A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
NÉPRAJZ - Mód László: A szegedi bor megmérettetései. Borversenyek, szőlészeti-borászati bemutatók egy alföldi városban (1875-1938)
Mód László A szegedi bor megmérettetései 1899-ben Szeged belterületén, a Felsővárosi feketeföldeken három nagyobb szőlőbirtok létezett, amelyek közül a Landesberg Heinrich-féle 20 holdas, államilag segélyezett telepen amerikai vesszőtermelés folyt. Kátay Sándor és Felmayer Lajos szőlője sem immunis területen helyezkedett el. Utóbbi 20 kát. hold kiterjedéssel bírt, amely az egyedüli birtok volt Szegeden ebben az időszakban, ahol a szénké- negezést alkalmazták a filoxéra gyérítése céljából. A város határában ekkor a legnagyobb szőlőgazdaság sem haladta meg a 80 kát. holdat, az említésre méltó telepek többsége 8-15 kát. hold között váltakozott. Az 1 kát. hold kiterjedésű szőlőterületeken sok városi polgár emelt épületet, ahol nyáron családjukkal a szabadidejüket töltötték. Alsótanyán a szőlő- birtokosok közül Bokor Károly, Bokor Pál, Zsó- tér Ferenc, özv. Tukacsné, Vass Antal, Kiss Pál, özv. Niedermann Antalné, Kontraszty Jánosné, Fógler János, Csikós János, Szakáll József, Várady Ignác, Pálfy Sándor, Pálfy Ernő, Ottovay Károly, Schütz János, Czöndör Pál, id. Taschler József és Rieger János érdemel említést, Felsőtanyán pedig Barcsay Károly, Fráter Gyula, Polgár László, Aigner József, Aigner Nándor, Fajka János, Bérczy Antal, özv. Wőber Györgyné, Zsó- tér Dezső, Tápai László, Kriszt Sándor, id. László Gyula, Novák József, Sőregi Mihály és Magdics Mihály rendelkezett nagyobb szőlőterülettel.7 A Szegedi Gazdasági Egyesület jelentése az 1900-as évek legelején a város határában elterülő szőlőbirtokokat a következő módon jellemezte, amelyek között a művelés, illetve a fajtaszerkezet tekintetében hatalmas különbségek mutatkozhattak: „Ezen ültetvények két csoportra oszthatók, vannak egészen modern szőlők, jól megválogatott fajokkal. Sok a chasselas, de még több a jó borfajta. Az újabb ültetvények tiszta szőlők, hol a gyümölcs csak a széleken hagyott pásztákban van ültetve. Az ilyen szőlők csemegeszőlőt és fajbort szállítanak. Vannak azután a kisgazdák kezén karó nélkül művelt, gyümölcsfákkal sűrűn beültetett szőlők, hol 7 Borászati Lapok 1899. szeptember 3., 650. a legnagyobb rész a kadarkából áll, siller bor készítésre.”8 Szeged határában az 1910-es évek elején a két legelterjedtebb szőlőfajtának a magyarka9 és a kadarka számított, amelyek közül az előbbi szolgáltatta a fehér bor alapanyagát, utóbbiból pedig siller készült. A magyarkából étkezési célra nagyobb mennyiséget elraktak, s ebből karácsonykor, sőt még húsvétkor is szállítottak a piacra. A szegedi határban az említett két fajta mellett meghonosodott a gyöngyszőlő, a muskotály, a rizling, a kövidinka, a veltelini, az ezerjó, a szilváni, a mézes fehér és a mustos. A kadarka elsősorban azért szorult háttérbe, mert a kereskedők a fehér borokat vásárolták szívesebben. (Szűts 1914,177) A város határában művelt szőlőültetvények fajtaszerkezetét Pesthy Pál, borászati felügyelő az 1940-es évek második felében a következőképpen jellemezte: „Régente a magyarka »szlankamenka« és kadarka voltak a legelterjedtebb szőlők, pár évtized óta mind nagyobb tért hódít a kövidinka szőlő, melynek nagy értéket ad jól eltarthatósága; husvétig is eltehető s ilyenkor nagy árával kisegíti a gazdát. Bora mérsékelt jóságú, azonban mint szőlőnek oly sok jó tulajdonsága van, hogy feltétlenül indokolt külterjes gazdálkodás mellett a felkarolása. - Kadarka szőlőt nagy területen az alsótanyai részeken termelnek, ahol különösen a királyhalmi és liliomhegyi kadarka borok válnak ki magas szesztartalmukkal és kiváló zamatjukkal. Ezek a kadarkák rendszerint a legerősebbek, 16-17 szeszfokos borok közé tartoznak, de még ennél is nagyobb értéket ad nekik az a csodálatos szegfűszegre emlékeztető íz és zamat, amely ilyen harmonikus finomsággal másvidéki kadarkáknál nem található.”10 8 A „Szegedi Gazdasági Egyesület" jelentése az 1904. évi működéséről és 1905. évi munkatervezetéről. Szeged, 1905.10. 9 A magyarka elnevezés a szlankamenka szőlőfajtával azonosítható. (Vő.: Keleti 1875, 77.; Bálint 1957, II. 74; RÁCZ 1997, 77-78) 10 Pesthy Pál: Kétszáz éves a szegedi bortermelés. Szegedi Napló 1947. december 25.,4. 482
