A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Sípos József: Az Egységes Párt szervezése és 1922-es tavaszi kampánya

Sipos József Az Egységes Párt szervezése és 1922-es tavaszi kampánya küldöttségét fogadta, aztán a Városházán a sop­roni gazdapolgárok kívánságait hallgatta meg.16 A pártvezetés centralizálása Ilyen helyzetben május 4-ére hívták össze a párt Intéző Bizottságát. A sajtóértesülések szerint számítani lehetett arra, hogy ezen az értekez­leten a volt kisgazdapártiak közül többen felve­tik majd azt a tapasztalatot, hogy a közigazga­tási hatóságok nem tartják kötelességüknek a pártvezetés hivatalos jelöltjeinek támogatását. Sok kerületben a félhivatalos egységes-párti jelöltet segítik, valószínűleg „titkos utasításra”. Leginkább Nagyatádi híveinek egy része mél­tatlankodott. Szerintük a választások vezetése olyan irányt vett, amelynek célja „csak Nagy­atádi táborának megsemmisítése lehet”. Mint láttuk április végén a parasztpolitikus elked­vetlenedett, mert elégedetlen volt a választási harc addigi eredményeivel. Hívei elismerték: vezetőjük passzívan viselkedik a választási agi- tációban: még régi barátai is hiába kérik, hogy menjen le támogatásukra, mert minden ilyen kérést visszautasít. A Világ tudni vélte, hogy a 4-ére összehívott IB-n Nagyatádi fel fog szó­lalni, és elő fogja adni aggodalmait. Kritizálni fogja Gömböst, és szóvá teszi mindazokat a sérelmeket, amelyekről barátai értesítették.17 A parasztpolitikus május 4-én délelőtt érke­zett a fővárosba. E híresztelésekről azt nyilat­kozta, hogy azok nem felelnek meg a valóság­nak. Elismerte, hogy a jelölések körül ellentétek vannak a kormánypárton belül: „hiszen a pár­tok kebelében minduntalan merülnek fel újabb kombinációk”. Az addig megállapított listán azonban nem lesznek lényeges változtatások - mondta -, csak egyes helyeken, ahol az „eddigi jelölt visz- szalépett, vagy a jelöltnek nincs gyökere, ott fogunk újabb jelölt személyében megállapodni.” 16 Szózat, 1922. V. 3., 4. és Világ, 1922. V. 3., 2. 17 Világ, 1922. V. 4., 1. Kijelentette: az IB ülésén azonban nem fog fel­szólalni, mert azt a listát az ő elnöksége alatt tárgyalták meg.18 A május 4-i IB-n nem Nagyatádi és Gömbös, hanem Gömbös és Klebelsberg között robbant ki vita. Ez a vita beavatott körök szerint már hetek óta lappangott kettőjük között. Ennek lényege az volt, hogy a választások irányítását kezdettől fogva egymással szemben állva kép­zelték el. A belügyminiszter úgy látta, hogy Gömbös „külön jelöltekkel dolgozik és a köz- igazgatási apparátust a félhivatalos jelöltek" érdekében befolyásolja. Gömbös ezzel szem­ben több alkalommal azt hangoztatta, hogy „Klebelsberg eltávolodott a szabad-királyvá- lasztó állásponttól" és elsősorban azokat a jelölteket támogatta, akiknek álláspontja nem áll kétségen felül. Ezért Gömbös nem volt meg­elégedve egyes főispánok működésével sem, és néhányuk kicserélését sürgette. Erre azonban a belügyminiszter nem volt hajlandó. E kérdé­sek miatt a közöttük már a május 3-i főispáni értekezlet után szóváltás támadt. Ez azonban a nyilvánosság számra csak a 4-ei IB értekezletén történtek után derülhetett ki. Azon először Bethlen részletesen beszá­molt a genovai értekezleten történtekről. Ezzel valószínűleg el akarta húzni az időt a kényes kérdések megtárgyalása elől. Ezután Klebels­berg részletesen referált a belpolitikai hely­zetről, és ismertette a választások esélyeit. Szerinte a király halála után a kormány által elrendelt három hetes gyász és a legitimisták propagandája elleni kormányzati fellépések hatására április végére az „ellenzéki hangu­lat elült”. A főispánok egybehangzó jelentése alapján a helyzetet jónak mondta és úgy látta, hogy a „kormánypárt többsége biztosítva van". 18 Szózat, 1922. V. 5., 3. Ezen az IB-n részt vettek: Bethlen, Klebelsberg, Nagyatádi Szabó, Mayer János, Gömbös, Hoitsy Pál alelnök, Iklódy-Szabó János, Simonyi- Gyula, Könyves Lajos, Almássy László, Kovács J. István, Barla-Szabó József, Haypál István és Hermann Miksa. Itt tehát - ha szavazásra került volna a kérdés - Nagy­atádi hívei legalább 10/6 arányban többségben lettek volna. 339

Next

/
Oldalképek
Tartalom