A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2015., Új folyam 2. (Szeged, 2015)
RÉGÉSZET - Szeverényi Vajk - Priskin Anna - Czukor Péter - Torma Andrea - Tóth Anikó: Élelmiszertermelés, település és társadalom a késő bronzkorban Délkelet-Magyarországon: esettanulmány Csanádpalota-Földvár erődített település alapján
Szeverényi - Priskin - Czukor - Torma - Tóth Élelmiszertermelés, település és társadalom a késő bronzkorban 64%-a tartozott árkokhoz. A legnagyobb számban előforduló szarvasmarha és juh/kecske háziállat leletek mellett a sertés csontok száma is kiemelhető. A ló és kutya maradványok száma elmarad az előzőekétől. A minimum becsült egyedszámot vizsgálva azonban a sorrend felborul: szarvas- marha, ló, sertés, juh/kecske, kutya sorrendet állíthatunk fel. Maturus, adult, subadult, juvenilis példányok egyaránt megtalálhatók, ami alapján a többhasznú felhasználás feltételezhető. A háziállatokból nyert minimum húsmennyiség 2302 kg. Ebbe a becsült mennyiségbe nem tartozik bele az esetleges lóhúsfogyasztás (Tóth 2013], A háziállatok nagyrészt az Uerpmann-féle felosztás szerint alacsony húsminőségűnek bizonyultak. A fennmaradó közel 50% a magas és közepes húsminőségű csontokból tevődik össze. Ugyanez megfigyelhető a Kretzoi-féle felosztás esetében is, miszerint a leletanyag 59%-a fej és terminális csontokhoz sorolható, és 41% a húsosabb törzs, húsos végtag és száraz végtag régióhoz. A terminális csontokat ujjpercek és egyenlítő csontok alkották. Jelenlétük a részleges helyi feldolgozást feltételezi, csakúgy, mint a fejrégióhoz tartozó csontmaradványoké, melyeket tört koponyák és a nagyszámú fogak alkotnak (Tóth 2013; Vörös 2007], A szarvasmarha (Bos taurus Linné, 1758) csontok a háziállat maradványok 37%-át alkották (6. kép). A késő bronzkori földvár területén aduit, subadult, juvenilis példányok egyaránt az asztalra kerültek. Erről árulkodnak a többségében árokból nyert maradványok. A szarvasmarha terminális csontjai előfordultak, ami a feldolgozást részben a vizsgált területhez kötheti. Számuk azonban nem annyira jelentős, hogy esetleges mészárszéki objektumok közelségére engedjen következtetni. A fiatal növendék szarvasmarha egyedek részben nyár-ősz időszaki mortalitást feltételeznek. Egy-egy csonton a konyhai feldolgozás nyoma megfigyelhető (pl. csontvelő nyerése érdekében kettévágott metatarsus). A marmagasság becslésére alkalmas csontok segítségével alacsony-közepes termetű (1000,5-1165,3 mm) egyedek azonosíthatók. Az alacsonyabb termet részben a juvenilis életkorhoz köthető (Matolcsi 1970; Tóth 2013; Vörös 2007). A lelőhelyen nagyszámban kerültek elő lovak (Equus caballus Linné, 1758) maradványai, amelyek a háziállat maradványok 16%-át alkották (6. kép). Köztük a juvenilis egyedek ugyanúgy jelen voltak, mint a maturus korúak. A csontokon húsfogyasztásra, nyúzásra utaló vágás nyomok nem figyelhetők meg. A teljes vázak hiányoznak, egyes objektumokból dominánsan előforduló jobb húshasznú csontok azonban mégis feltételezik a lóhúsfogyasztást. A lovak csontjai marmagasság becslésére nem voltak alkalmasak (Tóth 2013; Vörös 2007). A település többhasznú (gyapjú, hús, tej) juh, kecske [Ovis aries/Capra hircus Linné, 1758) maradványainak száma 24%, amely meghaladja a sertésekét (6. kép), azonban az egyedszám vizsgálat alapján elmarad mögötte. A feltárt maradványok az Uerpmann-féle osztályozás alapján közel azonos mennyiségben alacsony és közepes-magas húsminőségűek. A fiatal, ~0,5 éves juh/kecske nyárvégi/őszi mortalitást feltételez. A mar magasság becslésére alkalmas csontok segítségével alacsony-közepes termetű (587,4-681,7 mm) egyedek azonosíthatók (Teichert 1975; Tóth 2013; Vörös 2007). A település húshasznú, általában fiatal korban levágott sertés maradványainak [Sus domesticus Linné, 1758) aránya 17%, amely alig haladja meg a lovakét (6. kép). Magas az alacsony húsminőségű vagy húsértékkel nem bíró fejrégió leleteinek száma, mennyiségük közel azonos a közepes és magas húsértékűekével. A becsült minimum egyedszám alapján a leggyakoribb háziállatnak bizonyul a szarvasmarha mellett. A házi sertés leletek közül néhány alkalmas volt marmagasság értékek becslésére, segítségükkel nagyobb termetű (675,5-750,5/825,4 mm) egyedek azonosíthatók (Teichert 1969; Tóth 2013; Vörös 2007). A kutya [Canis I. familiaris Linné, 1758) maradványok száma alacsony (6%). Marmagasság számítására alkalmatlannak bizonyultak. A vadállatok közül a szarvast (gímszarvas), őzet és a kistestű mezei nyulat vadászták. A legnagyobb számban szarvas maradványok fordultak elő, kiugró értékük azonban elsősorban a darabokra tört agancsnak köszönhető. Az egyedszám és életkor vizsgálat ered ményeként egy-egy aduit és juvenilis szarvas mellett egy 46
