Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Néprajz
Mód László „Mert művész a gölöncsér." A szentesi kerámiaközpont a 19-20. században Az elsőben kiválóan kifejlett műérzékkel párosul ipara, a két utóbb nevezett az általuk készített darabok könnyedségével tűnik ki." (Szentes és Vidéke 1891, máj. 10,3] Varga Imre 1890-ben folyamodott a szentesi ipartestülethez azért, hogy vegye fel tagjai közé. Leányfalun 1877. december 20-án nyert jogotaz agyagipar önálló gyakorlására, és elképzelhető, hogy a díszedények készítésének technikáját magával hozhatta Szentesre, ahol a tanoncok képzésében is szerepet vállalt. Az 1869. március 12-én született Ácsi Kovács József édesapjánál, Ácsi Kovács Jánosnál töltötte tanoncidejét 1883 és 1886 között, aki az 1870-es népszámlálási íveken már korsós mesterként tűnik fel. Hasonlóan alakult Molnár Sándor pályakezdése is, aki 1882 és 1885 között sajátította el a mesterség fortélyait édesapjától, id. Molnár Sándortól. Ácsi Kovács Jánoshoz hasonlóan ő is feltűnik az 1870-ben készített kimutatásokban, amelyek korsós mesterként tartották nyilván. Molnár Sándor halálát követően a helyi sajtóban nekrológ jelent meg, amely sorra vette azokat a helyi, országos és világkiállításokat, ahol edényeivel sikeresen szerepelt: „22 éves korában segédmunkák kiállításán első osztályú diszokmányt és 1 darab aranyat nyert. 1891-ben a délmagyarországi kiállításon fekete müedényeiért bronzérmet és díszoklevelet kapott. Egymás után aratta a sikereket hazai és külföldi kiállításokon, 1896-ban az ezredévi kiállításon elismerő oklevelet, 1899-ben a szegedi kiállításon bronzérmet, 1906-ban a milánói kiállításon aranyérmet és díszoklevelet, 1900- ban a párisi világkiállításon kiállítási érmet, végül 1927-ben a szentesi kiállításon ezüstérmet és oklevelet nyert" (Szentesi Hírlap 1930, jún. 15, 5], A következő idézet egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a kortársak megítélése szerint nemcsak az elődei által gyakorolt technikákat követte, hanem saját művészi elképzeléseit is próbálta megvalósítani és kifejezésre juttatni: „Szakmájában annyira tökéletesítette magát, hogy nemcsak rajz vagy minták után alakított, hanem maga tervezett és rajzolt. Munkássága tökéletességét bizonyítja, hogy az ezredéves kiállítás alkalmával kiállított háziipari tárgyait Szterényi iparoktatásügyi felügyelő, a későbbi kereskedelemügyi miniszter, elkérte tőle iparoktatás céljaira. Molnár Sándor mintáit még ma is használják az iparoktatásnál, de a minták mestere nem érvényesülhetett." (Uo.J Legnagyobb számban Molnár Sándor munkái maradtak fent, amelyek az 1910-es és az 1920-as évekből származnak. Amíg Varga Imrétől16 összesen két darab szappantartót, addig Ácsi Kovács Józseftől egyetlen edényt sem ismerünk. Molnár Sándor kerámiáinak általános jellemzője a felületek szinte teljes mértékű csiszolása, ami termékeinek fényes megjelenést kölcsönzött. Edényein csiszolt vagy karcolt motívumokkal, egyetlen kivételtől eltekintve, nem találkozhatunk, sokkal inkább a formavilága az, ami egyértelműen megkülönbözteti munkáit a használati tárgyaktól, a vizes kantáktól, a korsóktól vagy más edénytípusoktól. A kortársak, ahogyan azt az előzőekben láthattuk, nem véletlenül hasonlították az „ógörög és az etruszk stílushoz” kerámiáit. Különböző méretű vázái változatos formavilágról tanúskodnak, amelyeknek a talpát és a szárait Molnár Sándor eltérő technikai megoldásokkal alakította ki. Kancsói közül kiemelkedik egy talpas, ívelt füllel ellátott, kiöntős darab, amely a 20. század folyamán más szentesi agyagiparosok repertoárjában is jelen volt. A korábbi kutatások ugyan gyakran tettek utalást a Badár-féle műfazekasság17 * * hatására, a rendelkezésre álló adataink azonban nem 16 Szabadfalvi József feltételezése szerint a Wartha Vince által 1889-ben Szentesről vásárolt kollekció, amely később a Néprajzi Múzeumba került, Varga Imre tevékenységéhez köthető, jóllehet csak két tepsi fenekére karcolta be a nevét és a készítés idejét. Az edénysorozatot a következő darabok alkotják: két virágcserép formájú, kétfülű veder, három feketére illetve kettő sárgára égetett tál, három mozsár, két éjjeli, két virágcserép, három padlólocsoló, két dohánylocsoló, tésztaszűrő, szappantartó, bögre, köcsög, kályhadísz, kantáros edény (Szabadfalvi 1986, 49-50J. 17 István Erzsébet szerint Badár Balázs stílusváltása, egyéni historizáló és orientalizáló művészetének kialakulása összefonódott a magyar iparművészetet átalakítani kívánó historizmussal illetve egybeesett az agyagipar országos válságának időszakával is. Az általa kialakított új stílus nemcsak a korabeli mezőtúri iparosok körében tűnt újszerűnek, hanem új jelenségnekszámított országos viszonylatban is. Id. és ifj. Badár Balázs az elsők között voltak, akik elszakadtak a hagyományos módszerektől, és igyekeztek új stílus- valamint formavilágot kialakítani. Nem a kommerciális tömegáruk előállításának útját választották, hanem ötvözték egymással a tradicionális formákat és a keleti motívumokat (István 1995,196-206). 292
