A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2015., Új folyam 2. (Szeged, 2015)
TERMÉSZETTUDOMÁNY - Csehó Gábor: Bugac természetvédelmi szempontból jelentős Coleoptera faunája
Bugac természetvédelmi szempontból jelentős Coleoptera faunája Csehó Gábor 1997-től 13 éven keresztül kutattam a Kiskunsági Nemzeti Park Bócsa-Bugac buckavilág és a bugaci Nagylegelő domináns erdő-, illetve gyeptársulásainak bogárfaunját. A vizsgálatok elsősorban a talajlakó fajokra irányultak, de egyéb szintközösségek szisztematikus felmérését is elvégeztem. Kutatásom szervesen kapcsolódott a kiskunsági homokhát „élőleltárának" elkészítéséhez. A területen az Erdészeti Tudományos Intézet Duna-Tisza Közi Kísérleti Állomás, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Szegedi Tudományegyetem munkatársai végeztek rovartani felméréseket, ennek ellenére kevés Bugacra vonatkozó Coleoptera adatot találtam. Ismereteim szerint eddig két, a témát részletesen tárgyaló tanulmány látott napvilágot. Az egyik Tóth József tollából származik, s 1974-ben a Folia Entomologica Hungarica hasábjain jelent meg Rovaregyüttesek vizsgálata a bugaci és kunbaracsi természetvédelmi területen címmel. A másik a Kiskunsági Nemzeti Park két kötetes faunakatalógusa, melyet Mahunka Sándor szerkesztett, címe The fauna of the Kiskunság National Park, kiadásának időpontjai 1986, illetve 1987. Gaskó Béla (Gaskó 2008, 2009) két monográfiájában már említést tett néhány általam gyűjtött bugaci bogárfajról. Rövid tájtörténet Bugac a maga 11488 hektárjával a Kiskunsági Nemzeti Park legismertebb területe. Kialakulásában a Duna folyó döntő szerepet játszott. A Duna a pleisztocén jégkorszak günz-min- del interglaciálisáig délkelet felé folyt, és közel 1000 méter vastagságú üledéket halmozott fel. Ezt követően a folyó fokozatosan nyugat felé vándorolt, és kialakította az észak-déli irányú medrét. A Duna-Tisza közén a günz-mindel interglaciális után vastag üledéksor rakódott le, ami a jégkorszak jégmentes szakaszaiban a Duna-völgyből kifújt homokból, illetve az el- jegesedési időszakok alatt keletkezett löszből áll. A holocénben a futóhomok tovább mozgott, és az uralkodó nyári széliránynak megfelelően északnyugat-délkeleti buckasorokat hozott létre. (Molnár 1979) A buckaközökben (a talajvízhez közel) semlyékek, vizes laposok, szikesedő rétek, illetve időszakos szikes tavak alakultak ki. (Bíró-Molnár 1998) Az 1783-ban készült I. Katonai Felmérés térképszelvényén (Coll. XVI. Sect. XXVIII.) a környéket teljes fátlanság jellemezte. A sivár, növényzet nélküli homokbuckák kialakulása a török hódoltságra vezethető vissza. Abban az időben szinte az egész Kecskemét és Szeged közötti területet legelőként használták. A ridegen tartott szarvasmarha-állományt egyre inkább felváltotta a juhászat. (Gaskóné 1987) A juhállomány hihetetlen növekedése miatt hatalmas mértékben csökkent a természetes növénytakaró. A 18. századra az intenzív legeltetés, az ebből fakadó taposás, valamint a teljes fátlanság miatt a homok újra mozgásnak indult, amit még erősített, hogy 1779 és 1797 között nagy szárazság és forróság uralkodott, tartósan erős szélfújással. (Bíró-Molnár 1998) A vizsgált térképszelvény ennek a száraz periódusnak a képét vetíti elénk. A futóhomok megállítása a 19. századra kulcs- fontosságúvá vált. Megkötésére sokféle fafajjal kísérleteztek, eleinte a fekete (csomoros) nyár [Populus nigra] dominált. (Bíró-Molnár 1998) A 19. század második felében a tájat a városi 367
