A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2015., Új folyam 2. (Szeged, 2015)
KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK - Hegedűs Anita: A fáraók Egyiptoma. Egy nagyszabású időszaki kiállítás kommunikációjának és látogatói összetételének tanulságai
Hegedűs Anita A fáraók Egyiptoma kiállítás kommunikációjának és látogatói összetételének tanulságai 5.kép: Egyiptomi férfi múmia az újságírók előtt a Fekete házban, Szeged, 2014. Linczer-Katkó Izabella felvétele műtárgyak lehetnek a múzeumi raktárakban, melyek bemutatásra érdemesek, komoly sajtó- és közönségfigyelmet generálhatnak. Ez a példa is jól szemlélteti, milyen ereje van az izgalmas történeteknek, a megfelelő tárgyak kiválasztásának és újrapozícionálásának: ez a korábban raktárban álló szarkofág lett ugyanis a fáraó-kiállítás kommunikációjának egyik legfontosabb szereplője. A Fekete ház kapcsán is érdemes szólni a műtárgyak érkezéséről. Ezen a kiállítóhelyen két érkezést is sajtónyilvánossá tettünk: a heidelbergi anyag szállítását, valamint a Szépművészeti Múzeum kollekciójának érkezését. Alapesetben egy hagyományos kiállítás esetén nem érdemes két érkezést is sajtóztatni, hiszen mindkét alkalommal nem tudjuk megragadni a sajtó figyelmét. Jelen esetben azonban indokolt volt a két alkalom meghirdetése: először, mert nemzetközi anyag, másodszor pedig a Fekete ház kiállításának főszereplője, az eredeti egyiptomi múmia érkezett Szegedre. Mivel a sajtónyilvános műtárgy érkezések központi eleme a legérdekesebb tárgyak sajtó előtti kibontása, ezért a heidelbergi anyagot bemutató sajtóesemény során egy Tutanhamon-gyűrűt csomagolt ki a német munkatárs, a Szépművészeti Múzeum műtárgyainak érkezésekor pedig a múmiát helyezték be a különleges vitrinbe a szakemberek. Elmondható, hogy erős hírértékének köszönhetően nem csak a helyi-regionális, hanem az országos sajtóba is bekerült mindkét esemény. A Móra Ferenc Múzeumba történő szállítások kapcsán a Bécsből érkező tárgyak érkezését és kibontását tettük sajtónyilvánossá: ezen eseményen egy kőből készült álajtót mutattunk be a média munkatársainak. Ezen esetben a hírértéket ismételten a külföldről jövő anyag kuriozitása jelentette. A műtárgyak érkezése tehát még napjainkban is megfelelő lehetőség sajtóesemény lebonyolítására, azonban fontos, hogy olyan tárgyakat csomagoljunk ki, melyek valóban erős hírértéket képviselnek, és elérhetik az országos médiumok ingerküszöbét is. Mindezek mellett kiemelten fontos a szállító csapat és a kurátor rugalmassága: az ő együttműködésük nélkül ezen sajtóesemények lebonyolítása szinte lehetetlenné válna. A tárgyak érkezése mellett a legnagyobb hírértékű esemény, s az egész kiállítás arculatát meghatározó kommunikációs eszköz annak a két egyiptomi szoborkolosszusnak 465