tekintve Bibó kommunista vitapartnereinek volt igaza, mert reálisabban értékelték az ország helyzetét és világosabban észlelték a fejlődési alternatívákat. A politikáról politikusán gondolkodtak, Bibó pedig moralistaként. Egy nem létező demokrácia nevében próbálta számon kérni a klasszikus polgári demokrácia évszázadok során megformált eszköztárát” (E. Fehér 1979,25). E. Fehér nem fogadta el azt az álláspontot, hogy Bibó úgymond „kispolgári szocialista” lenne, a publicista „harmadikutas megoldásokat kereső” politológusként jellemezte Bibó Istvánt. „Legendák? Valóság? Azt hiszem, 178
