Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Néprajz
Mód László Mert művész a gölöncsér." A szentesi kerámiaközpont a 19-20. században egyenletesen csiszolt felülettel rendelkeztek, az egyes edénytípusok pedig nagyfokú formai változatosságról tanúskodnak.48 [1. kép) Vázáira gyakran két fület illesztett, nem egyszer csavart megoldással. Sajátos formavilág tükröződött a kiöntős, tagolt lábú, hasas kiképzésű pelikán- kancsóin. Gyertyatartókat is készített, amelyeknek a szárai különféle technikai megoldásokról árulkodnak. A különböző átmérőjű és magasságú tálakon gyakran alkalmazott domborműves motívumokat. Hamutartói kifejezetten polgári igényeket elégíthettek ki. A korabeli sajtó igyekezett felhívni az olvasóközönség figyelmét arra, hogy Berényi Bálint nem pusztán agyagiparos volt, hanem annál komplexebb tevékenységet folytatott: „Mert művész a gölöncsér. Nemcsak a források mestere, hanem szobrász, festő és vegyész is egyszemélyben. Érzék, csín kell ahhoz, hogy a nedves agyagtömbből ne idétlen, alaktalan valami legyen, hanem ízléses, finomformájú dísztárgy, melyet nyugodtan odaállíthat minden háziasszony lakásának vitrinjére, hogy tanúskodjon a házbéliek szépérzékéről.” (Szentesi Napló 1940. nov. 10, 5). Nehezen határozható meg, hogy a Berényi-féle kerámiák formavilágát és díszítményeit milyen hatások is alakították. Mi az, amit az Ácsi Kovács családtól sajátított el, és mi az, ami egyéni művészi elképzelései nyomán született meg? Arról sem szabad ugyanakkor megfeledkeznünk, hogy a két világháború közötti időszakban a helyi művészek,49 elsősorban a szobrászok 48 Annak ellenére, hogy a két világháború között a múzeum tulajdonába több Berényi-féle díszkerámia került, napjainkban az intézmény csak néhány darabbal rendelkezik. 49 A jelenség korántsem tekinthető egyedinek, hiszen Hódmezővásárhelyen helyi képzőművészek, Endre Béla, Tornyai János, Kallós Ede, Pásztor János és Rubletzky Géza aktív szerepet játszottak a magyar és az európai művészeti irányzatokba illeszkedő kerámiaművészet megteremtésében. Ugyanebben az időszakban Hegedűs László szentesi születésű, de a fővárosban tevékenykedő festőművész is felfigyelt a helyi agyagiparosok tevékenységére. 1912-ben a Nemzeti Szalon kiállításának alkalmából több napot töltött Szentesen, ahol több műhelyben is megfordult. A látottak jelentős hatást gyakoroltak munkásságára, ahogyan arról a Magyar Iparművészet című szaklap is beszámolt: „Hegedűs a lelkében szunnyadó szobrászérzékével hamarosan tisztába jött azzal, hogy ez a sötéttónusú, tompafényű agyagmilyen alkalmas plasztikus művészi (pl: Koncz Antal50) közül voltak, akik nemcsak formákat terveztek, hanem redukciós eljárással feketekerámiát is készítettek.51 * Különösen Dósa Sándor volt az, aki szoros kapcsolatot ápolt velük, és minden bizonnyal Csallány Gábor múzeumigazgató tevékenységének köszönhetően régészeti korszakok kerámiáinak forma- és motívumkincsével is kísérletezett: „Aszázad elején művészek karolták fel a szentesi fekete edények sorsát. Dósa Sándor műhelyének munkájába kapcsolódott be - tervezéssel - Kontz Antal szobrász, Nagy Árpád ötvös és Drahos István grafikus-fametsző. Az ő közreműködésükkel új korszaka született a szentesi fekete kerámiának. A több száz éves népi formák mellett több ezer éves motívumok támadtak fel a kemence füstjében. Ezek a művészek észrevették, hogy a titokzatos-feketén csillogó agyag kiválóan alkalmas múzeumi cserépedények hiteles másolatának elkészítésére.” (Alföldi Újság 1934. szept. 28,4). A Szentesi Napló hasábjain Csordás Nagy Dezső a Szentes idegen szemmel című írásában a következő módon jellemezte tevékenységét: „Szentes másik nevezetessége (amit tán még maguk a szentesiek sem eléggé tudnak) egy félreeső kis vakköz jeltelen házában Dósa Sándor agyagművesnek immár iparművészeten felülemelkedő tudása. A különleges eljárással készült fekete szentesi korsók már az iskolai hatások fölkeltésére. Egy fazekast magával hozott kissvábhegyi villájába s üres óráiban élete utolsó két esztendejében egész odaadással mintázott apró szobrocskákat, gyümölcstálakat és egyéb iparművészeti tárgyakata szülőföldjéről fölhozott agyagból s ezeket a fazekassal házilag égettette ki." (Divald 1912,101). 50 Koncz Antal az elemi iskola elvégzése után kereske- dőtanoncként dolgozott Szentesen, de figyelmét már gyermekkorától kezdve az agyag formálhatósága és mintázása kötötte le. 1905-ben édesapjáról készített kisméretű mellszobrot, majd több portrét csinált a tehetősebb szentesi családok tagjairól. A helybeli agyagiparosok számára népies ihletésű zsáner szobrocskákat mintázott. Kis terrakottái, jellegzetes feketekerámiái keresettnek számítottak a művészetkedvelő közönség körében (Vígh 2000, 714-718). 51 A szentesi agyagművesség feltehetőleg ösztönzőleg hathatott a fiatal Jakó Gézára is, aki a Zsolnay-gyárban eltöltött időt követően saját művészi profil kialakítására törekedett. Nem rendelkezünk információval arra vonatkozóan, hogy munkássága során milyen kapcsolatban állhatott szülővárosában tevékenykedő agyagiparosokkal (Katona-Rózsa 1987, 379-424). 302
