Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Történettudomány
Medgyesi Konstantin Bibó István koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezései emlékezik meg arról, hogy a kommunista párt egy esztendő óta az ország társadalmi, gazdasági és politikai életének legkülönbözőbb pontjain „ragadja üstökön" a reakciót, és minden héten „újabb és újabb fészkeket” fedez fel. „A csodálatos csak az, hogy a reakciónak és a fasizmusnak minél több fészkét fedezik fel, annál szűkebb lesz a demokrácia platformja” - fogalmaz Bibó [Bibó 1986, 27-28). A szerző a reakció elleni harc legnagyobb betegségeként értelmezi, hogy e harc nem tud különbséget tenni a szorosan vett reakció szűk köre és azok között a konszolidációs elemek között, akik azáltal válnak reakciósokká, hogy a reakció elleni harc megfélemlíti őket. Bibó a kommunisták parttalan reakció fogalmával szemben igyekszik megérteni a reakciósság lelki attitűdjét, a tanulmányban végig egy valós társadalmi jelenségeken nyugvó reakció-képet vázol; a konzervativizmus legfontosabb lélektani ösztönzőjének a háború utáni hónapokban a biztonság iránti vágyat tekinti. Azt is egyértelművé teszi, hogy aki konszolidáló demokráciát és biztonságot szeretne, az lehet, hogy konzervatív, de nem reakciós. „Az egész válságban a rendőrség ügye központi jelentőségű, mert a kommunistáktól és a proletárdiktatúrától való félelem konkrét okait elsősorban a rendőrség szolgáltatja” - jelenti ki Bibó. Rákosi már 1945 nyarán a Demokrácia- előadássorozaton elmondott beszédében a kommunista befolyás alatt működő rendőrséget „a demokrácia kardjának” nevezte. Meggyőződésünk, Bibó alábbi álláspontja - noha egyszerűen csak a kommunisták rendőrségi pozíciójáról szól - azt is illusztrálja, hogy a szerző (részben tévesen vagy naivan) mit gondolt 1945- ben a kommunisták demokrácia-felfogásáról. „A kommunista párt semmivel sem vesztett annyit év eleji magyarországi pozíciójából, mint azzal, hogy a rendőrségben tartott pozícióihoz ragaszkodott. A rendőrség nem az a terület, ahol nagyméretű, haladó szellemű alkotó munka számára sok lehetőség volna” - írja a tudós (Bibó 1986, 41). Bibó abból indul ki, hogy a demokratikus közélet küzdőterein a gondolat ereje a meghatározó, a gondolatok fórumai a sorsdöntők és nem a rendőrségi tetteké. Illuzórikusán azt feltételezi, hogy a kommunisták a maguk demokráciájáért és a haladás eszméjéért a gondolatok fórumain fognak megküzdeni. Az utólagos történésekből pontosan tudjuk, hogy a kommunisták számára a rendőrségi pozíciók birtoklása olyan hatalmi kérdés volt, ami mindenek felett állt. Bibó azonban a rendőrségre pusztán mint a társadalom rendjéről gondoskodó szervezetre tekintett és nem érzékelte, hogy a kommunista befolyás alatt működő rendőrségnek a presztalinalizálás korában kiemelt hatalomtechnikai szerepe van. Hiába látta és analizálta Bibó a demokrácia et- hoszával összeegyeztethetetlen durva rendőrségi jogsértéseket, túlkapásokat - azt akkor még nem látta át, hogy a kommunisták rendőrségi pozíciói egyben ugródeszkát jelentettek a demokratikus jogállam lebontásához.8 * A demokrácia értelmezése és a forradalom szükségessége körüli zavar című alfejezetében érintette leginkább a demokrácia-felfogások közötti végletes különbségeket a szerző: „A válság összes elemeit összefoglalja s egyben megmagyarázza az az ellentét, mely a demokrácia helyes értelmezése tárgyában a két oldal között fennáll. E két szemben álló oldal, nevezzük őket egyszerűség kedvéért kisgazda oldalnak és kommunista oldalnak, kölcsönösen ajkbigy- gyesztve beszél a másik oldal demokráciájáról, és körülbelül úgy állítja be a kérdést, hogy Magyarországon addig nem lesz igazi demokrácia, amíg a másik fél ki nem kapcsolódik a játékból” (Bibó 1986, 49) - jellemzi a koalíciós korszak szereplőinek demokrácia-képéből következő különbséget Bibó István. Két oldalt nevez meg: 8 A magyar demokrácia mérlege című, 1946-ban írt, akkoriban nem, csak 1984-ben publikált írásában a rendőrségi kérdéshez kapcsolódóan így írt Bibó: „Az önkénynek, az egyéni akcióknak, a hatalmi túltengésnek a kilengései szintén a kommunisták akcióihoz kapcsolódnak" (Bibó 1984,179). Kovács Imre az Irodalmi Újság számára írt tanulmányában foglalkozott Bibónak a kommunista kézben lévő rendőrség kapcsán megfogalmazott álláspontjával: „Kezdettől fogva jó barátság fűzte Erdei Ferenchez (szegedi kapcsolat), s az Erdei-féle hírhedt belügyminisztérium egyik fő oszlopa volt mint a közigazgatási osztály vezetője (ebben a minőségében kidolgozott reformterve kitűnő). A rendőrség viselkedését, amivel tanulmányaiban részletesen és árnyalati elfogultsággal foglalkozott, elsősorban Erdei előtt kellett volna kifogásolnia, hogy számon kérje tőle a kilengéseket, a brutalitást, amivel rászorítja tárgyilagosabb, határozottabb magatartásra" (Kovács 1992, 323). 257
