A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Művészettörténet - Gáspárné Zauner Éva: Vinkler László önarcképei

Később gyakran portretizálta fiait kiskorukban első feleségével, majd második feleségét reneszánsz szépségben - de soha sem sajátmagával együtt. Az én-kép elkülönülése a családi relációktól talán leolvasható ebből a tényből. Az önarcképek sorozatában igen fontos megállapítanunk, hogy mikor ébredt fel a művész érdeklődése sajátmaga iránt. Ebből a szempontból Vinklernél néhány jellegzetes korszakot ШоттеШпк el. 14 és 22 éves kora között 9 ismert önarcképe van, majd ifjúkorában 5 képet festett. Ezután hosszabb cezúra következett s csak az "életút felén" kezdett újra önarcképek festéséhez, de többé soha sem hagyta abba. Utolsó ön-portréját, amit "önarckép, mint Oidipusz" címmel hagyott hátra - röviddel halála előtt rajzolta. A 14-től 22 éves korig terjedő időszak a serdülés és az önálló férfivé érés kora. Komolykodó, szinte durcás bájjal néz ránk a 14 éves festőgyerek - valóságos csoda technikai készültsége, színérzékenysége, gyermeki bátorsága, ahogy kissé lehajtott fejjel, fölfelé tekintő kéksugarú szemmel nézi önmagát a tükörben. Hullámos szőke haja, kissé elálló fülei, kihajtott gallérú fehér inge, sötétkék zakója olyan becsületes realizmussal van megfestve, hogy bámultunkat nem tagadhatjuk meg tőle. Nyilván így vélte a művész maga is, amikor 1942-ben a szegedi kultúrpalotában (ma Móra Ferenc Múzeum) megrendezett első gyűjteményes kiállításán ezt a képet tette a bejárat mellett az első helyre. Amikor már javában kamaszodott és Lápossy mester műtermében kedve szerint turkálhatott drapériákban és egyéb "festői" kellékekben, különös, soha nyilvánosan be nem mutatott trazveszticiós képeket festett magáról. Sokértelműen mosolyog ránk a 16 éves Vinkler László, mint solymászaprod színpompás barokk selyemkosztümben, Stuart gallérral ékeskedik egy másik képen. Ezeken a képeken igazi "szép fiú", szép és veszélyesen vonzó-vonzódó: a nemi identitás keresésének elengedett álmodozásában. Eközben jó diák a szegedi reálgimnáziumban s ezt az arcát is megrajzolja, megfesti egy olajképen 15 éves korában. Komoly vidáman néz a világba s a tükörbe, nyoma sincsen a kosztümös képek ön-tetszelgő pózának. Kemény gallér, nyakkendő, mellény a jó polgári családból való fiú illendő öltözéke - de fölötte nyitott köpeny, a jobb kézben szorosan fogott paletta és ecsetek az elhívatott művész jelképei. Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy ez az olajkép az én-képpel való teljes azonosságot rögzíti: éles tekintete - amit később Genál Tibor "röntgen-szemnek" nevezett derűsen elszánt szájállása, a szerszámokat markoló kéz energetizáltsága a döntést mutatja: művészi elhivatottság, belső készenlét és a hivatás biztos tudata. Ide kívánkozik egy apró életrajzi adat: érettségi után két évig apja kívánságára jogász hallgató is volt képzőművészeti tanulmányaival egyidőben. A családi követelményekkel való azonosulásról szól két szép ceruzavázlata is 1929-ből. Az egyiken széles cserkész-kalapban, kérdésre nyíló ajkakkal néz ránk, a másik kép komolyan, lehajtott fejjel, kihajtott ingnyakkal mutatja. Mindkét rajz igen magas szintű, spontán s egyúttal pallérozott rajztudást bizonyít, a legnagyobbak tudnak így rajzolni 17 éves korukban. Vajon észrevette-e a 15-17 éves fiú az önarcképein megnyilvánuló kétféle magatartását és énképét? Egyik oldalon a farsangi jelmezben tetszelgő apród, vagy bohóc figurájával tudott-e belsőleg azonosulni, vagy inkább a határozott fiatalember hivatására készülő képével? Talán nem tudatosult benne még akkor a kétféle énkép ellentmondása és kérdésessége. A kosztümös képeket játéknak tarthatta, belső konfliktus nélkül adta magát át a csillogó külsőségek vonzásának. Hiszen sokkal későbben is szívesen vett részt társaságban mókás trazveszticiós játékban: szines drapériákban arab sejknek öltözött, aztán máskor csak szavakban mulattatta a társaságot ilyen 322