Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Régészet
Litauszki Zoltán Minek nevezzelek?" Egy gyakori tárgytípus középkori temetőinkből és kincsleleteinkből voltak, a véset csak a gyűrűk díszítését szolgálta (Lovag 1974,392; Uö 1975,336-337; Türk 2001, 382). Azonban a kutatás jelenlegi állása szerint nem tudjuk biztosan, hogy mi jelentette az átmenetet a 10-11. századi gyűrűk és a későbbi pecsétgyűrűk között. Az sem kizárt, hogy nincs is, pusztán a funkció kívánta meg a formát. A magyar pecséthasználat az itáliai, a német és a francia kultúrhatás következtében alakult ki (Kumorovitz 1944, 11). A pecsétgyűrűk legkorábban a 12. század második felében jelentek meg és terjedtek el. Ennek hátterében az állt, hogy a kizárólagos királyi oklevél mellett megjelent a magánpecsétes oklevél, főként az egyházi, majd a világi méltóságok körében (Szentpétery 1930,47, 77; Kumorovitz 1944, 39; Lovag 1974,394; Uő 1975,337; Uő 1980,234). A kutatás jelenlegi állása szerint az első világi személy,9 akinek pecsétes oklevele eredetiben és teljes szövegben maradt ránk, Domonkos bán volt, a borsmonostori apátság megalapítója 1195 körül (Kumorovitz 1944, 42-43). Az írásbeliség központosítása azonban csak a 13. század elejére fejlődött ki igazán. Ettől kezdve indult meg a hiteleshelyek, káptalanok, városi hatóságok és a megyésispánok oklevélkiadása, saját pecséteikkel való hitelesítése (Szentpétery 1930,121,147; Kumorovitz 1936,45; Uő 1944, 39,46-48; Lovag 1980,234). Ugyanakkor a már korábban tömegesen eladományozott királyi * 12 9 Korábban a Kálmán királyhoz (1095-1116) kötött aranygyűrűt tartották az egyik legkorábbinak, melyen nemcsak a király neve olvasható: ANULUS COLOMANN1 REGIS (Kálmán király gyűrűje), hanem a karika belsejében található GUT GUT GUTANITABAL felirat, mely betegségek ellen védte tulajdonosát. Azonban kiderült, hogy az ún.Thebal-gyűrűk közé tartozik, melyek a 1112. századi Nyugat-Európában közkedveltek voltak az arisztokrácia körében. Az ilyen gyűrűket nem pecsétlésre használták. A gyűrű pecsétje a király oklevelein sem szerepel, vagyis joggal tartható hamisítványnak is (Horváth 1907, 33-37; Hampel 1908,11-12; Hlatky 1938, 23-25). A másik gyűrű a Besenszög határában előkerült IANUS (Janus) feliratos aranygyűrű, középen szembenéző, koronás, szakállas férfifej vésetével, amit korábban a 12. századra kelteztek tévesen. Lovag Zsuzsa viszont a pecsétkép legközelebbi párhuzamát egy 1236-ban kelt oklevél gyűrűpecsétjén találta meg, ezzel a 13. század első felére datálta (Nagy 1893,432- 433; Kumorovitz 1936, 55, 23. kép; Hlatky 1938, 22, 1. tábla 12; Lovag 1974, 394; Uő 1975, 337; Uő 1980, 229,231-232,4. ábra 14). földbirtokok felülvizsgálata során megindult a nemzetségi birtokjog igazolásának folyamata. A király és az országos főméltóságok mellett először a vizsgálatot folytató bizottságok, valamint az ispánok használtak pecsétet (Lovag 1975, 337). Miután II. András kiadta az Aranybullát 1222-ben, egy teljesen új elem tűnt fel: a királyi szerviensek és várjobbágyok köréből ideiglenesen hivatalt vállalók köre. Ebből a két társadalmi rétegből alakult ki a 13. század közepétől az egységes nemesi rend, a vármegyei önkormányzat képviselői (Lovag 1980, 235). A saját birtokon gazdálkodó szerviensek közül kerültek ki a vármegyei bíráskodás első képviselői, a curialis co- mesek (udvarispán) és sokszor maguk a comesek (ispán), a szolgabírák és más, ideiglenes jellegű közfunkciók ellátói. Működésükhöz szükségessé vált az általuk lefolytatott ügyekről oklevelet is kiállítani. Azonban a 13. század első felében még általános volt, hogy világi személyek csak akkor bírtak saját pecséttel, ha valamilyen közfunkciót, hivatalt láttak el (Kumorovitz 1944, 50; Lovag 1980, 235). Ezért a pecsétek készíttetése gyakran egybeesett a hivatalos megbízatással, amely természetesen magától a királytól is származhatott (Lovag 1980,235). Mivel a 15. századig a vármegyei szervezetnek nem volt közös hatósági pecsétje, az ügyben eljáró hivatali személy magánpecsétjét használta a hitelesítéshez. Ettől a 13. században megnövekedett a gyűrűpecsétek száma is, főleg az oklevéladók társadalmilag legalacsonyabb rétegében (Szentpétery 1930,149; Lovag 1980, 236). A pecsétképek igen nagy változatosságot mutatnak. Kezdetben a király által kiadott pénzek éremképét (Agnus dei, kettőskereszt, stb.) vagy azok egyes motívumait használták fel.10 A13. század második felétől egyre gyakoribbakká váltak a nemzetségi címerképek, valamint a jelképes, felirat nélküli, emblémaszerű ábrázolások (Szentpétery 1930,237; Kumorovitz 1944,55; Lovag 1975, 337; Uő 1980, 235). 10 Az éremképeknek a pecsétekre gyakorolt hatását a kutatás lényegében elismeri. Kivitelük jelzi, hogy nem a pénzverő központokban készültek, illetve az érmekkel nem annyira az ábrázolások formája és stílusa, hanem inkább témája mutat rokonságot (Kumorovitz 1936, 54-55; Uő 1944, 55; Hlatky 1938, 33, 45; Lovag 1974, 394, 64. jegyzet; Uő 1975, 337; Uő 1980, 234). 72
