A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2016., Új folyam 3. (Szeged, 2016)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Medgyesi Konstantin: A „demokrácia” mint fegyver a koalíciós évek makói közéleti küzdelmeiben

Medgyesi Konstantin A „demokrácia" mint fegyver a koalíciós évek makói közéleti küzdelmeiben is kiemelni: Könyves-Kolonics József a makói politikában az „eszményi tiszta demokratikus szellemiséget” képviselte, a tiszta demokrata karakterének megtestesítője a koalíciós évek diktatúra irányába forduló helyi közéletében. A köztiszteletben álló demokrata, Könyves- Kolonics József a Horthy-korszakban Makón a jogállami demokrácia gondolatának jelképerejű személyisége volt, ezért is már szeptember 26-án, a város felszabadításának, megszállásának első napján a Vörös Hadsereg helyi parancsnoksága Könyves-Kolonicsot nevezte ki a polgármesteri jogok gyakorlásával megbízott polgári város- parancsnoknak.42 Ő mielőtt elvállalta volna a feladatot, megbeszéléseket folytatott a pa­rancsnokság tisztjeivel, akik arról biztosították a helyi politikust, hogy az ország demokratikus körülmények között fog majd dönteni „államfor­mája és belső igazgatása mikéntjéről" (Korom 1981,65), és egyáltalán az egész tanácskozás arra utalt, hogy a szovjetek valóban a demok­ratikus körülmények létrehozásában érintet­tek; annyit kértek Könyves-Kolonicstól, hogy a szélsőjobboldali erőket leszámítva minden demokratikus erővel működjön együtt polgári városparancsnoki munkájában. Könyves-Kolonics József 1944. szeptember 26-tól az új polgármester megválasztásáig, 1945. május 25-ig látta el a polgármesteri jogköröket gyakorló polgári városparancsnoki tisztséget. Az Ideiglenes Nemzetgyűlésben nem a pártok, hanem az egész város képviseletében vett részt. Életrajzírója, Tóth Ferenc szerint csalódottan jött haza Debrecenből. „Nem erről álmodoztunk”43 - jegyezte meg. Polgári városparancsnoki munkáját a demokrácia elveinek tiszteletben tartásával, közmegbe­csüléssel végezte. „Könyves-Kolonics József személyét mindenki elfogadja, bármilyen politikai nézetet is vall. Neve a kifüggesztett plakátokon Makó szerte megnyugvást ered­ményez"44 - írtja Tóth Ferenc. 42 Könyves-Kolonics polgári városparancsnoki tevékenységéről: Ruszoly 2006, 32-97. 43 Tóth Ferenc: Könyves-Kolonics József. Elérhető: http:// www.sulinet.hu/oroksegtar/data/egyhaztortenet/ mako_igezeteben/pages/011_eletutak.htm (A letöltés időpontja: 2015. december 5.) 44 Uo. Még városvezetőként így tett hitet az új rend, a demokrácia ethosza, a „népuralom” mellett 1945 januárjában: „Jöjjön az új rendszer, a politikai népuralom, a dolgozók gazdasági boldogulása, a széles néprétegek kiművelése. Jöjjenek az új emberek, akik a régi hatalommal harciasán és áldozatosan szemben állottak. Jöjjenek a munkásság, parasztság, a többi kispolgárság, a haladó szellemű értelmiségek vezetésre méltó és arra képes igaz képviselői. Nincs megalkuvás! Mi, akik soha semmit el nem alkudtunk, most sem alkuszunk.”45 Szintén még polgári városparancsnokként írta a Húsvéti gondolatok című, filozofikus hangvételű pub­licisztikáját. Az írás hangvételén már érződik, hogy a demokrata Könyves-Kolonicsban kezd kialakulni a kétely, az aggódás, a szkepszis: a cikkben a tömegek jogos forradalma mellett a minőség forradalmának a szükségességre is felhívja a figyelmet. Ahogy írja: „Megbecsülöm a fiatalság képzeletét és akarat világát, gyakor­lom az öregek bölcsességét és megnyugvását. A tömegek történelmileg jogos forradalma szükségképpen megvet mindent, ami nem őszinte és nem nyers, az egyéniségek azonban még ilyenkor is megbecsülik a magasabb erköl- csiség és a magasabb szellemiség úgynevezett minőség forradalmát is”46 - írta a leköszönő városvezető, aki ekkor még óvatosan utal a jog­állami demokráciát a kommunisták részéről ért sérelmekre. Az ideiglenes polgármesteri munka után egyre több publicisztikával jelentkezik a helyi közéletben. 1945. június 3-án Köszöntöm az új­ságolvasót című cikkében már a címadással is jelzi, hogy a városi közigazgatás irányítását követően ismét helyi közíróként a demokrácia elvi kérdései felé fordul. Ebben az írásban a ko­rábbiakhoz képest sokkal nyíltabban fogalmazza meg bírálatát a demokratikus közállapotok védelme érdekében és fejezi ki aggodalmát a diktatórikus törekvésekkel szemben: „A tiszta erkölcs, az igazságos törvények és a szakértelem uralmát követelem, hogy legyen rend és fegye­lem. Aki mást tesz, minden önkényeskedésével 45 Könyves-Kolonics József: Régi világ - új emberek. Makói Népújság. 1945. január 24., 1. 46 Makói Népújság. 1945. április 1., 1. 172

Next

/
Oldalképek
Tartalom