Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Néprajz
Mód László Mert művész a gölöncsér." A szentesi kerámiaközpont a 19-20. században nyújtanak segítséget a két kerámiaközpont közötti, 19. század végi kapcsolatok feltárásához. Források hiányában nem tudunk arra a kérdésre sem pontos választ adni, hogy a polgári vagy parasztpolgári réteg vajon milyen mértékű igényt támasztott a szentesi agyagiparosok által készített díszkerámiák iránt? Milyen arányt képviseltek a helyi, illetve a Szentesen kívüli megrendelések? Az agyagiparosok miképpen próbálták ötvözni egymással a díszedények valamint a tömegáruk gyártását? A redukciós égetési eljárással készített díszkerámiák funkciójának meghatározása sem tűnik egyszerű feladatnak, hiszen nehezen rekonstruálható az a folyamat, ahogyan ezek a termékek megtalálták útjukat a parasztpolgári/polgári lakásbelsők felé.18 A kézművesek számának alakulása a 19-20. században Az eddigi kutatásoknak még nem sikerült pontosan tisztáznia a kerámiaközpont kialakulásának körülményeit, annak ellenére, hogy a különböző típusú forrásokban már a 18. század végén rendszeresen szerepelnek a paraszti háztartások tárgyai között a korsós-, fazekas- és tálas munkák.19 Az első megbízható adat 1828-ból szár18 Barna Gábora kunszentmártoni Bozsik Kálmán mun- kásságátbemutató kötet előszavában kihangsúlyozta azt, hogy szinte divat lett díszkerámiát vásárolni születésnapra, névnapra, és ezekkel díszíteni az előszobákat, verandákat illetve a lakószobákat. Kerámiái családi fényképeken is feltűnnek, Sáray Szabó Albert fényképész pedig virágcserepeit háttérként is használta. Hódmezővásárhelyen a díszedények elterjedését a polgári életmód kiszélesedése hozta magával, a tárgyak nagy szerepet kaptak a polgárosodó parasztság lakáskultúrájában (Nagy 2011,156; Barna 2015, 5). 19 Az 1795 és 1837 közötti időszak viszonyait tükröző „Becsük és összeírt javak jegyzőkönyvében” a szentesi háztartásokban az alábbi edénytípusok fordulnak elő: cserépmozsár, cseréplocsoló, főző fazék, kanta, korsó, bütykös, butélia, kulacs, mihók, tál, laskaszedő, szilke. Az 1820-as évek második felében forrásunkban feltűnik egy fekete jelzővel illetett korsó és egy tál is, amelyek feltételezhetően már helybeli agyagiparosok tevékenységéhez kapcsolódhattak. A Koszta József Múzeum néprajzi gyűjteménye több, redukciós eljárással égetett kerámiát őriz, amelyek közül említést érdemelnek a bögrék, a padlólocsolók és a vizes kanták. mazik, amikor az országos összeírás Szentesen három olyan személyt (Jigulus) rögzített, akik agyagművességgel foglalkoztak (Barta 1981, 15). A forrás név szerint nem határozta meg az iparosokat, éppen ezért csak feltételezhetjük, hogy pontosan kik is lehettek azok, akik ekkor a településen agyagedényeket gyártottak. Az 1870-es népszámlálási ívekben rögzített adatokat alapul véve életkoruknál fogva három korsós, az 1800-ban született Musa Gergely, Túri Nagy István (1806, Mezőtúr), illetve Kábái József jöhet számításba, akik közül a harmadik ekkor még csak 19 éves volt. Utóbbiról azonban nehezen képzelhető el az, hogy ilyen fiatalon már önálló iparosként tevékenykedett volna. Amíg a források 1863-ban 24 személyt említenek,20 addig 1870-ben 19 korsós mesterről és 5 segédről emlékeznek meg.21 Az 1870-es összeírásban feltüntetett családok listáját áttekintve azt láthatjuk, hogy jó néhány esetben a mesterség családon belül öröklődött. A Korsós utcában, a 994-es házszám alatt élő Musa família több tagja is korsósként tevékenykedett. A családfő 70 évesen már nem dolgozott, fiai közül azonban ketten, Musa Gergely és Musa István folytatták a mesterséget. Az agyagedények készítésével foglalkozó személyek mindegyikét a református felekezet híveként vették nyilvántartásba, akiknek a többsége helyben, azaz Szentesen született. Kivételt képez ez alól három személy, nevezetesen Szatmári Nagy Lajos, Szatmári Nagy István és Túri Nagy István, akik Mezőtúrról származtak, a források azonban nem tájékoztatnak bennünket arról, hogy pontosan mikor költözhettek a Kurca partjára. Ezek az adatok mindenesetre azt látszanak alátámasztani, hogy Szentesre minden bizonnyal nagy hatást gyakorolhatott a mezőtúri kerámiaközpont, hiszen az iparosok magukkal hozhatták a szülőhelyükön elsajátított tudást új lakóhelyükre.22 20 MNL CsML SzL V. B 145 a. 17. Tjgyk 1863. 1322. 21 MNL CsML SzL Az 1870-es népösszeírás mutatója. 22 Mezőtúrt a kutatás a Dél-Alföld egyik legjelentősebb központjaként tartja számon, ahol már a 15-16. század folyamán készülhettek feketeedények és kályhacsempék. Az ún. túri korsó a 18. század végén nagy hírnévnek örvendett. Az agyagiparosok 1782-ben kiváltságlevelet kaptak, amit a későbbiek során a felsőbb hatóságok megerősítettek. A helybeli korsós mesterek legjellemzőbb termékei az ivókorsók voltak, 293
