A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
MÚZEUMPEDAGÓGIA - Krassói Anikó — Medgyesi Konstantin: Mi van a fejekben? Múzeum, imázs és az Y generáció. A „Múzeumba-járás” című kurzus hallgatóinak múzeumképe
Kovács-Krassói Anikó - Medgyesi Konstantin Mi van a fejekben? Múzeum, imázs és az Y-generáció I. 10. kép: Múmiák sorakoznak speciális vitrinekben a Fekete ház földszinti kiállítótermében, Szeged, 2013. Hegedűs Anita felvétele figyelmünkbe ajánlja: „a maradvány nem a halál jele, hanem a titoké." (Sloterdijk 2012, 17.) S miként hatott a „sokk" az egyetemisták körében, íme: „Úgy gondolom, hogy ez a kiállítás azért lehet népszerű, mert az embereket általában izgatja a misztikum, és a tárlat pont erre a kíváncsiságra alapoz. Olyan dolgokat láthatunk, amilyeneket a való életben nem sűrűn, inkább csak a filmekben. Nagyon jól voltak berendezve a termek, az atmoszféra sejtelmes és kifejezi azt, amiről ez a kiállítás valójában szól: életről és halálról. A múmiák rejtélyei elgondolkodtatóak, ezért aztán még a kiállítás megtekintése után is van min agyalnia a nézőnek. Szerintem pont ilyen egy jó kiállítás: nemcsak bemegyünk, megnézzünk, kijövünk, hanem nyomot is hagy bennünk. Kis extrának tudható be a bal oldalon lévő 3 állat teteme: hihetetlen, hogy mennyire felismerhetőek a macska, a kacsa és a csirke... Az embereket érdeklik a rejtélyek - hogyan mumifikálódhattak a holttestek, hiszen előbb- utóbb mindenki meghal." (BCs) „Egyben találtam érdekesnek, és hátborzongatónak a látottakat. Egyrészt rendkívül izgalmas dolog ilyen jó állapotban megmaradt emberi maradványokat látni, másrészt riasztó is volt, ahogyan azok a különböző pózokban megmaradt testek feküdtek és szinte minden vonás kirajzolódott rajtuk. Amelyik a leginkább megérintett, az a csecsemőjét a kezében tartó anya volt, aki belehalt a szülésbe. A másik az a nő volt, aki tátott szájjal feküdt, mintha sikított volna, és szinte éreztem, hogy fáj neki valami. Tudni azt a tényt, hogy TBC-sek voltak, megint csak elborzasztott, hiszen egy olyan betegségről van szó, amely ellen már évezredek óta harcolunk, és nem tudjuk megállítani. Nemcsak a kiállítás témája, hanem a felépítése is elnyerte a tetszésemet. Jó kompozíciónak találom, hogy abban a teremben, ahová először belép a látogató, a szervezők rekonstruálták a kriptában talált koporsók elrendezését, vagyis azt a látványt, ahogy a koporsók egymás hegyén- hátán fekszenek. A mumifikálódott cicát viszont nagyon sajnáltam..:) A falra felírt információk érdekesek, és mennyiségben is megfelelőek voltak: nem túl sok, nem túl kevés. Úgy vettem észre, hogy az emberek általában kevésbé szeretnek olvasni, és inkább a tárgyi dolgokra koncentrálnak. Én is így vagyok ezzel, azonban ez a kiállítás annyira megfogott, hogy minden múmiának elolvastam a történetét betűről betűre." (KL) „Annak ellenére, hogy nem éreztem jól magam a kiállításon, ez adta számomra a legkülönlegesebb élményt. A különleges dolog az egészben, hogy ez voltaz általam legjobban vártóra, mivel egyáltalán nem mondható szokványosnak, kicsit hátborzongató, mégis izgalmas, és nem utolsó sorban tetemekről van szó, amelyek nem koporsóban vannak, hanem egy kiállításon. Nem amiatt vált élvezhetetlenné a kiállítás, mert nem váltotta be a hozzá fűzött elvárásaimat, hanem egyszerűen azért, mert nem tudtam elvonatkoztatni attól 564
