A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Néprajz - Grynaeus Tamás: Nagy Pálné Balog Emerencia hadikfalvi (garai) gyógyítóasszony

Tehén (borjú) tetvessége "Abba beleszórtuk, igy a, de aztán tuggya én, hogy kijöttem, itt egyebet tanultam volt én. Egy kisbornyúnk úgy megtetvesedett, vót, hogy vót belédögölve. Szalantán volt ez, mit akarok mondani, ott paciltuk. Hát...Isten, jelentsd meg, hogy mit tudjak csinyáni: se patika, se bót, semmi, hát beledöglik a kis borjú. Egyszer — gondolom én, magamban vót — egy öreg embernél laktunk, 83 éves vót — a dohánt lefosztotta s a porját ësszetette s mikor rászorult, esszevágta s elpipálta a pipájába. Hát én azt a dohánkórót elvettem, s megfőztem egy olyan edénybe, akit nem használtuk ételnek. S én áztat belétőtöttem tudja — igazán mondom — egy rossz kulacsba s odatettem a melegbe a spórhet mellé, 3 nap megérleltem, s az olyan lett, hogy — mejent mondjak? — mint a bor, olyan színe, megfestette az a tubák a vizet. (De büdös volt az, nem?) Szagja vót, dohányszagja, nem más bűze vót. Dohányszaga vót. Én egyszer megmostam tudja azt a kis bornyút, mintha leseperték volna. Se szőrinek nem ártott, semminek se. De azelőtt mit csinyáltunk? Elmentünk a patikába s vettünk kényesőt. Azt maga nem ismeri, a kényesőt. Fejér, igen, de ha leesett a fődre, azt nem tudta felszedni (gurult széjjel) annak úgy mondtuk kényeső. Akkor belétettük újból áztat egy olyan edénybe, akit nem használtunk, s tettünk rea avas zsírt tudja, aki olyan...szokott megavasodni, azt nem használtuk, s avval úgy összegyúrtuk a kezünkkel, úgy összegyúrtuk, hogy az a kényeső úgy elment, hogy csak cikkecske fémlett a zsír közt. Akkor abból a kócból, csepükócból sirítettünk egy jó vastag madzagot, s áztat belétettük s reahúztuk azt a zsírt, jól dolgoztunk vele. Igen, de félős vót, mert egyik marha a másikat elérte, azt mondották, megdöglik tőlle. Evvel is veszesztettük mi a tehent. (Evvel bekenték?) Hallja, hogy azt a madzagot, oszt avval a nyaka közt, azon a marja tetejin ott es megdürüszölgettük, de ahol erős, nem mertük, úgy es veszesztettük. De hát nem sokat izéltünk mü avval, utána ügyeltünk s akkor nem tetvesedéit meg, mert a marhának es, hajó életje van, akkor nem tetvesedik meg, hát." Likaskő "Vagyon olyan kő, hogy likas. Asztat haltam. Likas kő, van ilyen is. (Azt mire használják?) Mikor a tehén nagy tályogval bornyúzik meg s nagy a tőgye, nem ereszti a kisbornyút oda, avval megnyomogatták, még imádkosztak rea, akkor arra keresztülfejték rajta, a likas kőn. S még azon a gyürün, akibe megesküdt, szentelt gyűrű, úgy mondjuk annak. (Az asszony feji a saját gyűrűjén át.) De én nem hallottam a kigyókövekről, (csak) ez a likaskő. (Milyen alakú volt az a likaskő?) Nem volt nagy, s olyan lapos forma volt egyik vége, s vót egy olyan lik rajta, mint az ujjam, keresztülment vóna (szabályos lyuk volt?). Olyan bizony, szabályos lik volt. (Maguknak is van ilyen?) Most nincsen, de vót. Vót bizon, hát. Mondtuk a nyomásnak: porond. Folyóvíz (mellett). Az a szép köves volt, s ott lehetett kapni. De * A MNyA (646) adata szerint bonzár = cserebogár (Magyarnemegye, Beszterce-Naszód vm.); bunzár, brunzár u.a. (Vajdakamarás, Kolozs m.) Figyelembe veendő még a binzoj = katicabogár, bungoj= cserebogár és binzár= darázs sorozat is (= Zsemlyéi János: A Kis-Szamos vidéki magyar tájszólás román kölcsönszavai, Bukarest, 1979. p. 31.). Wichman csángó szótára nem ismeri. A hadikfalvi adat cserebogárral azonosítása két okból kérdéses: a cserebogarat u. ezen a néven ismerik, az nem csípi a jószágot és nem július-augusztus az ideje. Márton Gyula: A moldvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai, Bp. 1969. szerint bondár= dongó, darázs. 134