A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2016., Új folyam 3. (Szeged, 2016)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Medgyesi Konstantin: A „demokrácia” mint fegyver a koalíciós évek makói közéleti küzdelmeiben

Medgyesi Konstantin A „demokrácia" mint fegyver a koalíciós évek makói közéleti küzdelmeiben most már a demokrácia törvényét szegi meg. Aki pedig cinikusan az erkölcsi szabályokat szem elől téveszti, az az anarchia szálláscsinálója, már pedig minden jogi és erkölcsi zűrzavar végül is egyik zsarnokságból a másikba fajul.”47 Az hogy bírálata egyre inkább a kommu­nisták stílusával szemben fogalmazódik meg a helyi nyilvánosság számára az alábbi idézettel válhatott teljesen egyértelművé: „A gyakorlati politikában azonban senkinek, nekem sem lehet annyira igazam, hogy másoknak ne lehessen soha, semmiben sem igazuk. Megmondom nyíl­tan, nyersen, hogy nemcsak dolgozó munkások, hanem dolgozó kispolgárok is vannak."48 Az el­keseredettség hangja érzékelhető a cikk utolsó soraiból is: „A bűnt nem lehet bűnnel gyógyítani, a bűn akkor is bűn, ha azt nem ugyanazok, akik régen, hanem történetesen mi követnénk is el."49 Még nyíltabban fogalmaz bő két héttel később a Meggyőző erőt című cikkében. Az írás legko­molyabb indulatokat kiváltó része így hangzott: „Unalomig hirdetjük a demokráciát, a népuralmat s ehelyett sok téren paprikajancsi diktatúrákat tapasztalunk.”50 A publicisztika végén arról ír Könyves-Kolonics, hogy ő most „vigyázz!"-t kiált, de „nehogy »Megállj«-t vezényeljen a jövő".51 A nem sokkal korábban polgármesterré vá­lasztott Kiss Imre a cikk tartalmát magára vette és úgy értelmezte, hogy ő lehet a paprikajancsi diktátor. Könyves-Kolonics többé nem publikál­hatott a Makói Népújságban. Erről személyesen hozott döntést Kiss Imre (Kiss 1989,206-207], „Keserű szájízzel tudomásul vettük Kolonics különös és egyáltalán nem időszerű eszme- futtatásait és igyekeztünk őt lebeszélni káros tevékenységéről, de ő senkire nem hallgatva tovább folytatva írásaiban (rendszerellenes] nyilatkozatait, [...] Tűrhetetlen volt már, amit Kolonics írásaiban megismételve még job­ban kihangsúlyozta azt, hogy [...] a népnek már elege van a paprikajancsi diktátorokból, akik pusztulásba viszik a város életét. [...] Dr. Kolonics a szükséges és erélyes intézkedéseket 47 Makói Népújság. 1945. június 3., 1. 48 Uo. 49 Uo. 50 Makói Népújság. 1945. június 19., 1. 51 Uo. rosszindulatú önkényeskedésnek nevezte, amely szerinte paprikajancsi-féle diktatúra és újfajta zsarnokság” - olvasható Kiss Imre kommunista polgármester több mint négy évtizeddel később, 1986-1988-ban megírt visszaemlékezéseiben (Kiss 1989, 206-207). Tóth Ferenc helytörténész írja: „A város pol­gármestere, a kommunista Kiss Imre haláláig magára vonatkoztatta Könyves-Kolonics József jogos megállapítását: »unalomig hirdetjük a de­mokráciát, a népuralmat, s ehelyett sok téren paprikajancsi diktatúrákat tapasztalunk«.52 A helytörténész 2014-ben a következőkről számolt be: amikor kiadták Könyves-Kolonics József összegyűjtött írásait, a fenti mondat köz­lése miatt 1985-ben Kiss Imre tizenegy oldalas beadványával fegyelmit akart indítani ellene, mint a kötetet kiadó múzeumigazgató ellen. Tóth Ferenctől azt is megtudhatjuk, az ügyet végül Apró Antal, az országgyűlés akkori el­nöke állította le, mondván: „Kiss Imre nem ért a népfrontpolitikához”.53 Visszatérve Könyves-Kolonics demokrá- cia-hitvalló publicisztikai tevékenységének ismertetéshez, onnan kell folytatnunk, hogy miután a Makói Népújságban nem publikálhatott többet, nem maradt más lehetősége csak az, hogy a Független Kisgazdapárt 1946 szeptemberében indult lapjában közölje írásait. „Akadt volna még mondanivalóm a makóiak számára azután is, amikor ötnegyed évvel ezelőtt avatatlan kezek kiütötték kezemből a tollat”54 - írta '46 őszén Könyves-Kolonics. A Kétértelműségek című, 1946 őszi cikkében már egy „kisebbségi rút zsarnokságról” beszél. „A demokrácia és szabadság örve, ürügye alatt elképzelhető egy kisebbségi rút zsarnokság, a szo­cializmus örve és ürügye alatt pedig elképzelhető a vad egyéni profitéhség is. Tehát más az elv, más a párt. Az én elképzelésemben az anarchia nem demokrácia, a munkanélküli vagyon vagy meg nem érdemelt pozíció szervezés pedig nem 52 Tóth Ferenc: Könyves-Kolonics József. Elérhető: http:// www.sulinet.hu/oroksegtar/data/egyhaztortenet/ mako_igezeteben/pages/01 Veletutak.htm (Aletöltés időpontja: 2015. december 5.} 53 Uo. 54 Könyves-Kolonics József: Pedig. Délvidéki Független Hírlap. 1946. szeptember 21., 1. 173

Next

/
Oldalképek
Tartalom