Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Történettudomány
A Wagner-fürdő Bátyai Gitta 1813-ban nagy tűzvész pusztított Szegeden. A nagyarányú pusztításnak az volt az oka, hogy a városnak nem volt kútja. Tiszája ugyan volt, de az messze esett azoktól a házaktól, amelyek égtek. Éppen ezért a városbíró úgy döntött, hogy megkezdik Szegeden a kutak fúrását. A város lakói addig kizárólag a Tisza vizét használták mosdásra, főzésre, fürdésre. Ezt a vizet a mai Széchenyi tér alatt egy csövön keresztül be is vezették a város belseje felé, és a városháza előtti „Szabály-házban”, egy apró dísztelen épületben volt az elosztó hely, ahonnan arányosan osztották szét a Tisza vizét a város egyes házai között. A kútfúrások következtében a Muskó-telepen, a Lovászy-majorban és az egész Kálvária téren keserű ízű vizet „öklendezett föl” a megásott kút. Ezeken a helyeken tehát keserűsó telepek voltak. A tiszti főorvos vizsgálatnak vetette alá a keserű kutak vizét, s nem sokkal később megszületett Szegeden a József főhercegről és Petőfiről elnevezett keserűvízforrás. Ezzel egy időben fölmerült a gyógyfürdő létesítésének gondolata is. Addig a fürdőélet nagyon szerény volt, a lakosság ott fürdött a Tisza-parton, ahol éppen akart. 1530 táján volt egy török fürdője Szegednek, de azt „elvitte a történelem". Azután a merigető lápok álltak a Tisza-parton a fürdőzők rendelkezésére, ám ezek nagyon veszélyesek voltak. Ezután határozott úgy a tanács, hogy „a lakosság életének őrizésére nemkülönben és főként a szemérmetlen molnár-, és péklegények miatt tisztálkodás és üdülés rendjére a várkörönd mellett közfürdő létesítendő". Az első fedett közfürdő volt ez, s egy év után követte egy másik, melyet az újszegedi parton állítottak föl: ez nem állott másból, mint egy „közönséges oláh sószállitó hajóból”. Ezzel a tisztálkodás meg volt oldva, azonban nem volt megoldva az a kérdés, hogy miképpen lehetne kihasználni a keserűvizes adottságokat? 1843-ban Petrovics Mária kérelmet nyújtott be, hogy megépíti a város első gőz-, és kádfürdőjét, melynek „gyógyereje is biztosítva vagyon a természet által". Még abban az évben fölépítették a Petrovics-fürdőt, melynek elkészítették a szabályzatát is. Petrovics István (1803-1877): Szeged városában felállított gőzferedő leírása és használásának módjai címen. Hamarosan híre ment a szegedi gyógy-, gőz- és kádfürdőnek, tömegesen keresték föl távolabbi országrészek lakosai is az „enyhek elnyerése céljából” (Délmagyarország 1941. nov. 9.). 1863-ban átszűrt Tisza-vizet használtak zuhanyozásra (Szegedi Híradó 1863. júl. 1.), majd kazánnal és padokkal szerelték föl, s egy vízvezetékcsövet is kapott. így újonnan fölszerelve adták át a köz- használatnak (Szegedi Híradó 1863. 22. sz.). 1864- ben a gőzfürdőt Kirschner Herman vette bérbe (Szegedi Híradó 1864. febr. 24.), új zuhanyfürdőt épített (Szegedi Híradó 1864. ápr. 20.), izzasztó nőket alkalmazott (magyarul, németül beszélők előnyben) (Szegedi Híradó 1864. okt. 18.). A tulajdonos mindezek fejében áremelést hajtott végre (Szegedi Híradó 1864. okt. 4.). 1865- ben ismét új bérlője volt a gőz-, kád-, zuhanyfürdőnek, Ziffer D. A. több évre átvette és fölújította (Szegedi Híradó 1865. márc. 9.). 1872-ben özv. Wagner Józsefné, a Wagner- szálloda tulajdonosa vette meg a gőzfürdőt, amely ekkortól kívül-belül fölújítva, díszesebben és célszerűbben állt a vendégek rendelkezésére (Szegedi Híradó 1872. júl. 21.). 1879-ben vastag falai és a városrész magasabb fekvése megóvta attól, hogy komolyabb veszélyt jelentsenek számára a megvadult folyó hullámai. Csupán a nagyfokú partcsuszam- lások miatt szenvedett kárt, de kijavították. Valószínűleg az árvízi hajléktalanokon kívánt 265
