A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Művészettörténet - Szuromi Pál: Vizuális szennyeződések

járó "mutogatósdi" alakult ki. S ebben a struktúrában az sem számított rendhagyónak, ha olyan egyének döntöttek érdemleges gazdasági, szellemi természetű ügyekben, akiknek alig-alig volt felkészültsége az adott szakterületeken. Most már nem beszélek másfajta értékrendszerekről. Az értékvákum, az értékválság fogalmát viszont nem lehet kikerülni. Mert, ha érdemleges válaszokat keresek a tárgy és környezetkultúra zavaros eklektikáinak kérdéseire, akkor egy rövid időre itt kell lehorgonyoznunk. Hiszen, ami a társadalom tudatvilágában úgy jelentkezik,mint kusza, rendezetlen és bizonytalan értékhalmaz, annak a tárgyi környezetben is szükségszerűen megvan a maga megfelelője. Korábban csak a szervezetlenség kategóriájával operáltam, ami ezúttal egy valóságosabb társadalmi, szociológiai stációba is beágyazódhat. Ugyanakkor a vizuális szennyeződések oknyomozásánál is a leglényegesebb ponton vagyunk. Nem véletlen tehát, hogy egyre-másra funkciótlan, bár csábos, szexis nőalakok kerülnek könyveink, hetilapjaink borítójára. Mert a kiadványokat el kell adni, pénzt kell csinálni belőlük: ehhez pedig a leghatásosabb látvány csemegékre van szükség. Azaz: a cél szentesíti az eszközt. Miként ilyenformán az is érthető: miért kerülhetnek dilettáns és igénytelen díszítmények az állami vagy magántulajdonú intézmények, éttermek helyiségeibe. Elvégre az utóbbiaknak pénzük ugyan van, de szellemi igényességük már annál kevésbé. És egészében is: valahogy senki sem felel teljességgel a saját portájáért. Igaz, járnak-kelnek a villamosok, polgáriasabb reklám- és plakátsorozatok is vannak bennük, mégis hónapos koszrétegeket látok mindenfelé. Valamikor a polgármester, a főépítész sokat adott városa értelmes, esztétikus küllemére. Mostanában viszont jobbára csak a nyári hónapokra koncentrálunk. A szabadtéri játékok idejére, a vendégjárás látványos, mozgalmas periódusára. Ilyenkor feltűnően megszaporodnak a reklámok, még kirakatrendezésből is versenyt szervezünk. De miért csak ekkoriban? A hajdani parasztember akkor is takaros rendet tartott a háza környékén, amikor nem számíthatott a szomszédok látogatására. Viszont ösztönösen is érezte: önmagának, családjának is tartozik ezzel. Ráadásul érdemesebb, igényesebb embertársai ilyenképpen is nyitott, figyelő szemmel járnak. Jó lenne valami optimista, biztató gondolatokat becsempészni e dolgozat végére. Olvasom például: országos szervek alkalmanként pályázatot hirdetnek a lakótelepek komplexebb esztétikai díszítésére. Igen, vannak reménysugarak. A "toldozást, fódozást" azonban ne keverjük össze a mindnyájunkat érintő átfogóbb, mélyebb változásokkal, írásomban éppen azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a vizuális szennyeződések lehangoló felszíne alatt tulajdonképpen mélyreható történelmi, társadalmi, emberi ellentmondások gyökereznek. így lényeges változásokat is csak akkor remélhetünk, ha valamiképpen kilábalunk a mostani értékválságból. Ha szervesebb, egyetemesebb szintű ötvözetet tudunk teremteni hagyományosabb és újkeletűbb értékrenszereinkből. Persze addig sem kell ölbe tett kézzel ülnünk. Néhány éve láttam egy tévéműsort, ahol Kecskemét tanácselnöke Kerényi Józseffel, a város főépítészével beszélgetett, vitatkozott. Igazi partnerek voltak, számítottak egymásra. Aki megfordult mostanában e településen, meggyőződhet róla: mit számítanak az efféle vezetői, szakemberi kapcsolatok. Természetesen a tárgy- és környezetkultúra szempontjából. Tudom: mértéktartó, szelíd program ez. Jelen pillanatban azonban talán ezen az ösvényen tudunk a leginkább közelebb kerülni egy értelmesebb, otthonosabb és esztétikusabb világhoz. 353