A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2015., Új folyam 2. (Szeged, 2015)
RÉGÉSZET - Szeverényi Vajk - Priskin Anna - Czukor Péter - Torma Andrea - Tóth Anikó: Élelmiszertermelés, település és társadalom a késő bronzkorban Délkelet-Magyarországon: esettanulmány Csanádpalota-Földvár erődített település alapján
Szeverényi - Priskin - Czukor - Torma - Tóth Élelmiszertermelés, település és társadalom a késő bronzkorban 6.kép: A házi emlősök eloszlása Csanádpalota-Földvár késő bronzkori objektumaiban aduit őz és egy aduit mezei nyúl azonosítható. Az elejtésükkel nyert minimum húsmennyiség 388 kg. A szarvas feldolgozása feltehetően telepen belül történt, mivel elszórtan ugyan, de minden testtájék csontjai előfordultak. Természetesen ugyanazon elejtett egyedek testrészei több objektumban is elhelyezésre kerülhettek (Tóth 2013; Vörös 2007). A vadászott egyedek részét képező csontok 94%-a gímszarvasokhoz (Cervus elaphus Linné, 1758) tartozott, mely kiegészült kisszámú őz (Capreolus capreolus Linné, 1758) maradvány- nyal. A két párosujjú patás a felújuló jellegű (vágás területek, erdőtüzek utáni foltok) erdős sztyeppékét és a kis erdőfoltokkal tarkított, táplálékban gazdag területeket kedveli. A legjobb körülményeket egykoron a folyóárterekben, vízfolyásokhoz kötődően találhatták meg. A leletek húsminőség osztályozása jelentős mennyiségű, alacsony húsértékű csontot jelöl, ami alapján a feldolgozás a telepen belül történhetett. Erre utal a leletek testrégió szerinti megoszlása is (Tóth 2013; Vörös 2007). A mezei nyúl (Lepus europaeus Linné, 1758) maradványok száma alacsony, jelenlétük vadászatára és fogyasztására utal. Tartózkodási helye a mezővel, erdővel határos szántóföldek és kertek. A környezetjelző puhatestű maradványok vizsgálata során nagyszámú csigahéj került elő, melyek közül a berki csiga [Fruticicola fruticum Müller, 1774) patakok, kisebb vízfolyások partján, lombos erdőkben fordul elő, felmászik a növényekre csakúgy, mint a melegkedvelő pannon csiga (Cepaea vindobonensis Férussac, 1821) és az éti csiga [Helixpomatia Linné, 1758). A vízrajzi környezet rekonstruálását négy édesvízi kagylófaj teknője segíti: festőkagyló [Uniopictorum Linné, 1758), folyamkagyló [Unió tumidus Linné, 1758), tompa folyamkagyló [Unió crassus Philipson, 1788) és tavi kagyló [Anodonta sp. indet Lamarck, 1799). A kagylófajok elsősorban lassú folyású és állóvízi környezetet feltételeznek időszakos elöntéssel, nagyobb sodrással. A pu- hatestűekből nyert esetleges tápanyagtartalom nem kiemelkedő, kiegészítő táplálék jelleggel bírt a feltárt teleprészlet alapján. Mivel a földvárat körárok-rendszer határolta, elképzelhető, hogy az élő vizet az árkokba vezették, védelmi funkciót betöltve. Ez a tevékenység lehetővé tette az édesvízi fajok szóródását. A feldolgozásra átadott leletek között halcsont nem volt, 47
