Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Történettudomány - Medgyesi Konstantin: Bibó István koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezéseinek recepciója
Medgyesi Konstantin Bibó István koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezéseinek recepciója hogy a Bibó-legenda, ha a művekkel szembesítjük- önmagától megdől. Mert bizony harmadik-utas politikai gondolkozó volt, illuzórikus megoldások híve, amelyek - szándékaitól függetlenül - olykor a valóságban a demokratikus folyamattal is szembeállították őt" - mond megsemmisítő kritikát Bibóról E. Fehér, aki mintegy kompenzálásként hozzáteszi: „sok igazságot mondott ki, s ezeket nem árt megszívlelnünk.” Az esszé végén még ezoterikus gondolkodónak és bukott politikusnak is nevezi Bibó Istvánt. „Amilyen nyitott volt Bibó a valóság hatásaival szemben, annyira zárt volt - egy elvont, ezoterikus paraszti-kispolgári demokrácia nevében - minden alternatív politikai fejlődéssel szemben. Az ezoterikus gondolkodóból így lett bukott politikus" - írja E. Fehér Pál 1979 későnyarán. Nagy Endre 1984-ben publikált, a Bibó-Lukács György vitáról szóló tanulmányában azt fogalmazta meg, hogy Bibó a „népfrontos szocializmus demokrácia-híveként" írta meg és közölte A magyar demokrácia válságát (Nagy 1984}. Nagy - a rendszerváltozás előtt fél évtizeddel- arról írt: „azok a félelmek, amelyekről Bibó beszélt, és amelyeknek a realitását Lukács mint tömegpszichológián alapuló üres konstrukciót tagadott, mégiscsak realizálódtak" (Nagy 1984, 187]. Nagy Endre még a kommunista diktatúra idején hivatalos fórumon mondta ki, hogy Bibó álláspontja volt a realitás, Lukács pedig a baloldali „szektás veszélyt” nem érzékelte ekkor; pedig a későbbiekben - ahogy a szerző megállapítja: mindezen veszélyek Lukács Györgyöt „sem kímélték.” Balogh Sándor történész 1984-ben úgy érzékelte, hogy a koalíciós évek demokrácia-vitáiról még a történészek és politológusok is „csak keveset tudnak” (Balogh 1984,162-175]. Balogh szerint a nyolcvanas években „valójában két demokrácia-vita él elevenebben" (Balogh 1984, 162]. Ez a két disputa a Bibó-vita és a Lukács-vita.2 2 A Bibó-Lukács vitáról írt 1979-ben a Bibó-emlékkönyv számára Eörsi István író. Eörsi emberileg rendkívül közel állt Lukács Györgyhöz, így szubjektív hangulatú esszéje fontos adalék a Bibó-Lukács vitáról folyó diskurzushoz. „A mai olvasót enyhe émelygés környékezi, mely szabályszerű tengeribetegséggé fokozódik, miközben az érvek és az ellenérvek hullámain visszabukdácsol a szóban forgó történelmi pillanathoz. A visszavezető 1986-ban hivatalos kiadásban megjelenhettek Bibó István válogatott művei, vagyis még a kommunista diktatúra alatt A magyar demokrácia válsága című meghatározó tanulmány és a koalíciós korszak további politikai írásai is újrapublikálásra kerültek. A Válogatott tanulmányok harmadik kötetében olvasható Huszár Tibor szociológus értelmező jegyzete a bibói életműről. Huszár ebben a tanulmányban úgy fogalmaz, hogy kommunista kritikusai szerint Bibó a „népi demokratikus út jobboldali ellenzője" utat ugyanis rémképek szegélyezik: nemcsak hullák hánykódnak a habokon, hanem szörnyképződmények is" (Eörsi 1991, 300). Eörsi úgy véli, hogy Bibó „valóságleltárát nem kasszandrai kétségbeesés, hanem a szerző realitásérzéke állította össze” (Eörsi 1991, 304). Az író Lukács György érvrendszerét azzal magyarázza, hogy Lukács számára a demokrácia védelme egyet jelentett a Magyar Kommunista Párt stratégiájának a védelmével. Eörsi Bibóban lát ja a vita győztesét. Mint írja, „kétségtelen, hogy a két rendkívüli intellektus vitája Bibó István szellemi győzelmével és mindkettejük praktikus vereségével ért véget” (Eörsi 1991.311) . Eörsi azt is leszögezi, hogy az is a győzelem teljességét jelzi, hogy a Bibó által feltárt „válságtünetek a katasztrófáig éleződtek a következő években" (Eörsi 1991.311) . A Bibó-Lukács-vita a rendszerváltozás után is foglalkoztatta az elemzőket. Tóth M. László Bibó István vitája Lukács Györggyel címmel írt tanulmányt a Magyar Szemlébe 1992-ben (Tóth M. 1992). Tóth M. éles szavakkal ítélte el Lukácsot: „Négy évtizedes proletárdiktatúra után csodálkoznunk kell Lukács György naivitásán, vagy bosszankodnunk rosszhiszeműségén. Ne tudta volna, hogy Rákosi Mátyást és vele együtt őt nem azért küldték haza Moszkvából, hogy parlamentáris demokráciát építsenek?” Szabó Tibor Politikai Realizmus és illúziók. Bibó és Lukács vitája a demokráciáról című tanulmányában amellett érvel, hogy Bibó mellett Lukács György maga is „demokráciapárti" volt. Mint Szabó írja: „Mindkettőjük vereségét a történelem hozta magával, nem is sokkal a demokráciavita után. [...] A lukácsi álláspontot nehezebb értelmezni, de végeredményben - ahogy látni fogjuk - ő sem gondolta, hogy a demokrácia elfajulhat, hiszen a Blum-tézisektől fogva hitt a demokrácia és a szocializmus azonosíthatóságában" (Szabó 1998, 72-82). Szilágyi Sándor szerint Lukács György - hiába volt a kommunista párt színvonalas gondolkodója - „süket" volt a figyelmeztető szavakra és „ilyesféle rabulisztikával igyekezett elhessegetni még a feltételezést is, hogy a társadalomban eleven volna a proletárdiktatúrától való félelem: «Ha valamely tömeghangulatot helyesen akarunk értékelni, akkor mindig vissza kell mennünk azokra az alapvető gazdasági és politikai tényekre, amelyek talaján az ilyen tömeghangulatok teremtenek. Akkor lehet csak értelmesen felvetni a kérdést: társadalmilag jogosult-e ez a tömeghangulat«" (Szilágyi 2001,11). 179
